félévet adtam az újrajelentkezésedig, ehhez képest 3 és fél hónapig kellett csak várnom. És behalok.. kezdődne az egész elölről. És kénytelen vagyok lassan elhinni-amikor mások azt állítják rólam- hogy társfüggő vagyok/lennék. Én?
Mindig ha úgy szakítottam valakivel,-hogy az eszem tudta: ezt kell tennem mert.... De a szívem mindig mást diktált- akkor borzasztóan sokat bírtam szenvedni és a sok minden ellenére az illető(?) vagy inkább a kapcsolat(?) nagyon tudott hiányozni. Azonban most kell rádöbbennem, hogy Nekem nem az illető hiányzik hanem A kapcsolat, vagyis inkább EGY kapcsolat. Vagyis én azt gondolom és belemagyarázom, hogy az épp aktuális páciens hiányzik. Az, ahogy hozzámért, ahogy nevetett, emlékek, amiket csináltunk együtt, aztán amikor pár héttel később kitisztultabb fejjel végiggondolom, rájövök, hogy az egész eleve nem is olyan volt, mint amire én vágytam és mint amilyenek az elvárásaim. Akkor az adott helyzetben viszont mindig úgy éreztem, hogy igen ez kell, ez az, ő az, akire vártam/vágytam, és ő más mint a többi blabla.... persze... Nem szeretek magányos lenni és mindig is irigyeltem a boldog párkapcsolatban élőket és próbálom megfejteni az okát, hogy vajon ez Nekem eddig mi a jó Istenért nem adatott meg??
naív vagyok? igen!
jóhiszemű vagyok? igen!
érdemel valaki 3. esélyt? nem!

AP, ha te nem lennél, ki kéne találni. eszméletlen, hogy mit tud dobni a hangulatomon egy fél órás telefonbeszélgetés veled.

"Mikor jössz fel Pestre? Akkor leülünk inni. Meghívlak a kedvenc piádra...egy üveggel. Mi a kedvenc piád?"
" Küldd át a dogádat, aztán elolvasom és egy pia mellett megbeszéljük"
" Ha gondoljátok szívesen elmagyarázom nektek, hogy kellene legközelebb csinálni"*
"Én vagyok a BTK és az összes egyiptológus hivatalos pszichológusa, miért nem hívtál fel?"
"Nem hagyom, hogy rágódj ezen, és ezen őrlödj, annyira, hogy másra ne is tudj koncentrálni, én kirángatlak belőle, ha kell Csernusi módszerekkel"
V: "Jaj Peti, úgy szeretlek"
P: "Ezt majd megbeszéljük egy pia mellett"

P:"Hogyhogy nincs pasid, legutóbb még volt."
V:"Régen beszéltünk"
P: "Dehát mi történt?"
V:................................
P: "Le kell szarni, hagyd a picsába, vannak bunkók.."

AZ a hihetetlen biztatás, amit egy-egy ilyen telefonbeszélgetés során kapok tőle: tanulás, magánéleti problémák, meló, hogyantovább az életben és egyáltalán akármilyen téren, leírhatatlan... az.. nem tudok rá szavakat találni és nem tudom megfogalmazni, csak egyszerűen érzem itt belül, hogy valakinek számítok. valakinek akit alig ismerek, aki egy vadidegennek** kölcsönad puszta jóindulatból egy rakat értékes könyvet és cikket, akit felhív csak azért, hogy megkérdezze hogy vagy, hogy fejmosást kapjak a legutóbbi vizsgáért, vagy hogy közölje, ha meguntam a munkám, be tud protezsálni régészkedni. Hihetetlen, hogy van még ember ebben a retkes világban, akit a puszta jószándék vezérel. És mégis. Köszönöm, hogy vagy nekünk:)
És emellett köszönöm azoknak, akikre számítottam, hogy rádöbbentettek: nem érdemes rájuk várnom, nincs miért.


*Az azért is lenne jó, mert Petin kívül ilyet senki sem tesz/tenne
**Aki itt jelen esetben én vagyok:D

május 1.-július 1.

2 hónap. Gratulálok!

"A rémálomférfi azáltal válik reménytelen esetté, hogy bár tisztában van azzal, hogy vele nem stimmel valami, minden erejével arra törekszik, hogy a másik érezze magát „selejtesnek”. " *

És ez mennyire de mennyire igaz volt Rád is kedves. És miért csak utólag jövök rá, hogy amikor mindenen acsarkodtál és én is totál selejtesnek éreztem magam, igazából önmagaddal nem voltál/ vagy kibékülve? Mennyire jó érzés ezzel tisztában lenni és tudni, hogy nem bennem volt/van a hiba. Komolyan nem hiszem el, hogy én akkor tényleg azon gondolkodtam, hogy igazad lehet és nem vagyok elég jó és változnom kéne. Azt kell, hogy mondjam, jó hogy kiléptél az életemből.

*Forrás: Nők Lapja Cafe-Álomférfiból Rémálomférfi c. cikk

Erre a hírre vártam már több, mint egy hónapja. És hogy megéreztem, hogy ez lesz, istenem hogy tudtam. Annyira szánalmas vagy. Komolyan. Azért nem akarta először mondani tesód, mert félt, hogy majd rosszul érzem magam. Ezekután? Kifejezetten jól érzem magam.
De tényleg. Az utóbbi hetekben féltem kimondani a gondolatot, ami megfogalmazódott bennem, féltem elhamarkodott kijelentést tenni-miszerint tényleg túltettem magam rajtad- mert attól rettegtem, hogy amint kimondom, el is illan az egész, köddé válik, mintha el sem hangzott volna én összeomlok ismét, mint egy kártyavár és kezdődik a kálváriám előlről. De egy ideje biztosan érzem, hogy tényleg eleget sírtam és keseregtem miattad, hogy már máshogy gondolok rád, hogy így is túl sok időm pazaroltam rád az életemből és már nem te jársz egyfolytában a fejemben, nem körülötted forognak a gondolataim a nap 24 órájából 25-ben...
Változott a helyzet. És azt hiszem a mai hír, miszerint ismét együtt vagy kedves (ex)barátnőddel, csak még határozottabban körvonalazódik az bennem, hogy te ennyi vagy. Egy vesztes, egy nagy nulla. Ahogy egy őszínte régész ismerősöm mondaná: "azért megy vissza, mert tudja, hogy van egy lyuk, ahova biztosan teheti" hát ez most pont illik ide. ez vagy te. Úgy döntöttél, kell az a biztos pont ahova mindig visszamehetsz vigasztalódni. A lányzó is jó nagy hülye, ha ezekután képes volt veled újrakezdeni. De a legjobb most jön: Ismerlek, tudom, hogy működsz. Fél év múlva megint nálam rimánkodnál, hogy egy megromlott kapcsolatban vagy egy olyan csajjal, akit már rég nem szeretsz,csak szereted dugni. És hogy milyen fontos vagyok neked, bárcsak mégegyszer választhatnál, biztos másképp döntenél, és hogy megbántad anno, blablabla.
De! Mostmár tényleg megtanultam a leckét, nincs több restart.
Unit 1: "Pávitscsal ne kezdj"

mostmár meg sem lepődök azon, hogy olvasatlanul kitörölted az üzenetem.. pedig ha egy kevés fogalmad lett volna róla, hogy mi állt benne.. de asszem a sors így akarta, és tudod mit? ezekután jobb is, hogy nem olvastad el... szánalmas vagy. röhejes. gyerekes. és nem sírok emiatt, hanem szánlak és mégcsak egy könnycseppet SE tudok már ejteni miattad...

szóval a mai nap csodálatos konzekvenciája, hogy egy ócska ribancnak érzem magam, aki hihetetlenül naív és jóhiszemű volt, hagyta, hogy kihasználják és kidobják, mint egy használt papírzsepit.. 2szer... na ez mi ha nem szánalmas??? jóéjt gyerekek...

..amikor rádöbbensz arra, hogy akit a barátodnak hittél, igazából a legnagyobb ellenséged lett a hátad mögött, és, hogy még mindig a hátad mögött másoknak teregette ki lelked legsötétebb zugának legmocskosabb szennyesét,amit már több, mint féléve gondosan titkolsz, majd édesanyád ma közli veled, hogy tud róla.. akkor érzi úgy az ember, hogy végre zokoghat nyíltan, nem kell visszafojtania végre egy könnyét sem, és nem kell visszafognia magát egy kicsit sem. És kénytelen beszélni erről az édesanyjával.
..amikor rádöbbensz arra, hogy egy olyan embert szeretsz, akit teljesen felesleges, és rádöbbensz, hogy mindenkit becsapsz azzal az állítással hogy "áááá téged nem érdekel". De leginkább tudod kit csapsz be? saját magadat te hülye liba... saját magadnak hazudsz a legnagyobbat..
..amikor rádöbbensz az érzésre, hogy "szeretem" és a szíved majd kiszakad a helyéről annyira fáj, hogy nincs veled, hogy nélküle kell álomba szenderülnöd, hogy túl kell lépned ezen, mert ő is ezt tette, hogy úgy próbálsz meg elaludni, hogy közben potyognak a könnyeid és zokogsz.. nem könnyű dolog.., hogy rengeteget gondolsz rá, és azon őrlödsz, vajon neki eszébe jutok-e egyáltalán. tudod mi ez? egy szerencsétlen szerelmes kislány szánalmas gondolatai.

nem gond, évek kérdése és túl leszek a dolgokon, amugy tök ok minden köszi, hogy kérdezitek..

A délelőtt folyamán (nemtudom, hogy mi miatt), egy számomra nagyon szimpatikus gondolat fogalmazódott meg bennem:
Eddig titkon reménykedtem abban, hogy keresni fogsz, hogy hiányzom neked, hogy kíváncsi vagy rám és majd egyszercsak betoppansz hozzám, mondván sajnálod az egészet. (Mondtam, hogy borzasztóan naív vagyok xD) Vártam, hogy hívj, vártam, hogy írj, de nem. ÉS ma rádöbbentem arra, hogy nem kell. Ne keress, nincs Rád szükségem, nem hiányzol az életemből. Ezek a gondolatok akkora boldogsággal töltenek el, hogy immár nem kell tovább cipelnem ezt a keresztet magammal. 3 hét alatt nem lett volna olyan nap, hogy ne gondoltam volna Rád, hogy ne fordult volna meg a fejemben, hogy vajon mit csinálhatsz, hogy lehetsz, hol lehetsz. DE mától ennek vége.. úgy tekintek Rád (Ránk), mint egy szép emlékre. Ha eszembe jutnak a közösen együtt töltött pillanataink, mosolygok rajtuk és tudom, hogy a kapcsolatunk egyetlenegy másodpercét sem bánom és mindent nagyon élveztem. De vége. Kiléptél az életemből, én ezt szó nélkül tűrtem, elfogadtam és mostmár meg se próbálj visszakozni.. Nem érdekelsz.

megint magamra maradtam az albiban.... vagyis nemis vagyok egyedül,mert mi itt vagyunk egymásnak: Én és a Gondolataim. szörnyű párosítás ez, amikor mi kettesben maradunk és ádáz módon van pofája befurakodni minden más, mondhatni bámi más gondolatom elé, szinte felülírni azokat mert Ő, A Gondolat. Így zöld utat kap Ő, A Gondolat, hogy a felszínre hozzon minden emléket, mozzanatot, pillanatképeket, amiket sosem fogok elfelejteni. Vegyük például ha azt mondom, hogy: egy üveg Jameson whisky..., akkor nem hiszem hogy sokan értenék miről is van szó. Csak mi vigyorognánk egymásra, és csak mi ketten tudnánk miről szól a történet, már persze, ha létezne az, hogy "mi".A Gondolat hagyja fel-felvillanni szemem előtt a kis képeket, amik mind egy érzést erősítenek bennem: szeretem. borzasztó felismerés ez. és még borzasztóbb ha mindezt egy olyasvalaki iránt érzed, akinek egy cseppnyi igénye sincs Rád, és a Te Gondolataidra. Na ez az igazán borzasztó. Amikor már úgy próbálok gépelni, hogy igazából nem is látom mit írok a szememben felgyűlt könnytől... ejj de szánalmas vagyok:)

L0rant üzenete:
szóval honnan jön az a KTM rajongásod?
*kisláááány üzenete:
...
L0rant üzenete:
gyanítom az Expasidnak van köze hozzá
*kisláááány üzenete:
neeeeeeeeeeeem
*kisláááány üzenete:
igy ismersz te engem?
L0rant üzenete:
igen
*kisláááány üzenete:
jól ismersz

ennyi...

és az is röhej, h csütörtökig élőben egy darab KTM-et nem láttam, de azóta 3at is! két narancssárgát meg egy pirosat. ellenem dolgozik itt minden??

irónikus.. hogy amikor megkaptam a kis cserepes rózsámat, kb két napra rá teljesen elszáradt, én meg teljesen kétségbe estem, hogy tönkremegy és talán ez egy isteni jel ,hogy nem kéne ebbe jobban belemenni. erre most, hogy lezártam és végeztem az egésszel, nem életre kel nekem????

milyen naív is vagyok én. édes jó istenem! ezt valaki kinevelhetné már belőlem! de komolyan. úgy unom már.. jóhiszemű vagyok, mindig mindenkiről a legjobbat, ezért ha jön egy fiú az életemben aki már egyszer finoman és nőiesen szólva elb*szta a dolgot, hát kapjon második esélyt! miért ne? mindenki megérdemli. kivéve aki most b*szta el a másodikat is. kavarognak a fejemben a gondolatok előre is bocsánat, h szétszórt néha követhetetlen és/vagy kesze-kusza leszek. betellt a pohár, velem ezt nem! amikor itt hever az asztalon előttem egy csoki, és én nem tépem fel azonnal, és zabálom meg, akkor ott már komoly gondok vannak, ha a csoki és köztem összeférhetetlenség van.. no mind1. szóval ma úgy döntöttem 3napos rágódás és depresszió után, h ennek véget vetek, holott sejtésem szerint, ha nem telefonon történik ez az egész, akkor nyilván meg lehetett volna értelmesen is beszélni, mármint,hogyha én kezdeményezem természetesen akkor, mert ugye szeretjük a problémákat besöpörni a szőnyeg alá, igaz-e kedves??? akkor nincsenek nézeteltérések és belemagyarázások tucatjai és nincs a dac, hogy ha Ő nem, akkor márcsakazérténsem. de most már belátom, h nincs értelme. nekem nincs szükségem olyasvalakira, aki teljesen át akar formálni, szépen,lassan,biztosan,engem is meggyőzve arról, h jó ez nekem. akiből egyszer csak robban egy kritikabomba és én úgy érzem, sosem leszek elég jó neki. amiket a telefonban mondtál. borzasztóan rosszul estek és mégcsak bocsánatot sem kértél érte. az egy dolog, h igazad volt, de ezt nem igy és nem ilyen formában és főleg nem ilyen stílusban kellett volna közölnöd. ezek a tulajdonságaim, vagy megszoksz vagy megszöksz. te az utóbbit választottad, de ezekután most mondjam azt, h sajnálom? annyira nem..
a buszon ülve bámultam kifelé az ablakon, miután eljöttem Tőled és csak cikáztak a gondolatok, a ki nem mondott szavak és az emlékek a fejemben. vajon ezzel csak én vagyok így? nyilván. fura, de sokkal könnyebb most, hogy visszaadtam ami a tiéd, visszavettem ami az enyém, és a postaládába dobtam a kulcsot. egy cd-met nem találtam de abba nem halok bele, maradjon csak. fortyogott bennem a düh, a harag, hogy nem ordíthatok veled, hogy nem beszélhetem meg veled, mert Te nem vagy hajlandó. hittem, h más lesz ez mint 3 évvel ezelőtt. hittem magamban, hittem benned és hittem bennünk. kár volt.
köszönöm Barbi h elkísértél és meghallgattál és elviseltél, köszönöm, h számíthattam rád.:)(L)

..amikor az ember azon őrlödik tulajdonképpen, hogy most mi van. miért nem hív, mi a baja. min sértődött meg. mivel érdemeltem ezt ki.. bele sem gondol, h ő is megbántott, h aki kell neki az nem én vagyok. engem csak átváltoztatni akar, egy olyasvalakivá aki én nem vagyok és nem is leszek. van ennek így értelme? kérdem én. kérdezném tőled is, ha végre találkoznánk...