Egyre inkább érzem, hogy Ő kell nekem*
Kell nekem és nemértem mi történik velem. Nem a szokásosak a reakcióim a dolgokra. Nem haragszom, nem sértődöm meg, csak hiányzik és szeretnék vele lenni. De egy biztos, a büszkeségem nem adom senki kedvéért, remélem és nagyon bízom benne, hogy rá fog jönni, hogy kellek neki. Remélem. Tegnap este itthon áradoztam róla és ha belegondolok, igazából magam sem értem, hogy miért. Nem a pasim és nagyon úgy fest, hogy nem is lesz. Felesleges volt anyámékat azzal hitegetnem, hogy megtaláltam a legideálisabbat számukra. És számomra is. Az elsőt, akit másnak és jobbnak érzek a többinél együttesen, és az első, akire azt mondom, hogy a családom tudná kedvelni. Ez van bennem. Minden ellenére. Mennyivel könnyebb ezeket a dolgokat csak úgy leírni, mint face to face elmondani valakinek. És!!! A legszebb az egészben, hogy ezeket Ő sosem fogja megtudni..


* innentől kezdve: Mr. R

hát ennyi volt. de sebaj. túlélem. mint ahogy eddig is mindig mindent.

milyen naív is vagyok én. édes jó istenem! ezt valaki kinevelhetné már belőlem! de komolyan. úgy unom már.. jóhiszemű vagyok, mindig mindenkiről a legjobbat, ezért ha jön egy fiú az életemben aki már egyszer finoman és nőiesen szólva elb*szta a dolgot, hát kapjon második esélyt! miért ne? mindenki megérdemli. kivéve aki most b*szta el a másodikat is. kavarognak a fejemben a gondolatok előre is bocsánat, h szétszórt néha követhetetlen és/vagy kesze-kusza leszek. betellt a pohár, velem ezt nem! amikor itt hever az asztalon előttem egy csoki, és én nem tépem fel azonnal, és zabálom meg, akkor ott már komoly gondok vannak, ha a csoki és köztem összeférhetetlenség van.. no mind1. szóval ma úgy döntöttem 3napos rágódás és depresszió után, h ennek véget vetek, holott sejtésem szerint, ha nem telefonon történik ez az egész, akkor nyilván meg lehetett volna értelmesen is beszélni, mármint,hogyha én kezdeményezem természetesen akkor, mert ugye szeretjük a problémákat besöpörni a szőnyeg alá, igaz-e kedves??? akkor nincsenek nézeteltérések és belemagyarázások tucatjai és nincs a dac, hogy ha Ő nem, akkor márcsakazérténsem. de most már belátom, h nincs értelme. nekem nincs szükségem olyasvalakira, aki teljesen át akar formálni, szépen,lassan,biztosan,engem is meggyőzve arról, h jó ez nekem. akiből egyszer csak robban egy kritikabomba és én úgy érzem, sosem leszek elég jó neki. amiket a telefonban mondtál. borzasztóan rosszul estek és mégcsak bocsánatot sem kértél érte. az egy dolog, h igazad volt, de ezt nem igy és nem ilyen formában és főleg nem ilyen stílusban kellett volna közölnöd. ezek a tulajdonságaim, vagy megszoksz vagy megszöksz. te az utóbbit választottad, de ezekután most mondjam azt, h sajnálom? annyira nem..
a buszon ülve bámultam kifelé az ablakon, miután eljöttem Tőled és csak cikáztak a gondolatok, a ki nem mondott szavak és az emlékek a fejemben. vajon ezzel csak én vagyok így? nyilván. fura, de sokkal könnyebb most, hogy visszaadtam ami a tiéd, visszavettem ami az enyém, és a postaládába dobtam a kulcsot. egy cd-met nem találtam de abba nem halok bele, maradjon csak. fortyogott bennem a düh, a harag, hogy nem ordíthatok veled, hogy nem beszélhetem meg veled, mert Te nem vagy hajlandó. hittem, h más lesz ez mint 3 évvel ezelőtt. hittem magamban, hittem benned és hittem bennünk. kár volt.
köszönöm Barbi h elkísértél és meghallgattál és elviseltél, köszönöm, h számíthattam rád.:)(L)