V

Édes drága hugom betöltötte 17. életévét, ennek örömére anyámék megengedték neki, hogy lightos házibuliféleséget tartson itthon. A jeles nap tegnap volt esedékes. Az előzetes létszámösszeszámolások minden egyes alkalommal több és több fővel gyarapodtak, az 5ből lett 7-8, aztán abból meg 10-12 és végül 15en voltunk. Miután az alapozás nálunk véget ért, rám maradt a nemes feladat, hogy eltakarítsam a romokat. Aztán úgy döntöttem, hogy el is fogyasztom a romokat. Így esett meg, hogy főhősünk magához vett vagy fél üveg sangriát és leült G-vel msnezni. Mire az üveg aljára értem, kaotikusan depressziós állapotba kerültem, és nekiálltam sírni, de úgy, mint már régen nem. Aztán, miután kivégeztem a sangriát, kinyitottam egy üveg sört (jelezném mindeezekelőtt ittam vodka-narancsot, bacardi breezert és még 2 pohár sangriát is, ja és gyümölcsvodkát) és sírtam tovább. Pontosan se akkor, se most nem voltam/vagyok tisztában azzal, hogy mi volt ez a hirtelen érzelemkitörés. Csak azt tudom, hogy már jópár hónapja készülődött, lelkileg már egy ideje rottyon voltam teljesen, csak most, hogy a szervezetem is kikészült mellé, és lebetegedtem, most tört elő belőlem.
Vagyis ha jobban belegondolok van egy tippem, hogy miért volt ez. A pasi téma. Mit bizonygattam, hogy ez a téma mennyire nem érdekel. Pedig de. Nagyon is. Csak túl büszke voltam ahhoz, hogy bevalljam, hogy bánt, hogy nincs senkim, de még ennél is jobban csak az bánt, hogy a fene válogatós formámmal, csak olyanokat szúrtam ki magamnak, akik természetesen elérhetetlen távolságban vannak tőlem, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy barátnőjük van. Aki pedig itt lenne egy karnyújtásnyira tőlem, abba meg beletaposok és elhajtom. Ez vagyok én. Tipikusan szánalmas. G-től tegnap az 1 órás bőgős-msnezés közben 3szor kértem bocsánatot, amiért ilyen szánalmas vagyok és 3szor mondta el, hogy nem vagyok szánalmas. Hát nem hittem el. Próbált vigasztalni, amiért ezúton is hálás vagyok neki (nem olvassa a blogomat és remélem, hogy még véletlenül se fogja soha megtalálni), de azzal, hogy azt mondta, ha nem lenne a barátnője, olyan lány kellene neki, mint én, nem igazán a várt hatást érte el. pedig egy ilyen bóknak minden lány örülne ugye. Ugye? Csak nekem kevés a barátsága.
A tavaly szeptemberi kiborulásomat tudnám a tegnapihoz hasonlítani, annyi különbséggel, hogy ez jóval diszkrétebb volt és szolidabb és senki se látta!!!. Nagy előny.
Tavaly unokatesóm buliján (ahol csak úgy mellesleg, én voltam a rangidős) istentelen módon berúgtam (este 10-re több üveg fütyülős pálinka elfogyott), aztán kitört belőlem a fájdalmam
( szó szerint) és nekiálltam sírni. És mindenkinek, MINDENKINEK az aktuális elfuserált szerelmi életemet panaszoltam el, hol a hányással, hol a könnyeimmel küszködve. Hát szó mi szó. Szánalmas voltam, kegyetlenül. Akkor is. Szegény tesóm, akkor a babysitter szerepét játszotta, kézenfogva vitt haza. Talán, amikor kicsit többet iszom, akkor jönnek felszínre ezek a dolgaim.
Azért tegnap más volt a helyzet.. Éjfélkor úgy döntöttem, hogy nem kell a sör és lefeküdtem aludni. Szerencsére más pia nem is maradt, így ha akartam volna, se tudtam volna több kárt tenni magamban(pedig biztos vagyok benne, hogy akartam volna). És a legszebb az egészben, hogy erről G.-n kivül senki semmit nem tud, továbbra is mindenki azt hiszi, hogy minden rendben van, én előadom a pókerarcom és csinálom a dolgaimat a megszokott ütemben, mintha mi sem történt volna.