V

megint magamra maradtam az albiban.... vagyis nemis vagyok egyedül,mert mi itt vagyunk egymásnak: Én és a Gondolataim. szörnyű párosítás ez, amikor mi kettesben maradunk és ádáz módon van pofája befurakodni minden más, mondhatni bámi más gondolatom elé, szinte felülírni azokat mert Ő, A Gondolat. Így zöld utat kap Ő, A Gondolat, hogy a felszínre hozzon minden emléket, mozzanatot, pillanatképeket, amiket sosem fogok elfelejteni. Vegyük például ha azt mondom, hogy: egy üveg Jameson whisky..., akkor nem hiszem hogy sokan értenék miről is van szó. Csak mi vigyorognánk egymásra, és csak mi ketten tudnánk miről szól a történet, már persze, ha létezne az, hogy "mi".A Gondolat hagyja fel-felvillanni szemem előtt a kis képeket, amik mind egy érzést erősítenek bennem: szeretem. borzasztó felismerés ez. és még borzasztóbb ha mindezt egy olyasvalaki iránt érzed, akinek egy cseppnyi igénye sincs Rád, és a Te Gondolataidra. Na ez az igazán borzasztó. Amikor már úgy próbálok gépelni, hogy igazából nem is látom mit írok a szememben felgyűlt könnytől... ejj de szánalmas vagyok:)