még mindig nem tudok aludni, még mindig nem vagyok álmos, esküszöm nekiállok egyiptomit tanulni.

amikor baktattunk felfelé a kórház lépcsőin, akkor tudatosult bennem, hogy mindjárt látni fogom őt először, azóta, hogy van ez az egész. a szívem vadul nekiállt kalapálni és fohászkodtam, hogy nehogy az euforikus állapotomat hirtelen felváltsa egy katarzis-szerű sírógörcs. hál istennek nem lett így, a nyakába borultam, öleltem, pusziltam és rájöttem, hogy mennyit változott ebben a két hétben. most vettem csak észre, hogy egy fejjel kisebb, mint én. Azt is most láttam először, hogy milyen sápadt és milyen sokat fogyott. Egész nap pattanásig feszült volt mindenki, én az autóval se rendesen kitolatni, se elsőre elindulni nem tudtam (pedig minden nagyképűség nélkül, jó vezető vagyok), de aztán sikerült abszolválni a feladatot. És most meg azért ide gépelek, ahelyett, hogy aludnék, mert már egy órája próbálkozom, de folyamatosan felspanolom magam a ma történteken, vagy a két hét alatt történteken, vagy azon, hogy annyira fájnak a vállaim, hogy nem tudok az oldalamon feküdni(persze mert egyik oltást a jobba, másikat a balba kaptam, hogy még véletlenül se tudjak az oldalamon aludni), vagy csak simán kattog az agyam, szóval az a vége, hogy nyitva a szemem és tépem a szemöldököm.
Szóval hazavittük a 7végére, annyira örültem, hogy láttam, aztán egyszercsak elromlott a kedve, nem evett, nem ivott semmit, rosszult volt, hányingere lett, ledőlt aludni, leoltott minket, hogy hagyjuk békén, nem azért jött haza, hogy piszkáljuk az evéssel/ivással. Nem az az ember volt, akit én megszoktam, aki folyamatosan vidámkodik, ellátja a gyerekeket, viszi az egész háztartást, rendezi a kertet, megpucol 20 kg diót, szétválogat 10 kg krumplit, hanem árnyéka régi önmagának, akit karöltve kell kisegítenem az autóból és az ölébe adni a 14 hónapos babát, mert nem bírja felemelni. Fura, mert egy kettős érzés van bennem. Egyfelől a viszontlátás öröme, másfelől a csalódottság, szomorúság, hogy viszontlátásom tárgya mivé lett/lesz.
Megpróbálok optimista lenni. megpróbálok optimista lenni, csak nagyon nehéz.

Megint beszéltünk telefonon, és én meg már azt gondoltam, hogy le akar rázni minket, nemtetszésemnek természetesen hangot is adtam (mert sosem bírom befogni a számat) mire azt mondta:" nem kislányom dehogy, alig várom már, hogy lássalak benneteket"

mi is hidd el, mi is.
Valeriana a mai nap besztfrendje. tegnap is ő nyert.

ma beoltódtam a hírhedt halálos vírus ellen, mostmár meg vagyok mentve. egyébként valaki szólhatott volna, hogy intramusculáris az injekció és még 3 napig nem fogom tudni felemelni a karomat. egyébként az egész család totál KO, hát még mi lesz itt holnap. Ki iszik velem vasárnap este???

pedig olyan kis vidáman csilingelt a hangja a telefonban, teljesen feldobott engem is, előtte meg még ott tördeltem a kezem,hogy mit fogok neki mondani. Aztán egy negyedórát boldogan végigcsevegtünk. ez még azelőtt volt, hogy meg tudtam volna, hogy az orvosa azt javasolja szervezzünk szép karácsonyt neki, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. szavakba önteni nem tudom, azt amit érzek, csak olyan, mintha egy mázsás súlyt dobtak volna a mellkasomra, vagy mintha valaki folyamatosan rajtatérdelne. állandóan könnybe lábad a szemem, vagy csak végigcsordul egy könnycsepp az arcomon és nem akarom elhinni ezt az egészet. ez egy vicc. ez egy rossz álom. valaki csípjen meg, fel akarok ébredni.
szombaton látom először. ha valóban ennyi maradt hátra neki, mostantól a végéig minden hétvégém az övé.

egyébként meg leszarom az iskolát, az egyiptológiával az élen, buktasson meg az aki, csak akar, tessék,go ahead. Ma megmondtam itthon, hogy belecsömörlöttem az egészbe és nem akarom folytatni, és anya (wait for it) rábólintott, azt mondta, ha ezt az évet befejezem, keressek mást. Végre. Azt hiszem nagyot változott nálam az értékrend és a sorrend. Family comes first.

szösszenetek csak úgy

- még mindig imádom a kínai kaját
- botrány milyen emberekkel utazik együtt az ember a bkv-n olykor-olykor
- nem tudom eldönteni, hogy melyik szakomtól hányjak jobban
- tesómnak megvettem már az ajándékot Mikulásra
-volt egy néni a dm-ben, aki a kis tologatós kocsiját különböző macskakajákkal pakolta TELE, el is neveztem magamban macskásnéninek
-elgondolkodtam egy fél másodpercig azon, hogy veszek egy terhességi tesztet, csak úgy heccből. meg néztem volna az eladónő arcát.
-minek van kiírva a tanárnál a fogadó óra időpontja, ha abban az időpontban nincs ott?????
- ma megint megkérdezték, h hogy állok a szakdolgozatommal.. és én még mindig csak mosolygok, megvonom a vállam és beközlöm, hogy "sehogy"
-holnap beoltatom magam háegyenegy ellen, mert ha nem teszem, nem mehetek a babuci közelébe
-egyenes legyen a hajam vagy göndör?
-nem akarok egyiptológia ma-ra menni. (de erről a véleményem szinte 10 percenként változik)
- az előzőből következik, hogy sürgősen ki kellene találni, hogy akkor mit kezdjek magammal/ az életemmel
-svéd-lengyel, holland-svéd, holland-lengyel, orosz, arab, szinte bármilyen nyelv szóba jöhet következő projektként
-és most megyek haza

Tegnap szakmai segítséget szeretett volna kérni tőlem a mentoráltam:
Ő: "Az a szillabikus augmentum, amit magánhangzóval kezdődő igék elé teszek?"
Én: "he?"

Igazán nagy segítség voltam.

Egyébként nem tudom mennyire voltak beszívva a szervezők, amikor meghozták azt a bárgyú döntést, hogy ezúttal Ed rush bulijának Corvintető ad helyet. Februárban Studioban alig fértünk el. No comment.

Mikor tegnap este elterveztem, hogy márpedig fenn maradok egész éjszaka tanulni, szerintem még én sem gondoltam komolyan a dolgot. Aztán úgy alakult, hogy hajnal 5-ig tényleg fenn maradtam, és tényleg tanultam..de akkor úgy éreztem, hogy most muszáj aludnom nyomban, mert végem, szóval aludtam másfél-2 órát és 7-től újból nekilódultam tanulni, kb 10-ig és befáradtam zh-t írni, ami még így is oly siralmas lett, hogy nem teljesen kizárt az sem, hogy hétvégén elmegyek templomba, meggyónom a bűneimet és imádkozom egy kib*szott kettesért. Csak ültem a papír felett és nem akartam elhinni, amit látok. Olyan jeleket, amiket életemben nem fordítottam még, de az még csak hagyján, de még szövegben sem találkoztam velük soha. A zh után a tanár még laza 40 percet ráhúzott az órára, és persze én voltam az első fordító, és ezáltal az az illető, akit a legtovább nyúzott. biztos megérdemeltem. biztos nem szeret. szóval egy 125 perces óra után úgy jöttem ki, mint egy agyhalott basszameg. miközben buszoztam hazafelé, felhívott a gazdasági hivatalból a néni, hogy ugyan mikor óhajtom már befizetni a kolidíj tartozásomat, mert szerinte mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha nem kellene beadni a dolgot ügyvédhez. és mennyire igaza is volt, mondtam is hogy kiválóan egyetértek vele, adjon 20 percet és ott vagyok.*
Aztán a szobába érve első dolgom volt rendelni egy pizzát és be wd-40ezni Anna pajtás szekrényajtaját, amire rendszerint minden reggel felriadunk Nettivel, -mert akkorra rántással és robajjal nyitja ki, ennek megfelelően az pedig csikorog, nyikorog, kattog, amit akartok- és azon csodálkozom, hogy a szomszédban a fiúk nem erre kelnek reggelente. És most várom a pizzát, mint a Messiást. Nézek Dextert, mert borzasztóan le vagyok maradva, letusolok, és holnap reggelig alszom.



* egyébként is ma terveztem befizetni, de tényleg!

Egyébként megint beköszöntött az az időszak, amikor kv+koffeintabi combón élek.

ma megkóstoltam Dávid mamájának almás pitéjét, ami álomfinom és mesekeksz illata van. A szomszéd fiúknak fogalmuk sincs arról, hogy mi az a mesekeksz. Hogy lehet így élni?

Szerdán színházban voltunk és utána ittunk.
Csütörtökön gólyabáloztunk (és ingyen ittunk)
Pénteken színházban voltunk és utána ittunk.
Holnap színházba megyünk és gyanítom utána iszunk.

Legalább a kultúrát egyensúlyba hozom az alkoholizmussal.

Tegnap éjjel megint kedvem lett volna talajrészegre inni magam. Akár egyedül is.

Érdekes, hogy olyan hullámzó a kedélyállapotom, mint talán egy klimaxoló nőnek lehet. Az egyik pillanatban majd meghalok azért, hogy ne legyek egyedül-és ne azon kelljen tépelődnöm, ami van- a következőben pedig mindenkit a pokolba kívánok és elvonulok. Ma ahelyett, hogy órán lettem volna, Évának Csendesben pityeregtem, aztán este adtam vért, utána pedig elhúztam a Paranormal Activity premierjére. A filmet a Blair Witch Project-hez( ismertebb címén Ideglelés) hasonlították a kritikusok, amikor ezt megláttam, már nem jósoltam túl pozitív jövőt a filmnek. Hát tényleg hasonló volt. Annyi különbséggel, hogy az Ideglelést fél óra ásítás után kikapcsoltam, ezt pedig másfél óra szinte folyamatos ásítással kénytelen voltam végignézni, ha már egyszer ingyenjegyünk volt a premierjére. Voltak benne dolgok amiket nem tudok hova tenni, se magyarázatot találni rá, de alapvetően kétkedéssel fogadtam az egész sztorit, bármennyire is hajlok afelé, hogy higgyek ilyen dolgokban. Vicces volt egyébként, két csoportra osztottam a közönséget:
- volt a röhögő tábor, akik az ijesztő részeknél visítottak és kb sírtak a nevetéstől
- és volt a sikító és "mindjártfrásztkapok" tábor, akik-nyilván az elnevezésből is ki lehet következtetni- sikitgattak.
Mi meg Ágival mosolyogtunk olykor-olykor és erősen kérdőre vontuk a történet valóságalapját. Bár annál a résznél, amikor a csajt az éjszaka kellős közepén lerángatja valami az ágyról és kifelé vonszolja a szobából... kajak elgondolkodtam. Azt hogy a francba lehetne fakelni? A csaj a hasán csúszik hátrafelé, miközben kapaszkodik és küzd előrefelé, és az egyik lába a levegőben lóg. Meg taníthatná ezt a trükköt nekem is. Najó, az tényleg creepy volt.
Egyébként a véradáson én voltam az első donor és a vérnénit nagyon imádtam. Megkérdezte mit tanulok, mit fogok vele kezdeni(!!!!)* na és persze a kihagyhatatlan joker kérdés a "na most akkor hogyan is épültek a piramisok". utólag is értékelem a kísérletét arra, hogy meg próbálta elterelni a figyelmemet csapolás közben.
Amugy az asszír tanszéken ókori Közel-Kelet régészete órán a pofám ég, amikor megkérdezik a csapattól**, hogy ki uralkodott III. Tukulti-apil-Ésarra után és én nem tudom rá a választ. Szegények ezek azt hiszik én asszíriológus vagyok.
.
A válasz egyébként: V. Sulmánu-asarídu.
Na remélem ma is tanultatok valamit tőlem, ezzel a kis okossággal zárom is mai monológomat.


*imádom ezt a kérdést...
** ami jobb esetben is max 5-6 ember

tegnap megint sikerült sírósra innom magam, bár már előtte is sírtam, szóval nem igazán az alkohol hozta ki belőlem. Meg aztán lehet, hogy nem volt annyira jó ötlet 3 nyugtatóra inni, úgy, hogy egész délután és este semmit nem ettem. Suliba képtelen voltam/vagyok bemenni, pedig még két órámra lenne esély, de semmi ambíciót nem érzek magamban. és egyébként sem hiszem, hogy maradt volna akár egy darab ép agysejtem is, amit fel tudnék használni ahhoz, hogy archaikus görög feliratokat bogozzak ki és olvassak.
Szobatársam nagyon cuki, kapok tőle egy smst: " Szia. Jobban vagy? Hajnalban nagyon rosszul voltál. "
Asszem ez mindent elárul, nem kell kifejteni a történéseket. Szegény Netti.

Utoljára akkor éreztem magam ennyire szarul, amikor elsőben a Bevezetés az egyiptomi nyelvbe 1. c. szeminárium első órája lett volna, -ha jól emléxem szerda reggel 8:00-tól- persze előtte a kedd estét masszívan végigvedeltem és képtelen voltam bemenni, mit bemenni, egyáltalán felülni az ágyban, vagy egyáltalán reagálni arra, hogy próbálnak felébreszteni, mert még reggel is annyira seggkészen voltam, hogy egy értelmes szót nem tudtam kinyögni. Welkámbek régiViki.

"nem akarom, hogy elhagyd magad. pedig te csinálod a legdurvábban mindenki közül, nem akarom, hogy a végére masszív alkoholista legyél."

Kössz tesó, majd igyekszem.

What's up?

Ha kérhetném ezt a kérdést mellőzze mindenki az elkövetkezendő időszakban, mert fogalmam sincs, hogy mégis mit válaszolhatnék rá. Persze úgyis tudom, hogy mindenkinek ez lesz az első kérdése, mert annyira közhely, hogy muszáj mindenkinek ezzel indítania a dialógust. Íme az opciók:
A: "Semmi jó" és elbőgöm magam
B: "Semmi különös" és tudván mekkorát füllentek, kurvanagyot mosolygok mellé, hogy hiteles legyen
C: Csak úgy szimplán in medias res elbőgöm magam.

Az egyetlen ember, aki tudja min megyek keresztül és minek nézek elébe, mit kell még végigcsinálnom az Éva, te vagy. Tudom, hogy most még nem érted miért. Majd kedden megérted.

Lementem, hogy megkajáljak, közben apa megbízott, hogy amíg elmegy tusolni, ébresszem fel anyámat.
A következő "párbeszéd" zajlott le kettőnk között 5 percen keresztül:
Én: "Anya!"
Anya: "Hm?" (csukott szemmel)
Én: "Kelj fel inzulinozni!"

Semmi...

Megint..

Én: "Anya!"
Anya: "Hm?" (csukott szemmel továbbra is)
Én: "Kelj fel inzulinozni!"

Semmi...
Megint..
Ezúttal a kisvillanyt is felkapcsoltam a fejénél. semmi. Aztán amikor utoljára szóltam hozzá, hogy keljenmárfelakurvaéletbeszúrniaztaretkesinzulint, nemes egyszerűséggel közölte velem, hogy "Fogd be".

Tegnap vagy fél órán át szólt a tűzjelző. Mit szólt, egyenesen üvöltött. Ilyenkor a portás dolga lenne kikapcsolni. Ez egy egész fárasztó mozdulatsort igényelne.. mindösszesen megnyomni 1 darab gombot. Miután ez nem történt meg a kib*szott lustaszar hájasseggűeknek köszönhetően, a szintünkön fél óra után úgy döntött valaki, hogy neki elege van ebből és nemes egyszerűséggel valamivel lezúzta a kis szirénát. Így a mi szintünkön hagyta először abba a visítást a ketyere. Utólag is thx érte.

Pécs

Szóval az este Milán pálinkájával indult, és az is tette be végül a kaput. Nem baj, ezen a tűzkeresztségen is át kellett esnem. Éjfélre már annyira szédültem, hogy muszáj volt technikai szünetet tartanom. Aztán éjfél után a tesco parkolójának játszóterén zabáltunk, mert annyira éhes voltam már, hogy bementünk kaját venni. Másnap 10-re mennem kellett mentortovábbképzésre. Az első 2 órában erősen koncentrálnom kellett, hogy be ne aludjak, aztán az ebédszünet után, meg azon imádkoztam, hogy nehogy szétdurranjak, úgy telezabáltam magam. Összességében azt kell mondjam egészen jók voltak az előadások. A pénteki este laza meccsnézéssel és Cooking Academy-val tellt. Szombaton még bolyongtam egyet az Árkádban, majd visszajöttem Bp-re. És most pedig igen erőteljesen tanulnom kellene.

Régen volt már ennyire eseménydús estém mint, a tegnapi. El is mesélem.
Úgy kezdődött, hogy volt lakótársammal találkoztunk és beültünk Oportóba. Ott összeismerkedtünk két BME-s sráccal. Az egyikről kiderült, hogy este koncertje lesz. Miután szarrá vertek minket csocsóban, átmentünk Mentsvárba inni, onnan pedig Rocktogonba a koncertre. Ami egészen felülmúlta az elvárásaimat, teljesen színvonalas volt, Nightwish számokat játszottak. Maga a hely elég kopár, egyszerű volt, még otthon 512 is jobbnak számít szerintem ennél. A koncert után meg volt beszélve, hogy Márkkal, 23:00-kor találkozunk a Blahán és átmegyünk Griffbe bulizni. Abból az lett, hogy fél 12-re értünk a Blahára, Márkék sehol, telefonom természetesen lemerülve, a számát nem tudtam fejből, SIM kártyát nem tudtunk cserélni Majával, mert nem volt kártyafüggetlen a telefonja. Oké, beültünk a körtéren a Mekibe kajálni, ahol összefutottunk az egyik unokatesómmal, akit ezer éve nem láttam. Milyen kicsi a világ.
Aztán hazajöttem az első éjszakaival, feltettem a telefonom töltőre, Márk hív. Fél óra múlva tali a Griff előtt. Hát mit ne mondjak. Baromi "sok" kedvem volt, de azért elindultam és oda is értem, zuhogó esőben persze. Hajnal 1-re. Kb. 3ig csak ültünk és hülyültünk és osztályozták a srácok a csajokat, én meg a srácokat, mert annyira botrányosan ocsmány zenéket játszott a Dj, hogy csak vihogtunk rajta. A buli végére, már ha 10-en táncoltak még, akkor lehet, hogy sokat mondok. Az utolsó fél órában álltunk be táncolni, akkor jöttek a partyszámok. Mint ez itt. Ez most az új favoritom. Summa summarum negyed 5-re értünk haza, 2 óra múlva megyek Pécsre barátnőm szülinapi bulijára, holnap pedig mentortovábbképzésre.
Ugyanazt csinálom, mint elsőben, csak más környezetben és sokkal jobb társasággal. Nem lesz ez így jó. Szakdolgozni kellene, meg nyelvvizsgázni, a tanulásról nem is beszélve, nempedig reggel két karszalaggal a kezemen ébredni.

ma megtanultam Ádámtól, hogy a jérce mell: "mezei csirke csöcs"