Voltatok már karácsonykor temetőben?

Ahelyett, hogy a család vidáman társasozott volna, vagy bejglit evett volna, forralt borral kísérve, kinn dideregtünk a temetőben a sírhely fölött, mellett és bámulhattam azt, ahogyan a nagynéném és anyám elvonulva külön, kéz a kézben versenyt bömbölnek.
Ez a karácsony ismét elnyerte a csodálatos karácsony címszót.
Alig vártam, hogy túl legyek ezen a három napon, a hátam közepére nem kívántam. Kiderült, nem voltam a dologgal egyedül.
Egyébként a karácsonyfánk csodaszép lett és nagyon egyszerű a díszítése, semmi csicsa, csak ezüst, és kék díszek, a csuhéangyalkák, meg az égősor.

A legrosszabb ma mégsem a temető volt, hanem ahogy most először, egyedül bementem a szobájába és eltöltöttem ott 10 percet. Jéghideg volt, üres volt nélküle, ugyanakkor olyan volt, mintha egy spájzba léptem volna be, tele volt pakolva mindenféle éppen aktuálisan nem használt dologgal.
Nem volt kötelező megtennem ezt, de valami zsigerből nem hagyta, hogy ne tegyem, és mindenképpen egyedül akartam megtenni.
Muszáj volt szembesítenem magam azzal a ténnyel, hogy minden ugyanúgy van ott, mint eddig, csak nélküle.
A már haldokló orchidea-ja, a ruhája a fogason a szekrény szélére akasztva, a nagy halom gyógyszere dobozban, az ugyanolyan állólámpája, mint, amilyen az enyém, a fényképek rólunk, a fénykép, amit még én csináltam róla, az órája és a gyűrűi kis tartó dobozban, az ágya immár összecsukva és leterítve.
Annyira szörnyű volt, én ezt nem kívánom senkinek.

Szóval sziasztok Ti lelkes rajongóim, híveim, Ti akik remélem már nem is olvastok! :)

Majdnem 2 hónap tellt el, és én nem írtam semmit..
Nem volt se kedvem, se elég indíttatásom, időm meg aztán pláne nem. Épp ma akartam kijelenteni, hogy kezdek lelkileg helyrerázódni, de aztán ma T-nek sikerült erre rácáfolnia, jól megríkatott, mindjárt átmegyek és jól meg is harapom érte. :)
Nem kívánom különösebben részletezni a két hónappal ezelőtti eseményeket, sem a nyáriakat, sem az elmúlt egy évemet beárnyékoló történéseket, de ha 3 szóban össze szeretném foglalni a lényegét, az ez lenne: nem kívánom senkinek!
Egy kis részem talán meghalt vele együtt, de Ő örökké élni fog bennem.Pont a zh-m előtti estén álmodtam azt, hogy felhív telefonon és megkérdezi, hogy mizujs.
A temetés óta az volt az első álmom vele( és az utolsó is eddig) és reggel mikor felébredtem és tudatosult bennem, hogy ez lehetetlen, annyira felkavart, hogy a zh-ra koncentrálás helyett szívem szerint megadtam volna magam és zokogtam volna, de nem tehettem. Így írtam egy 5öst. későkoriból. amire azt hittem, hogy képtelenség megcsinálni, és hogy nekem sosem fog sikerülni. Láss csodát, mégis vannak csodák.

Tanulok ezerrel, nagyon sokat, magamhoz képest legalább is mindenképpen. Feltettem szándékom végre befejezni az egyiptológiát és kezdeni a következőt.
Mindemellett dolgozom egy nagyon menő multi ügyfélszolgálatán, de a titoktartási szerződés nem engedi, hogy bármi egyéb információt kiszivárogtassak a céggel kapcsolatban, így pukkadjon meg a kíváncsiságtól, az aki nem tudja!! Ha a 1270-es telefonszámot felhívod, elképzelhető, hogy én veszem fel a telefont ;)
Maga a munka jó, a társaság csupa fiatal egyetemista, mint én, akik kedvesek és segítőkészek velünk újakkal, csak a vezetők kegyetlen, szőrszálhasogató tevehajcsárok. Vicc nélkül komoly problémát csinálnak abból, ha 3 perccel előbb befejezem a munkaidőmet vagy a 10 perces szünetem, 10 perc 30 másodpercesre(!) nyúlik.
Minden órában van 10 perc szünetem, amiket természetesen nem lehet összevonni, és azt sem én döntöm el mikor megyek ki, hanem egy automata program osztja be. Éljen a XXI. század technikai vívmánya az emberi pisiszünetetbeosztógép.
Ezen kívül egy fájó pontja van még, egyébként szinte felhőtlen életemnek. Ez pedig az ex-szobatársam pofátlan nagy tuskósága.
Azt hittem egy 22 éves egyetemista lány van azon az értelmi színvonalon, hogy ha találkozik azzal az emberrel, akivel együtt lakott másfél évig, (megjegyezném zárójelben, aki mellesleg baromi sokat dolgozott azon, hogy megnyíljon és barátkozzon a lány) akkor ha mást nem is, de egy "Hello"-t ki tud nyögni, de nem, apám, tévedtem, mert ez a lány nincs ezen a szinten. Ő az "elfordítom a fejem direkt és még véletlenül sem köszönök és elmegyek mellette" szinten van. Nos. Ha ez egyáltalán nevezhető szintnek, ugye.
Az a nonszensz, hogy még azzal a csajjal is köszönünk egymásnak, akivel haragban váltunk el és bevallom őszintén nem teljesen voltam korrekt vele, ennek ellenére mégis képes kinyitni a száját és kinyögni egy "Hello"-t. Több nem is kell ám, nehogy azt gondoljátok. de ez azért emberi minimum lenne. Érted, nem kell engem szeretni, nem kell velem jópofizni( Isten ments), nem kell a bájmosolyod, negédes kérdésed, de köszönni, ha már egyszer Rád nézek az Isten áldjon meg, csak tudjál már.

Egyébként ez itt a reklám helye is egyben: A Cserpes Sajtműhely termékeit tessék mindenkinek felkutatni a városban és kipróbálni, mert isteni finomak.

Talán kinőttem a blog írásból. Talán itt az ideje, hogy ne leirogassam, hanem elmondjam ha valami problémám van és ne hagyjam magam tovább szivatni, ne hagyjam magam átverni, és úgy általában ne hagyjam magam, ha valami nem tetszik.
Ki kell állnom magamért. Itt az ideje.

"Tarka mezők, lombos erdők őrizzék örök álmodat" Árván maradt családod

Várom a szombatot, várom a szombatot.
Kaptam mentoráltat, kaptam mentoráltat.
Szerdán rewind, szerdán rewind.
FUCKYEAH

Az még így napközben eszembe jutott, hogy a szilikonpánt mi kapcsán jött elő.
Tesómék kérdezték Tamástól, hogy Ő és Én mikor ittunk együtt utoljára.
Természetesen ő nem tudta, én meg rosszul emlékeztem, de ez mindegy is.
Rájöttünk mi volt az alkalom, a hely, a buli, a pia, a társaság, mire Tamás pajtás beazonosította az estét: "Jah, amikor szilikonpántos melltartó volt Rajtad." Ezt így egy 10 fős társaság előtt.
Hozzátenném, itt már réges-rég csak pajtások voltunk.

L.u.d.m.i.l.l.a

Fergeteges volt, pedig a nap folyamán még ki akartam hagyni. Nem volt kedvem, se motivációm, ami aztán később egy telefonhívás formájában érkezett, miszerint egy régi ismerősöm és a pajtása is jön. Gondoltam, úgy már teljesen más lesz a helyzet, mintha csak 18 évesekkel ugrabugrálunk együtt. Felkészülve arra, hogy 2 fiúval fogunk találkozni, találkoztunk 7-tel.
Ludmilla jó másfél órás késés után kezdte el húzni a talpalávalót, és nagyon odatette magát, rengetegen lettünk a buli vége felé.
Az, hogy belefutottam még egy általános iskolai és a gimnáziumi exembe már röhögésre kényszerített, mindamellett, hogy a régi ismerős, is egy exem volt.
Amivel alapvetően nem is volt gond, bár el kellett telnie egy kis időnek de egy tökéletes pajtási viszonyt sikerült kialakítanunk, amiben nagy szerepet játszik az, hogy teljesen ugyanarra a zenére gerjedünk és mozdulunk, és majdnem Ő az egyetlen az ismerősi körömből az ismerősi körével együtt, akivel el tudok járni azokra a bulikra, amik igazán mozgatnak. Bladerunnaz születésnapi bulik, Ed rush, Pendulum, dnb, breakbeat, stb.
A gimnáziumi exem szokásához híven- egyébként ezzel csalódást is okozva, hogy semmit sem változott az évek során- nyomult volna, ölelgetett, a levegőbe emelt, majd amikor ütögettem a vállát, és kiabáltam, hogy tegyen már le, akkor ezt a mozdulatot sikerült úgy kiviteleznie, hogy istenesen letaperolt közben. fúúú de gáz volt. szabályosan menekültem Tőle, és undorodtam, hogy csak még egyszer hozzám ne érjen.
Gyula nagyon cuki volt, amikor már harmadszorra kérdezte meg, hogy mi miért szakítottunk Tamással,hiszen olyan szép pár vagyunk.... Ezután következett a kínos csend és az elterelő hadművelet.
Gyula ezenkívül azt is tudni szerette volna másnap mi lesz az ebéd nálunk, nálunk szerettek volna aludni, természetesen menüt rendeltek szárnyashússal, majd amikor elkeserítettem, hogy nálunk ugyan nem lesz ottalvás, a végén közölte, hogy pedig beéri a tökfőzelékkel és egy kanapéval is.

Kedvenc párbeszédem:
Gyula: "Valaki öleljen meg.."
Én: "Nekem van barátom"
......
Gyula: "Miért, neked van barátod?"
Tamás: "Miért, ez ennyire hihetetlenül hangzik?"
kééész..

ezenkívül az is megállapításra került, hogy a szilikonpánt már divatjamúlt és a kanizsaiak nem tudnak rendesen beszélni se.
Jó buli volt, kellett ez.

Miután 4 órája küzdök az alvással, meguntam és úgy döntöttem írok, hátha az lefáraszt annyira,hogy sikerül végre elaludnom.
Bizonyos szempontból nagyon jelentős, bizonyos szempontból pedig teljesen jelentéktelen volt ez az idei augusztus 20-a.
Az, hogy egy hónap kórházban tartózkodás után a nagymamám ma először szólított a keresztnevemen, és nem hitt 10 éve halott embernek, nővérkének, doktornőnek, anyámnak és minden egyébnek ,- miután eddig fogalma nem volt róla, hogy kik vagyunk, és mint kiderült, az elmúlt 3 hétről sincs- jelentős volt. És akkor még óvatosan fogalmaztam.
Jelentős volt, mert hosszú idő után végre megint vezettem, és olyan jól ment, hogy magam is teljesen le voltam taglózva a teljesítményemtől, mintha a napokban vezettem volna utoljára. A jelszó a bunkóknak és a Kreszt semmibe vevőknek apám szerint:
"Előzd meg és dudálj rá!"
Jelentéktelen volt, mert még egy halvány erőfeszítést sem tettem arra, hogy legalább a tűzijátékra lemenjek ha márecceraugusztus20van, hanem egy kád forró vízből hallgattam a pukkanásokat meg irigykedtem a budapestiekre, hogy a Gasztronómiai utcában ( vagy hol) halálra zabálhatták magukat ingyen különböző ínyencségekkel.
Hát ennyi volt 20-a, holnap Ludmilla, egy hét múlva pedig én leszek a legboldogabb nő a világon, egészen pontosan, ha pontos lesz a gép, 18:50-kor :)

most megmentettem egy bébipókot a pusztulástól. egyre jobb vagyok.

Mai döbbenet:
Csávó pólóján a felirat:
Legends like me live forever ( A legendák, mint én örökké élnek)

Mai like:
Kaptam Warsawa-ból képeslapot. :)

Ma azt láttam egy autó hátulján betűkből kirakva, hogy : "Siess csak, várják a vesédet"
elég morbid volt.

Újra Bp

Igazság szerint egy hét után már jönnöm kell vissza, mert nem bírom otthon tovább.
Ha már a családomat nem is, legalább magamat-még ha részlegesen is- de ki kell rángatnom a melankóliából és az elkeseredettségből, ami mostanra majdnem rátelepedett a családomra. Én nem magamat féltem, eddig sem magamat féltettem. Csak attól félek, mi lesz Velünk. A családommal, akikkel, amikor ennyire sz*rban vagyunk, olyan jól kijövök, és akkora a harmónia, mint még talán soha.
Szinte lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy nekem van itt pár nap Hawaii-om, míg őket aztán semmi sem zökkenti ki a monoton hétköznapokból.
Nekem itt van B tervnek, mindig, Bp.
Ahogy itt volt egy héttel ezelőtt is, amikor egy nap alatt történt Velem annyi minden, mint amennyi otthon nem történik egy hét alatt se.
Így történt, hogy leoltottam egy hajléktalant az aluljáróban, miután sokadik próbálkozására is "nemet" mondván sem értette meg, hogy nem, nem, egy forintot se vagyok hajlandó adni.
Ezek után még ő szólt be, hogy vegyem már ki a fülhallgatót a fülemből. Mondom klassz, Te öregem meg akkor értsd meg, ha azt mondom, nem, akkor az nem, és hagyj békén. Legalább ez hatásos volt.
Volt itt Csendes, tudomisén milyen hely, Corvintető és csak a Szentlélek tartotta, hogy nem maradtunk ott bulizni is, épp rewind volt,és a boogie igencsak benne volt a lábamban. Volt még szobatárssal oltári összeveszés, portán várakozás tűzkulcsért, mire kiderült, hogy mégis csak nálam van, a táskámban, volt itt cigivel kínálás és büszkén visszautasítás, meg Matheusz Bydgoszcz-ból, akivel a 4V-n utaztam együtt, megdicsért, hogy milyen folyékonyan beszélek angolul, mutatott képet az ex-kínai csajáról,aki alkoholista volt, kaptam tőle névjegykártyát, elmondta, hogy graffitis mivolta ellenére színvak kb, elmondatta Velem az összes lengyel szót, amit ismerek, és amikor a "Na zdrowie" (Egészségedre) volt az első szavam, azt mondta csodálkozott volna, ha ezt nem tudom, majd adott egy névjegykártyát, kezet csókolt és kivonult az életemből. Vicces volt.
Aztán szombaton esküvőztünk és ha azt éreztem akkor, hogy irigy vagyok a menyasszony orchidea csokrára, akkor még nem is igazán tudtam mi az, hogy irigynek lenni, ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor tegnap este megláttam azt az orchidea költeményt, amit szobatársam kapott a barátjától. Amikor beléptem a szobába és felfedeztem, hangosan nekiálltam nyöszörögni és utána kiabálni, hogy "jajdeszépénisakarok", de mivel hiába nyögök ezért a szerencsétlen virágért, -kb azóta, amióta az elődje elhalálozott egy szempillantás alatt még az otthoni szobámban, ami pedig már jó 4 éve volt- senki le se sz*rja, ezért elhatároztam, hogy az első fizetésemből majd veszek magamnak egyet, ha már senki nem veszi a fáradtságot helyettem.
Persze nyilván nem várhatom el, mert hogy is fogalmazzak.. nem épp olcsó kategóriás virág. Ahogy elnézegetem szobatársamét, és megpróbálom árra besaccolni olyan 6-8-10ezerre tippelnék. Ilyen gyönyörű, sokvirágú, egészséges példányt még nem is láttam. Hát hiába, van, amiben költséges vagyok :D
Esküvő. Szombaton ír-magyar esküvőn koszorúslány voltam.
Maga az egész, rendkívül nagy élmény volt. A templomi ceremónia egy kicsi falu annál is kisebb, de még annál is meghittebb kápolnájában zajlott, ahová nagyjából még a fél násznép sem fért be. Csodálatos volt, mulatságos és elbűvölő egyszerre, ahogy a 2 ír pap és az 1 magyar levezényelte a vegyes szertartást.
Utána bórkóstoláson vettünk részt, még a polgári szertartás előtt, ahol olyan erős volt a bor, hogy ha ittam volna még egy pohárral( pedig így is csak 2-vel ittam) lehet, hogy jódlizva tolmácsolom nekik a szöveget. Ja, mert a polgári szertartás tolmácsa szerény személyem volt. Az első mondatom katasztrofálisra sikerült és állítólag idiótán vigyorogtam, de utána ment minden, mint a karikacsapás.
És nem túlzok, ha azt mondom, mindenki el volt Tőlem ájulva. Ha az este folyamán 10 vadidegen ember nem jött oda hozzám csak azért, hogy gratuláljon Nekem, akkor egy se. Megköszönték, hogy lefordítottam, így ők is érhették. Megdicsértek, hogy milyen jó az angolom, milyen szépen beszélek és milyen klassz a kiejtésem. Hízott is a májam rendesen. Nagyon kellett ez már.
Az estének még két legviccesebb mozzanatát emelném ki.
Az egyik a csokor dobás volt. A menyasszonynak volt külön erre a célra elkészíttetett dobócsokra. Szintén orchideából. Meg is jegyeztem édesapámnak, hogy vajon erre majd a sok ír bige ugrani fog?
És legnagyobb meglepetésemre mindenki szabályosan menekült előle,( köztük én is) úgyhogy a csokor a földön landolt rövid repülés után, majd egy 10-12 év körüli lányka szaladt érte és vette fel. Ő mentette meg ezt a kínos pillanatot.

A másik mókás pillanat az volt, amikor Phelim ( a vőlegény, vagyis most már férj) egy egy oldalas magyar beszédet mondott az asztalnál, miközben az írek röhögőgörcsöt kaptak szinte folyamatosan bizonyos magyar szavaktól.

Aztán sikerült az este nagy részét Wojtek (igen, lengyel) társaságában töltenem, aki mindenáron azzal nyúzott, hogy tanítsak neki magyar szavakat. Én meg őt, hogy tanítson Nekem lengyel szavakat.. de nem jutottunk dűlőre egymással.

Az esküvő további szokatlansága( ha eddig nem lett volna elég), hogy elmaradt a menyecske tánc, mert az íreknél ilyesmi nem szokás, és nem tudták volna hogyan magyarázzák meg nekik, hogy " ez most az a tánc, ahol egy fél perces pörgés-forgásért cserébe, Te súlyos összegeket dobsz bele az bödönbe", ejj ez de rímelt.
Egyébként egyrészt megkönnyebbültem,hogy ez kimarad, -tovább már nem voltunk főszerepben, mi, mint koszorúslányok-, másrészt, pedig maximálisan meg is értettem a dolgot és egyet is értettem Vele.
Szóval így történt az ír-magyar esküvő. Partyállatok és annyit isznak, hogy a puszta látványtól is rosszul lenne az ember.

Ma meg úgy indult a reggelem, hogy egy ádáz fekete pókot kellett élet-halál árán legyilkolnom, mert úgy döntött, neki a párnám alatt tökjó lesz, én meg úgy döntöttem, hogy ott tökre nem maradhat, különben nemhogy a párnám, de az ágyam közelébe nem megyek többet. Így a francia szótáram segítségével elsőre ugyan meglógott előlem, de másodjára már nem élte túl a találkozást.
Aztán volt egy egészen korrekt, kellemes hangulatú állás interjúm, holnap pedig Múzeumba megyek és inni.
Legalább ezt a pár napot kihasználom, hogy feltöltődjek, és ha hazamegyek, töltsem a többieket is.

a mai kajám délután:
jégkrém
túrós bukta
görögdinnye
gumicukor
majonézes párizsis kenyér
tej

ebből mi lesz....

Ja és letitkosítom a blogom.
Aki holnap éjfélig szól, hogy szeretne olvasni, annak küldök meghívót.
Aki nem, annak ez volt az utolsó bejegyzésem.

Ma

ez a mai nap.
jelzőket nem találok rá, mennyire fájdalmas és kegyetlen volt.
igazából kedvem sincs róla beszélni, meg igazság szerint kb senkire nem is tartozik, de azért mégis leírom.
ott ültem ma a kórházban az ágya mellett, szorította a kezem, miközben a plafont bámulva le-lecsukódtak a szemei az egyre jobban ható morfiumtól, aztán magához szorított és azt mondta " édes kislányom nagyon szeretlek" aztán amikor mondtuk, hogy jövünk, és puszit adtam neki, elmondta mégegyszer.
ma búcsúzott el tőlünk.

sosem kívánom azt senkinek, hogy részese legyen annak, hogy végig kelljen néznie azt, ahogyan a rák szépen lassan, de folyamatosan és alattomosan emberi roncsot csinál nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is, abból az emberből, akit nagyon szeret.
Tényleg kívánom, hogy mindenki a gyors és fájdalommentes halált lássa, mert ha keresztül megy azon, amin most a családom és én, akkor azt fogja kívánni, "bárcsak meg halt volna már"

Szeretném külön megköszönni Tibornak, Dzsuttinak, Tominak, Annának, és Bertának, hogy írtak vagy hívtak ma a ponthatárok és a felvételi miatt. Jól esett, hogy gondoltatok Rám, köszönöm.
Megjött az sms értesítés is, már szinte hivatalosan is holland szakos vagyok.

tíz napja írom. élménybeszámoló. részletes.

Nem hiszem, hogy szavakba tudnám önteni azt, hogy most mennyire boldog vagyok. Ahogyan azt sem, hogy -azt leszámítva, hogy melóm csak augusztustól lesz- mennyire elégedett vagyok az életemmel. Rég volt már ilyen jó és tartalmas időszakom, ezért mindenképpen le kell írnom. Napra pontosan meg tudom mondani mikor kezdődött ez a felfelé ívelő, azóta is stagnáló kiváló állapot. Ez a nap június 29-e, kedd volt. Amikor is végre valahára reggel kiköltözött a szobatársam, este pedig leköltözött a helyére a barátnőm. Aztán még ugyanezen a héten kiköltözött a másik szobatársam is és a helyére beköltözött T. Átrendeztük az egész szobát, azóta éldegélünk így itt a koliban. Bepótolunk minden év közben eltervezett programot, folyamatosan megyünk valahova, kb az elmúlt két hétben több helyen voltam, mint az elmúlt 3 hónapban. Csütörtök volt az a nap, amikor biztos voltam benne, hogy vége lesz a vizsgaidőszakomnak, a kérdés csak az volt, hogy milyen eredménnyel. Szerencsére teljesen feleslegesnek bizonyult minden aggodalmam. A megkapott tételem 3. mondata után a tanszékvezető elkérte az indexem, lapozgatni kezdte és arról kérdezett, hogy bizonyos tárgyak (mint ógörög és latin) minek nekem, főleg ilyen mennyiségben. Aztán, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mihez akarok kezdeni az életben, majd a végén egy hosszabb hallgatás után egy laza "egy kettes jó lesz?" kérdéssel le is zárult a vizsga. Életemben ilyen egyszerűen és vidáman nem vizsgáztam le. Ennél mókásabb vizsgám már csak a keddi múzeumi gyakorlatom volt. A Szépművészetibe kellett mennünk, ahol aztán magamhoz méltón annak rendje és módja szerint úgy eltévedtünk, ahogyan az meg van írva. Minden egyes teremőr néni és kolléga, akit megkérdeztünk másfelé irányított minket, így jártunk a Holland Gyűjteménytől elkezdve, a "Staff only" feliratú helyekig. Mire végre mi megkerültünk, -ami már önmagában nem volt egy egyszerű kör- a tanár nem volt meg, mert elindult minket keresni. Utána még Őt is elő kellett keríteni. Aztán mivel az órára ugye nem jártam be, így a két tanárból az egyiket most láttam életemben először. Azonban kb az első perctől kezdve szimpatikus volt az ürge, gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt, miután kiderült, hogy én előtte hétvégén vettem a fáradtságot és a pénztárcámát és az Antik Gyűjteményt végignyálaztam. Sőt, mi több, vettem fotójegyet, és amíg a fényképezőgép nem adta meg magát, befényképeztem a tárgyakat. Mert ugye én abban a hitben voltam, hogy a gyűjtemény is a vizsga anyaga. Aztán a vizsgán szembesültem vele, hogy az egyáltalán nem volt követelmény. Ellenben nagy sikert arattam azzal, hogy ilyen kis szorgalmas voltam. Poénból a pasas megkért, hogy akkor mondjak a 3as terem ikszedik tárlójából tárgyakat. utána meg vigyorgott, mint egy vadalma. Gondoltam nekiállok gondolkodni, és elkezdtem sorolni azokat a tárgyakat, amikre abból a teremből emlékeztem. Aztán megkért, hogy emeljek ki egy tárgyat, ami különösen tetszett. Aztán amikor elmondtam, és elemeztem, egészen le volt nyűgözve tőlem, ami eddig nem sűrűn esett meg az egyetemi éveim alatt. Beszélgettünk, mondtam, hogy egyiptológiát tanulok. Majd viccesen hozzáfűztem, hogy milyen karrierista vagyok, igaz? Aztán erre megkaptam, hogy " egyiptológia és karrierista? ez a két szó nem létezik együtt!" Mindenesetre ez a vizsga rengeteg önbizalmamat visszaadta. Pénteken megérkezett hozzánk a húgom, és onnantól kezdődött a programok áradata. Aznap este a vizsgaidősuckzáró bulin lötyögtünk néha egy keveset, javarészt ücsörögtünk, aztán megállapítottuk, hogy eleget szenvedtünk és menjünk fel aludni.
Másnap úgy döntöttünk tesómnak látnia kell Budapest romkocsmáit, így esett a választásunk Csendesre, Mumusra és- nyilvánvalóan- Szimplára. A kis hugomnak nagyon tetszettek ezek a helyek, amit megértek, én is nagyon bírom őket, aztán hát mégiscsak egy vérből valók vagyunk, kell, hogy legalább valamiben hasonlítson az ízlésünk.
Vasárnap kb reggel 5re értünk haza, az aznapi program pedig a Fogaskerekű, a Gyermekvasút, az Erzsébet-kilátó és a Libegő volt. Ezután pedig a már-már kihagyhatatlannak titulált Sugar shop és cukrászda. Aztán miután édes testvérem nyaralása véget ért nálunk (érted, nálunk) kezdődtek a romantikus T-s programok.
Felfedeztük a Kopaszi-gát szépségeit, egy hálózsák és egy üveg bor társaságában. Ott még fürdőruci felsőben virítottam nagy vidáman, majd rá kb egy órára szarrá ázva csatangoltunk át meccset nézni a rokonához, és megismertem a keresztanyukáját, akinek az első reakciója, amikor meglátott engem az volt, hogy "jaj milyen szép hajad van" és ezzel egyidőben meg is tapogatta azt.
Előtte este szintén egy üveg borral felmásztunk a Sas-hegyre és mint kiderült, ha kicsivel is előbb érkezünk, fizetnünk kell a belépésért.
Aztán Dani, az ott dolgozó srác, iszonyatosan jófej létére, beengedett minket ingyen, mondván, ha már eddig felmásztunk, akkor ne legyen felesleges kör számunkra, a kasszát meg már egyébként is lezárta, pénzt nem tud érte kérni.
De azért megkért minket, ha egy mód van rá, akkor ezt ne nagyon híreszteljük, mert az előttünk érkezők és még-ott-lézengők fizettek ezért. Aztán nekiállt esni az eső, mi pedig addig menedéket kértünk, majd miután Dani hazament, a biztonsági őr bácsi pedig visszahúzódott a kuckójába, ott ültünk egy fedett helyen, ittuk az üveg borunkat, fenn a Sas-hegyen, senki nem volt ott rajtunk kívül, a bácsi pedig egészen konkrétan le se kaksizta, hogy mi mit csinálunk, vagy meddig maradunk, úgyhogy megvártuk a sötétedést, hogy lássuk a fényben úszó éjszakai Budapestet. Csodás látvány volt.
Aztán következő programunk Vác és a "Memento mori" kiállítás volt, aminek a leletanyaga az 1994-es újítási munkálatok során került elő a Fehérek Templomának kriptájából. Ez a nap az én ötletem volt, és féltem, hogy nem arat sikert, de aztán kiderült, hogy feleslegesen paráztam, mert T-nek nagyon tetszett :) A személy- és vagyonőr bácsi olyan flott tárlatvezetést levágott kettőnknek, hogy csak lestünk. Megfigyeltük,hogy a Budapesthez képest vidéki múzeumokban mekkora szeretettel fogadtak bennünket. Elsőként ez Vácott volt így. A Memento Mori után megnéztünk még a helyi görög katolikus templomban egy régészeti kiállítást, ahol a végén egy másik személy- és vagyonőr bácsi odasomfordált hozzám és megkért, hogy szóljak a férjemnek, hogyha végig szeretné nézni a kiállítást, akkor kicsit gyorsítson, mert lassan zárnak. Szóltam is a férjemnek ez ügyben, nehogy ne maradjon ideje végignézni. Majd a végén, amikor már gyakorlatilag velünk mostak fel, a pénztáros néni azt mondta, megtiszteltetés volt, hogy eljöttünk,és köszönte szépen, hogy ott voltunk. Na, ilyet se hall gyakran az ember.
Egyébként az Oázis cukrászdát mindenkinek ajánlom Vácon, isteni finom fagyijuk van.
Aztán hivatalosak voltunk T ex-szobatárspajtásáékhoz szalonnasütésre, ami oly jól sikerült, hogy éjszaka nem is sikerült hazaérnünk, hanem úgy döntöttünk megpihenünk és csak másnap délelőtt egy kiadós négyperces lágy tojásos reggeli után-amit még éjjel T rendelt meg- indulunk csak útnak.
Bejártuk ezenkívül még a Margitszigetet is. De nem viccelek, amikor azt a szót írom le, hogy bejártuk, hanem rongyosra sétáltuk a lábunkat, én főleg, magassarkúban. Találtunk egy szép templomot a sziget kellős közepén, meg romokat is másztunk.
Voltam bébiszitterkedni az unokaöccsére, akivel hamar szoros barátságot kötöttünk, miután megmutattam neki, hogy tudok kikukuccsolni két nagypárna mögül. Ezután szinte kezesbárányként hagyta, hogy pelust cseréljek és etessem lecsóval. utóbbiból több landolt a ruciján, mint a szájában, mert ő ragaszkodott volna ahhoz, hogy továbbra is keksszel tömje a kis bendőjét, aztán azt nem akartam hagyni, ezért szépen egyesével kiszedegette a szájából a lecsó alkatrészeit. Ezzel is demonstrálva nem tetszését.
Nagyon szokatlan volt, hogy akárhányszor elvágódott, vagy beütötte a fejét, nem állt neki bömbölni, nem állt neki hisztizni, hanem csinálta tovább a dolgait, mintha mi sem történt volna. Nem ehhez vagyok szokva. Lány unokatesómat láttam felcseperedni, most a másodikat látom cseperedni és ahhoz szoktam, hogy akármi történik velük, egyből ordítás, sírás és ölelni, nyugtatni kell. Jó, hogy Gergőke ilyen szívós és nem kellett állandóan azon aggódnom, hogy nem tudom majd megvigasztalni, ha nekiáll sírni.
Aztán az egyik napunkat rászántuk Szentendrére.
Az úgy kezdődött, hogy iszonyatos időt fogtunk ki, konkrétan minden másodpercben attól féltem, hogy meggyulladok, és annyira izzadtam, hogy a napszemüveg csúszott le az orromon.
A még Budapesten vett kólám, Szentendrére érve ihatatlan húgymeleggé vált. odaértünk, vártuk a helyi járatot, ami felvitt minket a Skanzenig. Azaz csak vitt volna, mert ez a busz az első kanyar után megadta magát, és át kellett szállnunk egy másikra. Hogy miért, az nem derült ki egyébként. Az első buszon csináltam rólunk egy közös képet, és utólag poénkodtunk is, hogy tökéletes kép cím lenne a "busz, amin 5 percig ültünk". A Skanzenban első dolga volt egy méhecskének megcsípnie T-t, izgultam is rendesen, hogy nem allergiás-e, de aztán a teszt negatív lett.
Cirka másfél órával a zárás után azért kifáradtunk nagy nehezen a szabadtéri néprajzi múzeumból és elindultunk, hogy harapjunk valamit. Miután bepizzáztunk, körbesétáltuk Szentendrét, amiről megállapítottam, hogy milyen gyönyörű város és milyen szívesen élnék ott. És tényleg. Hangulatos. Sajnálom, hogy kb 3 órát kellene utazni naponta, azért, hogy beérjek a suliba onnan, különben ha ez nem lenne, tényleg fontolóra venném, hogy érdemes lenne odaköltözni.
Nagyon kellett már nekünk ez a sok kikapcsolódás.
Tényleg, jó volt ennyi idő alatt, ennyi helyen járni és ennyi mindent látni.

Jelentenék két dolgot.

Először is a tegnapi nap egyenesen csodálatos volt. Mindenki nagyon aranyos, kedves és érdeklődő volt.
Másodszor pedig felvettek. ismét. Welcome ELTE-BTK again. jessz.

Ma megismerem a szüleit.
jaj istenem, én úgy izgulok. mi lesz velem, mi lesz velem? gyomorgörcsöm van és már fél órája itt ülök teljes puccba vágva.
Holnap meg ponthatárok. na arra is kíváncsi leszek.

a síró anyádat nem tudod megvigasztalni,-mert vagy Te is elbőgöd magad vagy csak egyszerűen látod, hogy ebben a helyzetben nem tudsz biztatni, vigasztalni -azon kívül, hogy biztosítod, hogy Te ott vagy neki, ha kellesz.
a haldokló nagymamád ágyánál ülve síri csendben ültök, mert nem tudtok mit mondani se neki, se egymásnak. és az egyetlen dolog ami biztosít arról, hogy ő még él, az az, hogy látod, néha emelkedik a mellkasa.
Ez a rohamos változás, ami ezalatt az egy hónap alatt következett be, ez valami döbbenetes.
Ez a látvány, ez a tudat, ez az érzés.... hát ezt,
Ezt, én nem kívánom senkinek.

Egyébként az elmúlt két hetem csodálatos volt, ígérem leírom az eseményeket arról is, mert kár volna ilyen gyönyörű emlékektől megfosztanom magam.

ma nagyon termékeny vagyok, úgy tűnik.

De ettől aztán felforr a vérem. Meglopni gyerekeket. Meglopni árvízkárosult gyerekeket. Komolyan egy ilyen ember, hogyan bír elszámolni a lelkiismeretével?!

Apropó gyerekek. Ma a kicsivel krétával rajzoltunk. Rajzoltam neki szívecskéket, mosolygós napocskát, meg hullámot, aztán mondtam neki, hogy vészesen fogy a készlet, túl sok mindent már nem tudok rajzolni. De azért egy vitorlást odaraktam még a hullámokra, a fedélzetén egy pöttyös labdával.
Annyira tündéri a csöppség, és annyira imádom, mindent megért, magyarázok neki, és érti miről beszélek.
Rengeteg foga kinn van már, és amikor mondom neki, hogy "jaj milyen sok fogad van már", akkor vigyorogva kitátja a száját nekem, hogy jobban lássam. Én is akarok. Én is akarok.
Tudom, erre jönne anya válasza: "Előbb egy diplomát akarjál.."
hát jogos.

A mai napom kicsit vegyesebbre sikerült, mint a tegnapi. Márhogy érzelmileg. Nagyon féltem, a mai találkozástól, féltem milyen látvány fogad majd, és nem voltam biztos benne, hogy képes leszek tartani magam mindenki előtt.
Többen is engem kérdeztek, hogy milyennek látom, mert én láttam a legrégebben és talán az én véleményem számít a legrelevánsabbnak.
Aztán egyszer véletlenül rajta felejtettem a szemem, nem direkt akartam bámulni, csak akaratlanul mégis sikerült és amikor összetalálkozott a tekintetünk, hirtelen elkaptam a fejem. Majd kisvártatva feltett egy kérdést, amitől annyira meglepődtem, hogy válaszolni se tudtam.
" na kislányom szép látványt nyújtok, mi?"
Én: "hát..."
Ő: "hát most erre mit tudsz mondani, mi?"
Én: "Rosszabbra számítottam"
Ő: "Most őszintén?"
Én.: "Persze, őszintén, örültem, hogy láttam, hogy eszegettél...."

Az elmondottak alapján tényleg rosszabbra számítottam, aztán amikor elbúcsúztam gondoltam őszinte leszek ismét.

Én: "Remélem jobban leszel"
Ő: "Hát kislányom én is melegen remélem."

Istenem adj még erőt neki. és nekünk is. nem tudom meddig bírom még random sírógörcsök nélkül, vagy random önpusztítás nélkül.
Ma kétszer sikerült megállnom, hogy nem kunyeráltam cigit ismerősöktől, ez azt hiszem fejlődésnek nevezhető. Küzdök magam ellen. Küzdök.

Hogy ne csak mindig a rinyámat kelljen olvasnotok...

.. íme egy kis pozitívum. Például tegnap nagyon jó napom volt. Fontosnak érzem megemlíteni, mert mostanában ritkán van ilyen.
Egész nap cseresznyéztünk, és az lett közben az elfoglaltságom, hogy épp a Velem együtt cseresznyét szedő családtagomat a kellemesen rohadt darabokkal dobáltam.
Majd este cseresznye magozás közben az igencsak izgalmas Kamerun-Dánia meccset néztük. Végre egy élvezhető meccs a vébén.
A mai fogadásomból 2 bejött, elgondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy el kellene kezdenem pénzben játszani és hamarabb összegyűlne az összeg őszre, mintha az egész nyaramat végiggürizem.
Voltak nálunk az unokatesómék, az ír vőlegénnyel. Nagyon csípem a csávót, majdnem egy egész üveg bort megivott egyedül, aztán folyton azzal piszkált, hogy milyen táncot fogok előadni nekik az esküvőn, és, hogy esetleg énekelhetnék is. Mondtam, ha fizet érte, minden további nélkül :)
Várom, nagyon.

Az elmúlt hetem egy katasztrófa volt. Szintén. Minő meglepő, ugye?
Volt itt Boszorkánymúzeumtól kezdve elbaszott meglepetés gyertyafényes vacsorán át minden.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a rámszakadt temérdek idővel. Az összes sorozatom elment nyári szünetre, de végre megérkezett a S03 a True Blood-ból, legalább ez enyhülést ad. Non-stop munkahelyeket nézek különböző oldalakon, mindig finomítok valamit az önéletrajzomon, egy rakás helyre beküldöm, és a túlnyomó részük, még annyit se képes visszajelezni, hogy "köszönjük jelentkezését, kapja be!"
Folyamatosan menekülnék a kollégiumból, utálom, hogy nincs körülöttem a szokásos pörgés, hogy menni kell, menni kell. Nem kell mennem. Se órára, se dolgozni, se angolt tanítani, semmit se kell csinálnom, és ezt elég nehezen viselem. Hiányzik a pezsgés, a kultúra, a jövés-menés, a programok, ezért is döntöttem úgy, hogy meglátogatok pár múzeumot, amit még nem láttam eddig és érdekelne, így esett a két választás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumra és a Boszorkánymúzeumra.
Az elsőt mindenképpen csak ajánlani tudom, a másodikat még véletlenül se. A részletekbe ne menjünk bele, mindenki használja a fantáziáját bátran.
Adott az egyik: egy jól dokumentált tárlat, kiválóan felépített tematikával, megfelelő háttérinformációkkal, a tárlatvezetők kellő tárgyi tudásával, és tájékozottságával.
Adott a másik: a hatásvadászat, mint fogalom mesterien maximális kimerítése, vaksötétben tapogatózás egy elektromos lámpával, füst, fekete macska, fekete alapon vörös pentagram a bejáraton és egy magát a múzeum nevében is szereplő személynek valló tárlatvezető, akinek a tárgyi tudását gyakorlatilag már az felülmúlja, aki megnézett 3 Supernatural részt.

Nade ha ez nem lenne elég, elmondom milyen volt a tegnap estém. nyilván nem kérdés, hogy szar. A két létező legsznobabb és legluxusabb szabadtéri szórakozóhelyre sikerült betérnünk. Amit én itt zárójelben megjegyeznék, az az, hogy én a kezdetektől fogva kézzel-lábbal-mindennel tiltakoztam mindkét hely ellen, de hatástalan volt. Az egyik szórakozóhelyen találkoztunk magyarbritneyspears-sel és a vizilabdázók gyöngyével is. Már ez is elárulja talán, hogy nem feltétlenül a nekünk való árkategóriás helyet sikerült becéloznunk. A zene se volt az igazi, rengetegen, mondom iszonyatosan rengetegen voltak, ha fele ennyi ember lett volna, az is még sok lett volna, aztán amikor még az eső is nekiállt esni, akkor adtam fel igazán.

Gondoltam hazajövök és megnyugszom egy kicsit, ehelyett egy negyed órája se voltam itthon, már felváltva és/vagy egyszerre bőgtünk anyával a jelenlegi status quo miatt.
Édes Istenem komolyan ha létezel, legalább annyit tegyél meg, hogy ne hagyd sokáig szenvedni.

hát ha az utóbbi pár napomat szavakba kellene önteni, akkor a mai napig felsorolás szinten a következő lenne:
tengernyi (mihaszna) tanulás, remény majd reménytelenség és ismét fordítva, idegesség és idegbetegség, parázás, kiakadás, bőgés, überfáradtság, megalázás, küzdés, szenvedés, semmi megkönnyebbülés, őszinteség, vizsgázás, megmenekülés a kirúgástól, ismét eljutni egy doboz cigivételig.
Aztán a mai napom annyira jó volt, mint már rég volt egy napom. Kaptam pozitív visszajelzést a tudásomról. A lengyel lány megkérdezte, hogy hol gyakorlom az angolt, csak az iskolában? mondtam, hogy ott sem használom. Majd hozzátette, hogy pedig nagyon jó az angolom. Ennél jobban 2 nappal a szóbeli érettségim előtt nem is tudom minek örültem volna jobban. oké, egy orchideának!
ma lejártuk a lábunkat a polákokkal, elvittük őket lángost enni, megmászattuk velük a várat és a Citadellát, valamint elkalauzoltuk őket a Parlamenthez is. imádom őket. őszíntén, pozitívan csalódtam bennük, nagyon kedvesek velem, érdeklődőek, közvetlenek, tudva azt, hogy a lány, a lengyel "baromi-nagy-szerelem-volt-aki-miatt-kiköltözött-volna-lengyelországba" ex legjobb barátnője, és tudva azt, hogy ő tudja, hogy én mindent tudok, mégsem jelent akadályt, hogy minden gond nélkül eldiskuráljunk.
ja egyébként amikor azt mondtam nekik, hogy "discuss the pizza thing" (pizza rendelés előtt megkérdezték, hogy miről beszélünk T-vel), azt értették, hogy "disgusting" és közölték velem, hogy nekik nem kell disgusting pizza. mondom oké. az nekem se.
és mindig viktoria-nak hívnak, amit nem szeretek, de tőlük még ezt is eltűröm.

ma reggel sikeresen úgy mentem iskolába, hogy végig le volt húzva a sliccem és ezt csak a suliban, a liftben vettem észre. kiváló.
ezekután volt 1-2 felettébb kínos köröm, majd a tanár kijelentette, hogy az én képességeimmel, egy kicsit több energia ráfordítással sokkal sokkal jobban is menne nekem ez az egész.
ezt kb. már negyedszerre hallottam tanár szájából, és itt már a sírás kerülgetett, annyira tudtam, hogy igaza van és annyira szégyelltem magam. egy kib*szott lusta szar vagyok, hogy a világ nem látott még hozzám hasonlót. és hányszor hallottam már. "........., magának szerintem nem a képességeivel van a baj, hanem a szorgalmával".
magyarul nincs elég nagy seggem ahhoz, hogy rendesen leüljek tanulni. Pedig ha tényleg tisztességgel odatettem volna magam a 3 év alatt, annyira, amennyire, csak tőlem tellhet, akkor klasszisokkal jobb lehettem volna.
Amilyen boldog volt a tegnapi napom, a mai annyira siralmas.

Mivel a távolsági buszok megállója ott van a kolitól egy megállóra, ezért tegnap kb a 4 év alatt másodszorra döntöttem úgy, hogy én ugyan nem vagyok hajlandó elcaplatni a Népligetig azzal a rengeteg cuccal, és inkább csak a Sasadi úton szállok fel. Azaz csak szálltam volna, ha nem lett volna csurig tele a busz. Gondoltam én nagy naívan, hogy csütörtök van, vizsgaidőszak is, meg kora délután is, miért ne lenne helyem? Amikor már majdnem 20 percet késett a busz, sejtettem, hogy ez lesz, de amikor beért a megállóba, csak akkor realizálódott bennem, hogy ennyire nem lesz hely. A csomagtartóba se fértünk volna be. merthogy rajtam kívül még 3an szerettek volna felszállni ott. A busz olyan szinten tele volt, hogy végig a sofőrig álltak az emberek, a pótüléseken, és a lépcsőkön ültek az emberek. Mindenesetre a sofőr rendes volt, legalább annyira méltatott minket, hogy leszállt és közölte, hogy sajnálja, de nem tud mit csinálni.
Itt jön a "nem is én lettem volna" kategória újabb 2 díjazottja. Mégpedig:
előtte nem sokkal jött el egy busz, végállomása szintén kisvárosom lett volna, de mivel az 4 óra alatt tette volna meg az utat, ezért arra nem szálltunk fel, mondván megvárjuk a gyorsjáratot. de nyilván ennek kellett előbb elmennie, amikor még nem tudtuk, hogy busszal ma nem sűrűn megyünk haza. Azért írok többes számban, mert közben összebarátkoztam egy nénivel a megállóban, és mivel ugyanabban a cipőben jártunk, ezért utána együtt találtuk ki a megoldást. ez volt 14:50-kor, utána mindenki telefonált, kiderült, hogy van egy vonat, ami elindult a déliből, 15:13-ra van kelenföldön. csodás, még jegyet is kell venni. végülis célba értünk, én lepakoltam a cuccomat, kiadtam a néninek utasításba, hogy amíg elrohanok mindkettőnknek jegyet venni, addig őrizze a csomagokat. aztán a peronon elsétáltunk hátra, mert a vonatot szétkapcsolják, és általában az első fele megy kanizsára, a második fele meg jön kisvárosomba. erre most bemondták a hangosba, hogy fordítva fognak történni a dolgok, aztán kacagtunk egy jót miközben előreküzdöttük magunkat és a néni meg is jegyezte, hogy milyen jó, hogy a saját nyomorunkon még tudunk nevetni. mondom alap. ezekután a vonaton is alig találtunk helyet, ahol ketten le tudtunk volna ülni. Végül meg maradt egy egész 5 személyes fülke kettőnknek.
Így történt, hogy 2 és fél órával később értem haza, mint terveztem.
A tegnapi nap tanulságai:
-> Buszra nem próbálunk meg felszállni Sasadon.
-> Nem általánosítunk, hogy "csütörtök van úgysem lesznek sokan", mert kiszámíthatatlan.
-> A balszerencsében mindenki hirtelen barátságos, közvetlen és bizalmas lesz. Én is.

Ma reggel meg felhívtak az egyik diákszövetkezettől és úgy fest jövő héten állásinterjúra megyek.

Ma gyorsan hazatelefonáltam,mert megláttam ezt, és hamar megérdeklődtem kinek akarják az 1%-ot utalni. Az egyik 1% megy tesóm sulijának, a másikat meg az egyháznak szánták. Aztán az utóbbiról sürgősen lebeszéltem őket az ókor javára. :) Elvégre is az egyházzal ellentétben az ókortól, mind, mint tudományágtól, mind, mint folyóirattól kaptam valamit. Az egyház ezt nem mondhatja el magáról.
Viszont én most már elmondhatom, hogy közvetve ugyan, de tettem az ókortudományért :)

szóval az utóbbi napjaim rövid összefoglalása: egy vicc.
tegnap ott kezdődött, hogy összetalálkoztam a latin tanárommal a campuson és megkérdezte, hogy mikor megyek vizsgázni:
FA: "Mikor? mikor?"
Én: "Holnap, 10-kor."
FA: "Ne 10-kor, 14:00-kor."
Én:?????... "De a vizsga 10-re van meghirdetve!"
FA: "Van holnap 10-re vizsga meghirdetve?"
Én: "Igen."
FA: "Milyen vizsga?"
Én: "Latin...."
FA: "Jaj, jaj de jó, hogy találkoztunk!!"

Aztán folytatódott ott, hogy bementem a HÖK-be megérdeklődni a rendkívüli szoctámot, kértem igénylőlapot (ez volt 13:00-kor), majd úgy mellékesen azért megkérdeztem, hogy van-e valami leadási határidő. csaj: "ma délután 4 óra."
na, mondom az kiváló. Leadtam.

Aztán bejött még az is, hogy nem elég, hogy az utóbbi pár napban félévnyi szemináriumok anyagát kellett (volna) bezsúfolni a fejembe, este szobatársam letörte a wcműködőszerkezet egy igencsak fontos darabját, fogalmazhatunk úgy is, hogy a lelkét az egésznek, és ebből az lett, hogy percenként fullra töltötte a tartályt, miután túltöltötte, kiömlött egy csomó víz, percenként, és leöblítette magát, percenként. miután birizgáltam egy 10 percet,-gondoltam én nagy naívan, hogy majd én orvosolom a problémát- elegem lett, és áthívtam kedves szomszédpajtás T-t, hogy segítsen megjavszerolni a cuccot, mert ez igencsak nem kóser így. majd ebből az lett, hogy vagy egy új lélek kell a tartálynak, vagy egy új tartály. itt már majdnem sírógörcsöt kaptam, hogy ez nemigaz, nekem tanulnom kell rengeteget, erre most itt ennek a sz*rnak nyilván tönkre kell mennie. ekkor már fél órája próbálkozott a dologgal, mire átmeneti megoldásként a kis harangot(előbbiekben lélek) vastag befőttesgumik és a szárítókötélből levágott darabok segítségével felakasztottuk a helyére. maszek megoldás, reggelig kitartott, aztán reggel meg a tmk-s bácsi kicserélte. Egy korábbi megjegyzésben lehordtam őket, hogy mindig csak isznak, sosem csinálnak semmit és teljesen hasznavehetetlenek. Nos, ezt ezennel szeretném visszavonni, mert-becsületére szóljon- ma színjózan volt a bácsi, kedves, ügyes és nagyon hasznos.

ezenfelül ma ketten is megkérdezték, hogy mi lesz ezután a félév után velem és milyen irányba halad az életem. ez alapvetően baromi kedves, hogy így érdeklődnek utánam, csak amikor azt válaszolom, hogy "nemtudom, de egyiptológia ma-ra nem akarok menni", abba belesajdul a szívem, és fáj, hogy tudom, nincs elég kitartásom, se szorgalmam, se elhivatottságom már a dologhoz. belefáradtam. ez főleg olyankor szomorú, mint múlt hét pénteken, -amikoris egyiptológus konferencia volt, az előadásokat élvezettel hallgattam, és élveztem, hogy egy kis közösség tagja vagyok, és tartozom valahová- amikor úgy gondolom, hogy mégis egyiptológus lesz egyszer belőlem, aztán kiderül, hogy mégsem. Hibáztatom magam, hogy nem voltam elég jó, elég szorgalmas, lehettem volna jobb is sokkal, de mindig csak a buli meg a lógás, és szinte senkinek nem sikerült bebizonyítanom, hogy idevaló vagyok, erre a szakra. Közben a szüleim belém vetett hitének az elillanása is fenyeget, tudom mennyire büszkék voltam rám, amikor felvettek és mennyire támogattak mindig, és mennyire próbálják bennem tartani a lelket, és attól félek, ha nem folytatom, ezzel nekik okozok csalódást. Nekik is. Szinte látom magam előtt apukám csalódott arcát, ahogy tudomásul veszi, hogy a lánya mégsem lesz egyiptológus Zahi Hawass mellett és nem fog szenzációs leleteket kiásni Egyiptomban. Borzasztó.

A tárgyaim miatt akkora a nyomás rajtam, mint még talán soha. Az egyiket már harmadjára vettem fel, ha nem teljesítem, integethetek a diplomának. mondom majd, hogy bááááájbááájszása.

Az asztalomon meg akkora kupleráj van, hogy már csak az hiányozna az összképből, ha a közepére okádnék.

Hogy valami jót is írjak: A latin tanár megdicsérte ma a cicás táskám, hogy milyen aranyos. Tünemény, az az ember, egyszerűen imádom.

Most többet hirtelen nem tudok fröcsögni ilyen kiváló dolgokról, de ha gondolkodnék, biztos jutna eszembe valami, de még ehhez is fáradt vagyok.

A szupernagyi megvarrta a táskámat. Ezúton is köszönöm Tomi. A sütit jövő hétre megsütöm a szupernagyidnak. Most mérhetetlenül boldog vagyok, főleg mivel jön szét egy másik füle is. A mai napom teljesen érvénytelen volt. Délelőtt 10kor összegyűltünk páran, mondván gyakorlunk a latin zh-ra, amiből az lett, hogy én javarészt vagy a hajamat tekergetve/tapogatva/igazgatva elmélkedtem dolgokon, vagy üveges tekintettel bámultam magam elé és a háttérben, szinte alapzajként véltem csupán hallani, amint mondják a többiek, hogy participiuminstanspassivi kell a gerundivomoszerkezetbe, vagy mániákus röhögőgörcsöt kaptam random dolgoktól, ami csupán azért volt kellemetlen, mert mindezt egy telisteli könyvtárban műveltem. igen, én.
A latin zh-m 4es lett, és 3.5-ös átlagra a tanár 3-ast akart adni, aztán úgy döntöttem, hogy ringbe szállok a 4esért, mert okéoké a szavakat nem tudom, se megtanulni, bemagolni meg pláne nem,de attól még pengébb vagyok a csoport nagyrészénél (bocsánat a nagyképű kijelentésért, valahol építenem kell az önbizalmamat) és nem vagyok hajlandó kibékülni egy 3assal, amikor simán lehetnék jobb is. Elég lesz a sok görög szövegolvasásból a szar jegy-ha egyáltalán lesz jegy :D-, nem kell még ebből is. Most meg folytathatom a beadandóm írását a görög hadihajókról és a tengeri harcmodorról a görög-perzsa háborúk idején.
Ha ez nem lenne elég, ma Kosheen koncert lesz a Greensorry-ban, és én nem tudok menni mert reggelfélkilenctől zh-t írok. újfent. éljen.

szóval az, aki ellopta a kajajegyemet tartalmazó nekem szánt levelet, remélem megfullad a kajától amit vesz rajta. Igen, mivel az én nevem és címem volt rajta, erősen gyanítom, hogy nekem címezték, ennek ellenére valaki nem átalkodott pofátlan módon lenyúlni előlem, pont most, amikor a legnagyobb szükségem lenne arra, hogy gyorsan megkajálhassak valahol, vagy rendelhessek vmit, és ne kelljen a konyhában órákat álldogálnom, mert jelenleg ilyesmire nincs időm.
Így tehát a tegnapi reggelim egy azaz 1 db raffaello volt (amit a latinos csoporttársamtól kaptam. Igen tőled Tomi, szia!), ilyen szinten semmilyen kajám nincs.
A tegnapi estém egyébként nagyon jó volt, három tanulságot szűrtem le belőle:
1:citromos Gössert nem veszünk többet 450-ért Ágostonunk kertjében
2: a hamburgerük viszont relatíve olcsón baromira finom
3: a kontinensünkről elnevezett Art mozi iszonyatosan bájos

Egyébként a cicás táskám egyik füle félig elszakadt és Tomi elvitte a nagymamájához, hogy ő megnézi, és ha tudja megvarrja. Álomférfi. :D

Amennyire paráztam a napokban, valahogy, valamilyen oknál fogva, olyan nyugodt vagyok most. Nem félek az érettségitől. Ja és szeretnék egy orchideát. Valaki vegyen már nekem. Lééégyszííííííííííí.

Épp a minap csatlakoztam facebookon az "Akik szerint a Twilight szar és Edward egy buzi" csoporthoz, erre a régi bejegyzéseim között találtam egy olyat, ahol bevallottam, hogy megnéztem a filmet és tetszett. Biztos, hogy nem voltam magamnál.

Ma reggelnyolctól délutánkettőig szinte folyamatosan a mai latin zh-ra készültünk csoporttársammal. ( a tanár-aki egyébként a latin érettségi bizottságnak az elnöke- kitalálta, hogy ő most megreformálja a bizonyos madár utcai nyelvvizsgát, és rajtunk teszteli le az új feladatsort) Emiatt nem mentem be órára se, és emiatt a mai napra teljesen félretettem az angolt, erre kiderült, hogy le se lesz osztályozva.
Aztán meg az egyik csoporttársam megkérdezte, hogy igazi ceruza van-e a fülemben, és képes volt megkérdezni, hogy lefényképezheti-e. És képes volt lefényképezni.
Erről a fülbevalómról van szó egyébként. Király, mi? :)

Az előbb egy érdekes statisztikával találkoztam, és nem bírom ki -természetesen-, hogy ne írjam le, számomra annyira meglepő. Nem idézek, csak összefoglalom a lényeget, de azért a forrást, megjelölöm a végén, ahogy egy mintadiákhoz illik.
Idén csaknem 140.000 diák érettségizik összesen és ebből emelt szinten 27.000-en tesznek vizsgát. És azt mondja a cikk, az emelt szintet választók száma, még így is 10%-kal nőtt, a tavalyiakhoz képest.
Na mi a megdöbbentő, ha nem ez?
Miért ilyen kevesen?

Én mindenesetre emeltre megyek!

Forrás: Független Hírügynökség, Origo

Az érettségi parám olyan szinten a tetőfokára hágott, hogy a nagy pánikolás közepette úgy döntöttem ma nemhogy órára, de zhzni se megyek be. Annyira úgy érzem, hogy nem tudok semmit se. Pedig rengeteget gyakoroltam a különböző feladattípusokat, sokat szenvedtem velük, mégsem hozzák a várt eredményt. Nem vagyok elég jó, és attól félek ezt még írásban dokumentálom is csütörtökön. Lehet, hogy túl szigorú vagyok magamhoz, lehet, hogy elégedettebbnek kellene lennem, de nem megy, hogy bármelyikből is engedjek. Egyedül az hoz megnyugvást, hogy az az általános tapasztalatom, hogy a mintafeladatsorok mindig szivatósabbak, nehezebbek, mint a tényleges "éles" feladatok. Legalábbis nyelvvizsgán biztos, az eredeti érettségimre pedig már emlékszik a fene. Azt tudom, hogy a középszintű angolt játszi könnyedséggel megcsináltam 86 %-ra. Minden nagyképűség nélkül, csuklóból ment. Az egy vicc volt. De most hatalmas terhet érzek magamon. Érzem, hogy ennek most itt tétje van, nem is kicsi, mert ha nem sikerül hoznom a- mások által és általam is elvárt- szintet, akkor nem lesz itt holland szak, se megkönnyebbülés, hogy belevághatok egy új, izgalmas dologba, se bizonyítás, hogy mégis képes vagyok valamiből klasszul teljesíteni. Egy nyavalyás egyiptológia ba-val meg mi a túrót kezdek?! he?! Ezenkívül pedig nem kevés pénzt, időt, és energiát invesztáltam ebbe a projektbe. Szóval a sebnyalogatás helyett, itt az ideje ismét tanulni!

Május 13-15 között pedig Egyiptológiai Konferencia lesz a Szépművészeti Múzeumban, ahol többek között előadást tart a tanszékvez és az egyik kedvelt tanárom is (direkt nem kedvencet írtam, miután eddig összesen a 3 tárgyból, amit tart nekem 5ször buktatott meg, elvből nem írhatom le, hogy kedvenc), aki egyébként a zárójelben leírtak ellenére korrekt és tényleg kedvelem. Érdekes, hogy mindig azokat a tanárokat kedveltem/kedvelem a legjobban, akik a legtöbbször húznak el a vizsgákon. Beteges egy perverzió.

Hétvégén megismerkedtünk Rád község csodálatos kis lakóival, a helyi presszóval és többek között ezt a tanulmányi kirándulást egy házibulival koronáztuk meg. Jó érzés volt, végre nem Pesten lenni, hanem vidéken, ami nem az otthonom. Utólag is hálás vagyok a meghívásért, pozitív élmény volt és sajnálnám, ha ki hagytam volna. Természetesen az elmaradhatatlan dokumentáció eztán is rajtam múlt jobbára, így- mivel olyan 11 körül súlyos fejfájás tört rám és hamar begyógyszereztem magam, én már éjfél után jószerivel csak kóláztam és vizet ittam-a fontos momentumok hiánytalanul meg lettek örökítve. Bár azért a hírhedt jobb horogról kár, hogy lemaradt nemcsak a fényképezőgépem, hanem én is. Nem akarok élménybeszámolót tartani, vagy pontról pontra leírni a történteket, mert az megölné az utólagos eufórikus hangulatát a dolognak, így ködbe burkolózva hagyom a dolgokat és csak pár kedvenc mozzanatomat emelném ki:

Piotrek 1.0: ( mielőtt visszajöttünk volna Pestre, Vácott még beültünk egy sörre egy kis kocsmában, vonatindulás előtt kb. negyed órával)
P: Most hová megyünk?
Én: Inni
P: (felvirul az arca) Most tényleg?
Én: (hátrafordulok, bólogatok): Igen!
P:( 32-es vigyorral) Jaj de jó!!

Piotrek 2.0: (ülünk egy pesti kocsmában, miután már visszaérkeztünk Rádról)
P: "Akkor ma szombat van vagy vasárnap? "

Piotrek 3.0: (ülünk még mindig a pesti kocsmában és arról kérdezi a pasim szobatársát, hogy a vezetékneve jelent-e valamit. )
P: Csonki? az, hogy hiányzik a keze?
Valamelyikőnk: az a csonka.....

még annyit elmondanék, hogy hosszú idő után ismét kivasaltam a hajam és eszméletlenül hosszú már. Ettől pedig én vagyok eszméletlenül boldog.

Újabban az egyik latinos csoporttársammal ápoljuk kölcsönösen egymás lelkét. Így történt ez hétfőn latin után is, és ma is. Hétfőn az én ötletem volt, mert láttam rajta, hogy igencsak kivan szegény( a srác mellett ülök egyébként) és bedobtam az ötletet, hogy menjünk el fagyizni, utána pedig beültünk a Károly kertbe, és röpke 3 órát beszélgettünk bámulva a gyerekeket, a virágokat, az embereket és dobálva a galambokat. Ma ugyanez volt, csak ő látta rajtam, hogy kivagyok és ő dobta be az ötletet, hogy menjünk fagyizni. Azért röhej, hogy vele többet beszélgettem a két nap alatt, mint T-vel kb 4 nap alatt.

Ja pécsiek!!! PEN-re nem megyek, sajnálom, se anyagilag nem fér most bele, se időben, és programom is van szombatra. Tényleg sajnálom, szívesen mennék rá.
Ennek kapcsán megkaptam Weisztől a "napi féreg címet", ami így fest bemásolva a blogjáról:

"A napi féreg: Viki
nem, most kivételesen nem az orbán viki. hanem a tóth, aki vanyát megszégyenítő határozottsággal nyilatkozott a penes jelenlétéről, amit közismerten nem szoktam tolerálni. ez alól ez az eset sem kivétel, így ahogy már ő is ráérzett: a napi féreg: vik."

Update:
azóta hívott munkatársam, és megbeszéltem vele a dolgot. Mondtam neki, hogy én nem akarom őt cserben hagyni (ő szerzett ide engem erre a munkahelyre), de nem bírom ezt tovább. Legnagyobb megnyugvásomra azt mondta, ha úgy döntök, ő nem fogja cserben hagyásnak venni, se annak érezni. tehát? tökéletesen megérti!!! awesome.

Ott kezdem, ami friss.
Egy negyed órája csörög a telefonom.. Látom recepciós munkatársam hív. Vidáman felveszem, gondolhattam volna már akkor, hogy baj van. Aztán kikapta a főnökünk a kezéből a telefont, és jött az oltás, amit tegnap megúsztam.
Az első beteg nem érkezett meg, és előtte nap az a szokás, hogy felhívjuk, emlékeztetjük az időpontjára, különben ha szegényem elfelejt eljönni, vagy nem mondja le időben, 8000 HUF-jába kerül. Na és én ezt az ominózus első beteget nem értem el tegnap (most hirtelen esküszöm arra sem emléxem, hogy egyáltalán hívtam-e) és a csaj megfenyegetett, hogyha nem érkezik meg a beteg, az az én hibám lesz, és nekem kell kifizetnem a 8000 HUF-ot. Ez a mániája egyébként, mindig mindenkinél lesi az alkalmat, hol tud lecsippenteni a fizetéséből. Holott tegnap is pl több, mint félmillióval zártam a kasszát.
Aztán jött az, hogy látta, hogy tegnap egész este olvastam. "Ez egy munkahely, nem ezért fizetlek. " Aztán itt már elegem lett, és bevágtam neki, hogy nem olvastam egész este, néha nálam volt a könyv, de igazság szerint 1 azaz 1 darab érettségi feladatot oldottam meg villámgyorsan. Semmi több, nem mertem többet sem csinálni, sem "olvasni", mert tudtam, hogy ezt nem szereti. na és akkor erre ő: "Engem nem érdekel, felőlem körmöt is lakkozhatsz, csak akkor minden tökéletesen legyen rendben"
"Néztem a tegnapi könyvelésedet, mindenkinek visszahívást ígértél, ez nem segítség, mindenkinek kell időpontot adni, behívni" ( ez egész pontosan 3 ember volt, és csak azért akar mindenkit behívni, nehogy véletlenül egy beteg is kicsússzon a kezei közül.) Egyébként csak meg akartam vele beszélni, mert ha meg a tudta nélkül írok be betegeket vagy dolgokat akárhova, akkor meg az a problémája és azért cseszeget és azért megy a hiszti. Elismerem, hogy szólnom kellett volna, tény, hogy ez az én hibám, de amikor napi többszázezreket keres, sőt, van, hogy milliós nagyságrendben, csak egy nap, akkor hagyjon már a 8000 Ft-jával. Közölte velem, hogy felfogtam-e és megkérdezte, hogy összeszedem-e magam.
Közöltem vele, hogy igen, pénteken pedig bemegyek és felmondok a picsába. Nekem nincs szükségem arra, hogy egy mitugrász kis picsa leosszon folyamatosan, és suli mellett még azért is kelljen görcsölnöm, hogy mikor olt le valamiért, és vonja le a nehezen megkeresett fizetésem felét, piszlicsáré dolgok miatt. Lehet, h 900 HUF-os órabér, de, mindent nem viselek el ezért a pénzért sem. Sokat, talán túl sokat is tűrtem eddig is már, és egész estére elég egyetlen hiba és ugrik 8 rugó a fizumból?? Na menjünk már a picsába.
Órákat tudnék még írni erről a kis ribancról. kezdve ott, hogy nem akarja felfogni, hogy a fizetésem miért lett 800 Ft-tal több, mint ő kiszámolta,- és hogy ezt azonnal magyarázzuk meg neki. Körülbelül ez megtörtént már 3szor is, az elszámolós füzetben és személyesen is- folytatva ott, hogy le akart vonni 11 rugót a fizetésemből azért, mert ennyivel volt w.a.i.t.f.o.r.i.t.: pluszban a kassza. De legalább ameddig dolgozom, addig is lefoglalom magam és addig se kell ebben a szobában lennem. Ennyi előnye mindenképpen van.

Ígérem írok. Mert lenne miről. Csak se idő, se kedv.

Gyerekek, ahhoz képest, hogy tegnap este én még úgy gondoltam, hogy Hérodotoszt fogok fordítani és reggel 8:30-ra órára menni...
Felhívott Márk, h kijön bulizni, mondtam, akkor vegyen egy üveg pezsgőt, és a történtek ellenére*, negyed 5ig lenn nyomtuk és iszonyatosan jól éreztük magunkat. hát nem kifejezetten sikerült bejutnom nemhogy az órámra, de egyáltalán iskolába. azon is csodálkozom, hogy még élek. olyan fél 1ig még nem voltam biztos benne, hogy életben maradok. aztán mégiscsak sikerült abszolválnom a feladatot.
Egyébként a legutolsó ógörög zh-m 4es lett!!! felfelé ível a karrierem az ókortudomány területén. haha.
Ja és tegnap Márk szemen öntött sörrel. Fel akarta rakni a poharat a hangfal tetejére, ami alatt álltam én. Gondolom a többit kitaláljátok. A jobb oldalam csuromsör lett.
Ma meg úgy döntöttem szétkapom a csap lefolyó részét, mert el volt dugulva. hát ne tudjátok meg, amit én onnan kiszedtem... évek tömény haj-köröm és ezek együttes szintetizálódása egy undorító nyúlós, fekete, csúszós maszlaggá. apám, ez egy örök élmény marad azt hiszem.



*amit nem vagyok hajlandó kifejteni

Jelentkezési statisztikák

Lecsekkoltam a felvi.hu-n, hogy mennyien jelentkeztek idén hollandra.
Első helyen 34-en adták be, a szakra az irányszám pedig 5-20.
Tavaly 33-an jelentkeztek első helyen, 20-at vettek fel, 410-es ponthatárral.
Tehát legalább 14 embert kell magam mögé utasítanom, és a kereken egy hónap múlva esedékes emelt angol érettségit minimum 80 % fölött kell megírnom. Ha 85 %-kal számolok, akkor lesz 415 a pontom, és az még mindig csak 5-tel több, mint a tavalyi ponthatár. Nem vagyok megelégedve.
Egyébként lecsekkoltam az ókori nyelvek és kultúrákat is. Oda asszíriológiára és egyiptológiára együtt nem jelentkeztek annyian, mint hollandra. Első helyen csak 30-an. Hőn ahított szakunk népszerűségi indexe csökkent. Megjött az emberek esze.

Keep my promise

Szóval megtartom az ígéretem és írok. Úgy randomra, ami eszembe jut.
Volt Budaörsi Napok.
Voltak gyengébb napjai, és volt olyan is, ami egészen emlékezetesre sikerült, pont azért, mert nem sok mindenre emlékszem. Pontosabban, nem mindenre. Arra igen, hogy hólyagosra égettem a saját ujjamat a cigivel, vagy arra, hogy lufikat pukkasztgattam ki vele.
Továbbá arra, hogy a NegyedikDé tanító nénijétől kaptam egy kurva nagy egyest alkoholos filccel a vállamra, és meghagyta a fiúmnak, hogy fenekeljen el, mert rossz voltam.
Valamint, Márk rajzolt rám még valami mosolygós nap-szerűséget, amit gyanúsan sperma-szerű sugarak próbáltak megközelíteni,- és a fiúk ki is találták már,melyik kié- de szerencsére egyik sem ért célba. Ezenkívül a partyarc felirat is ott figyelt a kezemen. Az aznap készült fotókat még nem láttam, nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán akarom-e. A vodka-pezsgő-energiaital triásszal csak óvatosan emberek!!!!!
Ezekután másnap délre képes voltam bemenni iskolába, de hogy minek, most se értem, az előadás vagy minden 3. mondatának az első felét fel is fogtam, próbáltam felzárkózni, de nem tudtam kimondani azt, hogy pacifista... és ott fel is adtam.
Egyébként megint a My nyerte a Budaörsi Napokat, amit sejtettem előre, de az utolsó pillanatig reménykedtem benne, hogy nem így lesz. Hát, mindhiába.

Egyébként én mostanában egészen szorgalmasan tanulok, bejárogatok iskolába, könyvtárba, dolgozni, készülök az emelt angol érettségimre, és ma levágtam a frufrumat, mert már nagyon idegesített. Az a két opció van, hogy vagy sapkában járok addig, amíg meg nem nő megint, vagy addig eltűzve hordom. Gondolhatjátok, hogy nézhetek most ki. Mindenesetre anyával megállapítottuk, hogy fodrász, mint szakma, kilőve! Nem mintha ilyen ambícióim valaha is lettek volna.
Most meg Húsvét van, folyamatos zabálás. Semmi különös. Erről jut eszembe, Boldog Nyuszit mindenkinek!!! :)

Miután tegnap az egész napom azzal tellt, hogy sütit gyártsak az esti rokonlátogatáshoz, bementem a görög tanszéki könyvtárba fénymásolni. A következő párbeszéd köztem és a könyvtáros bácsi között zajlott le:
Én: " Egy oldal 10 Ft, ugye?
Könyvtáros bácsi: "Igen, kivéve ha villamosmérnöknek tetszik lenni, mert akkor 15"*
Én: "Hát az pont nem vagyok, de ha egy villamosmérnök ismerősöm Hérodotoszt szeretne fénymásolni ógörögül, akkor majd megmondom neki...."

Egyébként a rokonlátogatás nagyon jól sikerült, nagyon aranyosak voltak velem és közvetlenek, a kis gyerek pedig iszonyatosan cuki volt.
Ma pedig megint hoztam a formámat:
- a 7es buszon sikerült egy olyan helyre leülnöm, ahol bizonyos időközönként szabályosan folyt be a víz
-aztán Jelenben miután kértem 3 dl forralt bort, letettem az asztalra, keresztbe akartam tenni a lábamat, erre belerúgtam az asztalba és a bornak vagy a negyedét kilötyögtettem
-ha ez még nem lett volna elég, mikor Ildi megérkezett, és örömömben felpattantam a székről, beleakadt a harisnyám a fa szék szélébe és kiszakította.

Áh, nem is kommentálom.

Ja és kaptam Egyiptomból kicsi kék skarabeuszt, amit medálként hordatok, és a piramisok tövéből alabástrom darabkát.

* Nem klasszika-filológia szakosoknak a könyvtárban a fénymásolás díja 15 Ft (megj.-szerk.)

Tegnap beállított egy tábla pisztáciás Lindt-tel és én hirtelen nem tudtam, honnan olyan ismerős ez a csoki. Hát innen. Igazán szeretve vagyok.

Már épp meg akartam jegyezni, hogy haldoklik a blogom, mert nem történik körülöttem semmi olyan rossz jelenleg, ami rinyára adna okot, a pozitiv dolgokat meg valahogy mindig elfelejtem megemlíteni. Erre tessék hajnal fél 4kor arra riadtam fel, hogy valami csobog. Na mondom miazisten. Erre benyitok a wc-be és mit látok? Hogy gőzerővel ázunk be fentről, spriccel a víz isten tudja hány helyről, folyik a csöveken le, a wc mellett, és persze ázunk az előtérben is a villanyvezetékeknél, a kapcsolónál. Nyilván ugye, hol máshol. hát így hirtelen azt se tudtam mivan. gyorsan átöltöztem,lerohantam a portára, hogy a portásbácsi segítségét kérjem.. aki nyilván nem volt sehol. aztán mire visszaértem a szobába csillapodott kicsit a helyzet, de még így is takaríthattam fel, ami ugye hagyj ne mondjam, minden vágyam volt. Aztán reggelre csodák csodája, mintha mi sem történt volna. esküszöm még egy ilyen éjszaka és kiköltözöm a büdös picsába erről a szúette otvar leprafészekről.
Egyébként pozitivumként akár meg is említhetném, hogy az anyukája küldött nekem valentin napra szív alakú bonbont, vagy, hogy ha minden igaz, jelentkezik doktorira és akkor nem megy szeptembertől Lengyelországba. jessz.

A tegnapi ruhapróbánk nagyon jó hangulatúra sikerült, és gyorsan, egyszerűen dűlőre jutottunk, miután én lelkesen vállaltam a próbababa szerepét. Aztán egész délután és este vendégek voltak nálunk, amit szintén nagyon élveztem. Megismertem unokatesóm ír vőlegényét, akit meg kell zabálni. Egyszerűen annyira aranyos, hogy az nem is igaz. Közvetlen, mosolygós, kedves, és cseppet sem veti meg az alkoholt. Azt már megértette magyarul, hogy "sörre bor, mindenkor, borra sör forever". Röhögött egy jót rajta és azt mondta,hogy élvezni fogom az esküvőt... De egyébként azt mondta, ahogy hallgatja a beszédünket, olyan neki az egész, mint egy hatalmas szó. By the way unokatesóm is és ő is borzasztó ír akcentussal beszéltek, sokszor abban sem voltam biztos, hogy amit mond, az egyáltalán angol-e. Aztán megnyugtatott, hogy majd gyakorolhatok az esküvőn, mert engem szeretnének a polgári esküvőre tolmácsnak. Hát. Elvállaltam.
Ezenkívül keríteni akarnak nekem egy pasit, mert voltam oly balga és megkérdeztem, hogy a vőfélyek mind házasok-e. De én tényleg csak kíváncsiságból kérdeztem. Ezek meg egyből azon tanakodtak, hogy ki az aki facér, rendes is és még jól is néz ki. Áh.
Az esküvőre jön kb 70 ír, akiknek ki lesz bérelve az egész zalacsányi kastélyszálló és még utána itt partyznak egy hétig. Írországban egyébként a minimál bér 300 Euro/ hét, a munkanélküli segély pedig 255 Euro/ hét. Én elmegyek Dublinba munkanélkülinek. Jobban megéri, mint itthon dolgozni.

Happennings

Akkor most összefoglalok ismét.
A hetem jobbára iskolával, fénymásolással, postára futkosással, ügyintézéssel és sorban állással tellt.
Jelentkeztem hollandra, oroszra és lengyelre. Igen, ebben a sorrendben. Ezenkívül jelentkeztem szintemelő érettségire angolból. Ez így mind összesen 33 darab ezresembe fájt. nem mókás. Nagyon remélem, hogy minden borítékot jól címeztem, csatoltam a megfelelő fénymásolatokat, a jelentkezési lapokat tökéletesen kitöltöttem, nem felejtettem el semmit sem, mert ha igen és bármit visszadobnak, kitépem az összes hajam.
Tegnap Sterbinszkyre roptuk hajnalig az első sorban. Voltak megdöbbentő pillanatai az estének. Többek között megdöbbentő volt, hogy mennyien próbáltak meg felszedni abban a szent minutumban, hogy bármelyik fiú(m) magamra hagyott. Volt, aki felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk, volt aki értetlenkedett, hogy miért nem táncolok vele, és volt, aki megkérdezte, hogy süket vagyok-e,-minekután már 3adszorra tette fel ugyanazt a kérdést és én még mindig nem értettem- neki azt üvöltöttem csak, hogy "igeeen"
Aztán megdöbbentő volt, hogy megint mennyien akartak minket összeboronálni Márkkal. Akkor mégegyszer s utoljára: Nem, nem jártunk. Nem, nem járunk. Nem, nem is fogunk. Köszönjük.
A legmegdöbbentőbb az a srác volt,-akit még a sötét májos múltamból ismerek, szimplán ismerős kategória, semmi több-, aki eddig köszönni is alig volt képes nekem, most odatoppanván hozzám a barátnője mellől,megragadta a fejem és két akkora hatalmas cuppanós puszit lenyomott, h csak pilláztam mivan.
Az este nagyon pozitív és nagyon negatív dolgát még megemlíteném. A hamis raffaellom az utolsó szemig elfogyott, pedig ez csak a kísérleti fázis volt, most csináltam először. A vadonatúj gyönyörűszép csajos karkötőmet pedig valahogyan valamikor elhagytam, és fogalmam sincs ez hogyan és mikor történhetett, és főként az bosszant, hogy ezt én miért nem vettem észre egész végig. Gondolom kitaláljátok melyik a + és melyik a -.
Ma pedig én jótét lélek a postán a sorban magam elé engedtem egy kismamát a babájával, pedig már én következtem volna. A boltban meg a visszajárót a "Magyar Vöröskereszt"-es urnába szórtam. Cserébe meg azt kaptam, hogy 40 percet fagyoskodhattam kinn a Sasadin, mert a busz nem méltóztatott jönni, aztán még a buszsofőr is leoltott, hogy miért nem mentem el a gyorsjárattal. hát anyátok.
Holnap reggel 8-ra pedig megyünk hugommal koszorúslányruha-próbára. Végre megismerem unokatesóm ír vőlegényét.

Túl sok új publikus dolog nincs a nap alatt. Rengeteg minden történt, de csupa olyan, hogy szinte senkinek sincs köze hozzá, szóval azokat inkább megtartom magamnak. :)
Ami publikus is és számomra érdekes is, pl, hogy tesóm pasija összetegeződött apámmal. Rákérdeztem a dologra apunál, miután feltűnt, hogy Laci második napja köszönt apunak, úgy, hogy "hello" és nem egészen értettem, hogy akkor most mivan. Úgy tűnik, hogy lemaradtam egy körrel.

Aztán úgy tűnik a család belenyugodott a másoddiplomás dologba, csak nem értik miért épp azt választom, amit választottam. De végre nem osztanak érte, nem ellenkeznek. Teljesen le vagyok döbbenve. Azt nem állítom,hogy támogatnak is, de az, hogy nem tiltakoznak ellene kézzel-lábbal, már nagyon nagy lépés.
Beadagoltam a szintemelő érettségit is nekik, és az ellen sem ágálnak. Nem tudom, hogy csináltam, de teljesen jó vagyok.

Ja és van egy filmajánlatom is: Harry Brown.
Mindenképpen ajánlom, nekünk nagyon bejött :)
Itt a zenéje!

today

Ma 4esre vizsgáztam latinból, miután egész éjjel semmit se tudtam aludni.
2-től kb 4-ig csak pislogtam ki a fejemből és próbáltam aludni, aztán úgy döntöttem, hogy felkelek tanulni. Tanultam, aztán visszafeküdtem aludni, de csak lestem ki a fejemből ismét, aztán nagyjából 6ig megint tanultam, aztán 7re húztam ébresztőt,hogy addig ledőlök megint és pihenek. De a telefonom helyett még előbb Dávid volt az ébresztőnk, hogy meg szeretné nézni a neten a vonatokat, mert ellopták az este a pénztárcáját és indulnia kellene haza minél előbb intézkedni. Aztán kb hullafáradtan estem be vizsgázni, de olyan szinten leszartam, hogy azt elmesélni nem lehet.
Aztán találtam kb két saroknyira a sulitól egy wait for it! Csoki Outletet. Kb úgy kellett felmosni magam után a nyálamat, és még vagy órákat biztos el tudtam volna nézelődni. Találtam pisztáciás Lindt-et. Aki igazán szeret, az vesz nekem egyet!!!!!! Na hány tábla csokim lesz???
Utána elmentünk a jegyzetboltba és az örökvidám, jókedélyű jegyzetboltos figurától kaptunk mini almát. Aztán a Váci utcán tekeregtünk, vásároltunk a Vörösmarty téren, és zárásként ettünk a Jégbüfében csokipudingos gofrit.
Remélem egyébként a szumátrai csirkemell nem veszik össze a majdnem egy zacskónyi gumicukorral. Gondoltam még mindezekre szomjoltónak iszom tejet, de azért ennyire bátor nem vagyok.

home sweet home

szóval elegem van abból, hogy hazajövök és folyamatosan csak oltva vagyok vagy oltok. Folyamatosan gombóc van a torkomban az elfojtott sírástól, vagy folyamatosan könnyes a szemem, mert tudom, ha egyszer útnak engem, akkor vagy fél napig biztos nem bírom abbahagyni. Hiába próbálok őszíntén és korlátok nélkül beszélgetni a témáról nyugodt hangnemben, úgyis üvöltés és/vagy sírás lesz a vége. Hiába kérem, hogy ne rajtunk csattanjon ez az egész, mert mi is ki vagyunk készülve, nemcsak ő, és én megértem, hogy nehéz, mert baromira az. mondom. tényleg megértem, de picit türtőztesse már magát. erre csak annyi választ kapok, hogy hát pedig rajtunk fog csattanni, mert mi vagyunk kéznél. ez oly bíztató.
nem akarja, hogy dolgozzak, mert elveszi az időt a sulitól.
nem akarja, hogy elkezdjek egy másoddiplomát, mert elveszi az időt az első befejezésétől.
az itt bazmeg senkinek nem számít, hogy én mit akarok.
márpedig én a melót és a másoddiplomát is akarom. szevasz.

A családom haláli egy csapat.
Tegnap este arra értem haza, hogy tesóm eltörte a parfümös üvegemet. Persze amikor teszteltem, hogy még működik-e, sikerült 1az1ben arcon fújnom magam vele.
Aztán talált egy pókot az ágyában és mivel nem volt biztos benne, hogy sikerült megölnie, ezért kiköltözött a nappaliba aludni a kanapéra.
Ma reggel elindult suliba a hátizsákja nélkül. Bazmeg. Ilyet még én se csináltam soha.
Unokatesóm meg beleöntött egy doboz sört a számítógépébe. De nem a billentyűzetbe, nem, a gépbe.
Tegnap a kezemben maradt a wc-lehúzóka madzagja náluk, pedig meg se rántottam, nem is húzogattam, egyszerűen csak megfogtam.

Totális balfaszság jellemez minket, senki ne lepődjön meg, hogy én ennek még a hatványa vagyok.

Múlt hétvégén megnéztük a Magyar Nemzeti Galériában a München magyarul c. kiállítást, szerdán eljött elém és beültünk két számomra eddig teljesen ismeretlen, de abszolút sikert arató helyre, tegnap este pedig, amikor hazaértem a munkából, kaptam tőle egy óriáspöttyös túró rudit, és csinált nekem szendvicseket vacsira, hogy én addig csak nyugodtan öltözzek át és dőljek le pihenni.
Aztán amíg ezeket bezabáltam, addig a wc-t szerelte nálunk, miután ezt félig abszolválta,( de csak azért nem teljesen abszolválta, mert amilyen alkatrész kellene hozzá, olyat már nem gyártanak...) megittunk még egy üveg pezsgőt, és összebújva néztünk egy Kés alattot. Cserébe ma hoztam neki a boltból egy pudingot. És mára is van egy üveg pezsgőnk. Úgy érzem magam Vele, mintha már ezer éve együtt lennénk, és mintha minden annyira természetes lenne köztünk. Boldog vagyok.

Egyébként amikor csütörtökön este a Móriczon fagyoskodva vártam a csodára( buszra) akkor egy Suzuki Swift lefékezett a megállóban, kinyitotta az utasoldali első ajtót és kikiabált, hogy ki merre megy és megkérdezte, hogy van-e akit elvihet Budaörsig egy buszjegy áráért. Volt, aki bevállalta. Jófej volt a srác mindenesetre. Riszpekt.

Ti kértétek

Dióhéjban!

Szóval. Az van, hogy ma lesz a negyedik munkanapom. 8 órát dolgozom és mindennap este 10-11 körül esek haza. Remélem megértitek, hogy akkor már nincs se kedvem, se erőm kielégíteni pletykára szomjazó rajongóim vágyát, miszerint panem et circenses. De most megint úgy felvillanyozódtam egy telefonhívástól, hogy úgy döntöttem: beavatlak titeket, mizu velem.
Kicsit mérges vagyok azért, mert a meló miatt lemaradok a mai Ókortudományi Társaság felolvasó délutánjáról. Pedig a mai felhozatal abszolút egyiptológia, élen a tszvezzel. hehehe.
Kicsit jobban mérges vagyok azért, mert hétfőn vizsgázom, és baromira semmi érdeklődést nem tudok felmutatni ezügyben.
Viszont kibaszott mérges vagyok a már 4 napja tartó bkv sztrájk miatt, mert a nyugatihoz járok dolgozni, ami nem épp a szomszédban van, és így jelen körülmények között, majdnem másfél óra, míg odaérek vagy onnan hazakevergek. Ez az egyik legforgalmasabb útvonal egyébként is,- ahol alapesetben a két villamos se mindig tudja maximálisan ellátni a feladatát- most meg kivonták a 4es villamost,( persze, miértisne) és a 6os is csak negyed óránként jár. Nem tudom ezek ott fenn mit hisznek, én azt, hogy ennyi idő alatt kb 4 villamosnyi ember összegyűlik, plusz kb 1 villamosnyi el is sétál már, akik csak 1-2 megállót mennének, és azok, akiknek nem akkora a távolság gyalog sem a két megálló között. De még így is annyian felszállunk már a végállomásnál, hogy zsúfolásig tele van a villamos. Aki ment a napokban 6ossal, az tudja, hogy szabályosan mozdulni sem lehet. És rájöttem teljesen mindegy, mikor megyek vele, ha reggel 8kor, akkor is ez van, ha 11kor, akkor is ez van, és ha este 9-10 körül, akkor is ez van. Egyébként is elég gyakran szokott csordultig tele lenni, de ez most valami overdosing.
Kedden kapaszkodnom se kellett,annyira be voltunk ékelődve, hogy tartotta az egyik a másikat, de annyira, hogy egy olyan mozdulatot nem tudtam megcsinálni, hogy benyúljak a zsebembe a telefonomért. Tegnap este meg 20 percet dekkoltam a Móriczon, buszra várva természetesen, aztán amikor futni kellett utána, már alig éreztem a lábfejeimet, annyira át voltak fagyva.
Éljen a BKV. Amugy jó ez nekik? jó ez nekünk? NEM. hát akkor meg minek csinálják??
És még az mp3amba is lemerült az elemem. De most semmi sem érdekel, se a sztrájk, se a meló, se a vizsga, se az, hogy meg kellett volna írnom a mentorbeszámolómat és elküldeni úgy egy héttel ezelőttre, mert hétfőn jön hozzám Szidni (ha már múltkor mégsem jött el) és nálam alszik.

A szilveszterem egyébként meglepően jól sikerült. Ehhez képest, az összes eddigire bátran kijelenthetem, hogy csapnivaló volt. Nagyon készültünk rá és nagyon vártuk, pedig eddigi tapasztalataim alapján mindig ez szokott lenni a buktató, de most nem, ez nagyon adta. A kedvenc részem az volt, amikor a párom lengyelül dumált hozzám, én pedig angolul és franciául hozzá. Na most én nem beszélek lengyelül, ő meg nem beszél se angolul, se franciául. Igen, tartalmas és mindenképpen hasznos társalgás volt. De ez már nem számított egy üveg Zubrowka után.
2009. favorit ajándéka pedig a Helyszínelők kiállításra kapott jegy volt. Úgy élveztem a helyszínelést, mint egy kisgyerek. Ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek az efféle dolgok, vagy esetleg -úgy, mint én,- hű rajongója a sorozatnak. (szigorúan csak a las vegasi)
És most megyek, tanulok.