A mai napom kicsit vegyesebbre sikerült, mint a tegnapi. Márhogy érzelmileg. Nagyon féltem, a mai találkozástól, féltem milyen látvány fogad majd, és nem voltam biztos benne, hogy képes leszek tartani magam mindenki előtt.
Többen is engem kérdeztek, hogy milyennek látom, mert én láttam a legrégebben és talán az én véleményem számít a legrelevánsabbnak.
Aztán egyszer véletlenül rajta felejtettem a szemem, nem direkt akartam bámulni, csak akaratlanul mégis sikerült és amikor összetalálkozott a tekintetünk, hirtelen elkaptam a fejem. Majd kisvártatva feltett egy kérdést, amitől annyira meglepődtem, hogy válaszolni se tudtam.
" na kislányom szép látványt nyújtok, mi?"
Én: "hát..."
Ő: "hát most erre mit tudsz mondani, mi?"
Én: "Rosszabbra számítottam"
Ő: "Most őszintén?"
Én.: "Persze, őszintén, örültem, hogy láttam, hogy eszegettél...."

Az elmondottak alapján tényleg rosszabbra számítottam, aztán amikor elbúcsúztam gondoltam őszinte leszek ismét.

Én: "Remélem jobban leszel"
Ő: "Hát kislányom én is melegen remélem."

Istenem adj még erőt neki. és nekünk is. nem tudom meddig bírom még random sírógörcsök nélkül, vagy random önpusztítás nélkül.
Ma kétszer sikerült megállnom, hogy nem kunyeráltam cigit ismerősöktől, ez azt hiszem fejlődésnek nevezhető. Küzdök magam ellen. Küzdök.

Már épp meg akartam jegyezni, hogy haldoklik a blogom, mert nem történik körülöttem semmi olyan rossz jelenleg, ami rinyára adna okot, a pozitiv dolgokat meg valahogy mindig elfelejtem megemlíteni. Erre tessék hajnal fél 4kor arra riadtam fel, hogy valami csobog. Na mondom miazisten. Erre benyitok a wc-be és mit látok? Hogy gőzerővel ázunk be fentről, spriccel a víz isten tudja hány helyről, folyik a csöveken le, a wc mellett, és persze ázunk az előtérben is a villanyvezetékeknél, a kapcsolónál. Nyilván ugye, hol máshol. hát így hirtelen azt se tudtam mivan. gyorsan átöltöztem,lerohantam a portára, hogy a portásbácsi segítségét kérjem.. aki nyilván nem volt sehol. aztán mire visszaértem a szobába csillapodott kicsit a helyzet, de még így is takaríthattam fel, ami ugye hagyj ne mondjam, minden vágyam volt. Aztán reggelre csodák csodája, mintha mi sem történt volna. esküszöm még egy ilyen éjszaka és kiköltözöm a büdös picsába erről a szúette otvar leprafészekről.
Egyébként pozitivumként akár meg is említhetném, hogy az anyukája küldött nekem valentin napra szív alakú bonbont, vagy, hogy ha minden igaz, jelentkezik doktorira és akkor nem megy szeptembertől Lengyelországba. jessz.

ahelyett,hogy tanulnám a császárkori kerámiákat, nekiálltam angol emelt szintű érettségi mintafeladatsort kitölteni. merthogy májusban le akarok belőle érettségizni emelt szinten.
ennyit az egyiptológia iránt tanúsított affinitásomról.

ma beoltódtam a hírhedt halálos vírus ellen, mostmár meg vagyok mentve. egyébként valaki szólhatott volna, hogy intramusculáris az injekció és még 3 napig nem fogom tudni felemelni a karomat. egyébként az egész család totál KO, hát még mi lesz itt holnap. Ki iszik velem vasárnap este???

pedig olyan kis vidáman csilingelt a hangja a telefonban, teljesen feldobott engem is, előtte meg még ott tördeltem a kezem,hogy mit fogok neki mondani. Aztán egy negyedórát boldogan végigcsevegtünk. ez még azelőtt volt, hogy meg tudtam volna, hogy az orvosa azt javasolja szervezzünk szép karácsonyt neki, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. szavakba önteni nem tudom, azt amit érzek, csak olyan, mintha egy mázsás súlyt dobtak volna a mellkasomra, vagy mintha valaki folyamatosan rajtatérdelne. állandóan könnybe lábad a szemem, vagy csak végigcsordul egy könnycsepp az arcomon és nem akarom elhinni ezt az egészet. ez egy vicc. ez egy rossz álom. valaki csípjen meg, fel akarok ébredni.
szombaton látom először. ha valóban ennyi maradt hátra neki, mostantól a végéig minden hétvégém az övé.

egyébként meg leszarom az iskolát, az egyiptológiával az élen, buktasson meg az aki, csak akar, tessék,go ahead. Ma megmondtam itthon, hogy belecsömörlöttem az egészbe és nem akarom folytatni, és anya (wait for it) rábólintott, azt mondta, ha ezt az évet befejezem, keressek mást. Végre. Azt hiszem nagyot változott nálam az értékrend és a sorrend. Family comes first.

Tegnap éjjel megint kedvem lett volna talajrészegre inni magam. Akár egyedül is.

Miután tegnap sikeresen kiolvasztottuk a hűtőt,( minden bizonnyal az alattunk lakók legnagyobb örömére) visszacibáltuk a szobába, bedugtam a hosszabítóba, elindult, éljen. Aztán szerettem volna a mikrót is beüzemelni, és amikor be akartam dugni azt is a hosszabítóba, hatalmas pukkanás, szikrázás és füstölés mellett, kollektiven megölte a szoba bal falán található összes konnektort.
( 6 db.) És azóta sem működik egyik sem. Nemtudni miért vagy hogyan, de egyértelmű, hogy az én kezem van a dologban, persze kié másé. Esélytelen továbbá, hogy a karbantartók vagy a villanyszerelő bácsi segíteni tudjon ebben, mert:
1, vagy meg se lehet találni őket egész nap
2, vagy ha megtalálom őket, akkoris már méterekről érezni, hogy dől belőlük a pia szag és igencsak hasznavehetetlenek
3, vagy ha meg is találom őket és nem is seggrészegek, akkor meg közlik, hogy ők inkább ehhez nem is nyúlnak hozzá, mert csak elrontanák. Oké.
Szóval talán ide segítség kellene, mert ez így nem maradhat ahogyan most van.
Ja és ma megjött a fűtés, és hét közepére állítólag a hó is. (Y)

Az van, hogy ma elkezdődött az ICYE( International Congress for Young Egyptologist) és elmesélni nemtudom mekkora élmény volt hallani azokat a nagy embereket előadni, akik a tankönyveimet írták. Egy egyiptomi srác megtalált minket Évával, bemutatkozott, érdeklődött, és közölte,hogy látni akarja a városunkat, mert most van itt először. Na igen. Kár,hogy egyikőnk se budapesti.
De ez mégcsak az első nap volt, a java jön holnap és holnapután.
Aztán felmásztunk a Gellért hegy tetejére G.vel, söröztünk, vizipipáztunk és majd 5 órán keresztül csak beszélgettünk, folyamatosan egymás szavába vágba. És rájöttem,hogy nekem kell ez a srác. Ugye milyen kár, hogy van barátnője.
A legkiábrándítóbb az, h a csaj annyi idős, mint a hugom. A legszebb pedig az volt az egészben, h amikor megkérdezte h milyen pasit képzelek el magam mellé, milyen az ideálom,akkor legszivesebben azt válaszoltam volna h "olyat, mint te, pont olyat. külsőre is, belsőre is". Ott ordított ez a mondat a fejemben, de szerencsére nem mondtam ki hangosan, helyette elfordítottam a fejem és azt mondtam h "nem tudom." Viszonylag hamar realizálódott bennem, h én viszont nem kellek neki, amikor előadta, h ha valamit szeretne tőlem, akkor mennyire dobogna a szíve, h bármelyik pillanatot kihasználva hozzám érhessen( és ezt még szemléltette is), vagy mennyire izgult volna, hogy a találkozóra igent mondok-e, de így h csak barátok vagyunk nem is gondol így rám... Szóval kár is álltatni magam. Szokásos.
Aztán hazajöttem, rendeltem egy pizzát, megnéztem a legújabb Supernatural részt, kivasaltam a hajam (jól megnőtt már) megpróbáltam a görög töri vaktérképes zhmra tanulni (nem ment) és most nekilódulok a latinnak, hátha több sikerrel járok.

Most olvastam el harmadszor azt a levelet, amit a témavezetőm írt, reagálva az új szakdolgozati témámra, amit pár napja találtam ki. Próbálom értelmezni a szavait és a tanácsait és egyre inkább tudatosul bennem, hogy most irdatlanul megszivattam magam és, hogy nagyon nagyon nagyon kemény fába vágtam a fejszémet. De őszintén szólva nem bánom, csak bár tudnám, pontosan hogyan is kezdjek hozzá a favágáshoz. Talán elsőként írok az új cím által a témámba bekapcsolódó másik témavezetőmnek is. Hajrá Vikike, hajráhajrá.