hát ennyi volt. de sebaj. túlélem. mint ahogy eddig is mindig mindent.

A boldogságot mellesleg, mint magát, baromira nem nekem találták ki. Vagy időszakos része az életemnek vagy abszolút hiányzik belőle. Leszámítva az apró-cseprő dolgokat,amik csak ideig-óráig okoznak örömöt. Mint pl, hogy megtaláltam álmaim cipőjét. Ez lelkesít. Csak az nem, hogy a fizetésem sem tudná fedezni az összeget, amit kérnének érte. De majd lesz másik álmaim cipője, csak idő kérdése. És talán pár árkategóriával lejjebb-levők között kutatok.
Vagy hogy Szimplában milyen finom a forrócsoki, vagy mennyire jó volt beülni a Valami Amerika 2-öre. De aztán ezek elhalványulnak és visszatér az űr, a nagy büdös semmi. Amit eddig érzelmek töltöttek ki. Olyan érzelmek, amiktől boldog voltam. Most meg olyanok, amiktől szenvedek és őrlödök, mondjuk a nap 24 órájából 22-ben. Nem én rontom el, és úgy gondolom nem az én dolgom helyrehozni. Mégis küzdenék érte és ragaszkodnék hozzá. Deminek?:D Ha az aki miatt romlik, nem tesz ellene semmit, csak vár, hogy jobb legyen magától, akkor nekem mi a szerepem az egészben? Ülni ölbetett kézzel és várni, hátha megjavul magától? Kétlem, hogy ez bekövetkezne. Igy hát bízzuk magunkat a sorsra és imádkozzunk, hogy ne kelljen megint felejtenem.

huh rég nem volt egy épkézláb bejegyzésem, az is biztos :) de igazság szerint se kedvem nincsen blogolni, újabban időm sincs rá, meg értelmét se nagyon látom. Nem mintha eseménytelen lenne az életem vagy hasonlók, de most ráuntam egy kicsit. Emiatt most biztos hatalmasat esett a népszerűségi indexem, szerintem bele is halok.