hát mit ne mondjak, ma ismét egy csodálatos napon vagyok túl. Több dolgon is eltöprengtem ma. valahogy ez a nov.1 mindig ilyenekre kényszerít. mellesleg említettem már h mennyire utálom ezt a napot?! Ha jól emléxem igen, valamelyik májusi bejegyzésem alkalmával, szóval most nem kívánom különösebben taglalni, milyen apró-cseprő dolgokon képes vagyok felhúzni magam ilyenkor.
Az egyik dolog amin eltöprengtem az a "mi lenne ha babám lenne" kérdés. Mivel van egy 7 hetes "új"* unokatesóm, akit ma láttam másodszorra és először vettem a kis csöpséget a karjaimba. Mellesleg a kis csöpség mára már 5 kilos gyönyörűséggé cseperedett és igazi hisztit vágott le amikor először oda adták nekem. Aztán másodszorra már egész jól ment a dolog. Nem bömbölt, sőt be is aludt a mellkasomon. Aztán az édesanyja volt oly kedves emlékeztetni rá, hogy nagyobbik lányzóját-aki ma 8 éves- annyi idősen szülte, mint most én vagyok. Na ekkor kezdtem el gondolkodni. Lenéztem a karjaim közt nyugvó kis cukibogárrá és keresztanyám nekiállt poénkodni, hogy "képzeld el mintha a saját gyereked lenne." És az egész nem ment. Úgy értem abszurd. 21 évesen ott álltam az ölemben egy 7 hetes pihegő kisbabával és képtelen voltam elképzelni, hogy a sajátom legyen és én legyek az édesanyja. Én és ő, külön világ. Nem készültem még fel semmi ilyesmire, bár ha úgy hozná a helyzet, valószínűleg kénytelen lennék felnőni a szerephez. Csak ahogy elképzeltem, mintha a saját gyermekem tartanám a kezemben, aztán most bevillannak az egyetemista életemmel járó képek vagyis inkább a fiatalságommal jár képek: üres borosüvegek, cigisdobozok, délig alvás, szerdánként corvintetőn palotai bácsi dnb-jére vadulás reggelig és 3 napig izomlázasan járkálás, kolibulizások, ide-oda császkálások, utazások városok között meg eleve csak találkozás barátokkal, egyetemrejárás mind megszűnne egycsapásra. És egy 21 éves egyetemista lányból át kéne csapnom egy 21 éves felelősségteljes anyává. Hogy azokat az apróságokat már ne is említsük, hogy nincs se lakásom,se házam, se munkám, se egzisztenciám és jóformán örülök ha hazautazni/Pécsre utazni vagy enni jut pénzem. Csak ahogy cipeltem Hanna seggét délután, dudoltam neki, dödörögtem hozzá, ringattam--keresztanyám engem figyelt végig, egy idő után mosoly ült ki a pofijára, ami azt sugározta, hogy "úgy csinálod, mintha a sajátod lenne"--, úgy éreztem képes lennék ezt megtenni, de nem mostanában és nem a jelenlegi körülményeim között. Ugyh úgy döntöttem marad a gólyahessegető. Nem mintha változtatni akartam volna, csak megerősítettem magamban :)
Olyan kurtának és befejezetlennek érzem ezt a postot de ezzel kapcsolatban ennyi minden jutott eszembe csupán, bocsi.


*ejj ez de buzin hangzik, miazhogy új???

*boldog* :)

És hova vezet ez az egész?????? Hogy egy olyasvalamiért vetem meg magam, amiért kurvára nem nekem kellene utálnom magam. rohadt életbe elegem van, hogy mindig én kérek bocsánatot mindenért.

AP, ha te nem lennél, ki kéne találni. eszméletlen, hogy mit tud dobni a hangulatomon egy fél órás telefonbeszélgetés veled.

"Mikor jössz fel Pestre? Akkor leülünk inni. Meghívlak a kedvenc piádra...egy üveggel. Mi a kedvenc piád?"
" Küldd át a dogádat, aztán elolvasom és egy pia mellett megbeszéljük"
" Ha gondoljátok szívesen elmagyarázom nektek, hogy kellene legközelebb csinálni"*
"Én vagyok a BTK és az összes egyiptológus hivatalos pszichológusa, miért nem hívtál fel?"
"Nem hagyom, hogy rágódj ezen, és ezen őrlödj, annyira, hogy másra ne is tudj koncentrálni, én kirángatlak belőle, ha kell Csernusi módszerekkel"
V: "Jaj Peti, úgy szeretlek"
P: "Ezt majd megbeszéljük egy pia mellett"

P:"Hogyhogy nincs pasid, legutóbb még volt."
V:"Régen beszéltünk"
P: "Dehát mi történt?"
V:................................
P: "Le kell szarni, hagyd a picsába, vannak bunkók.."

AZ a hihetetlen biztatás, amit egy-egy ilyen telefonbeszélgetés során kapok tőle: tanulás, magánéleti problémák, meló, hogyantovább az életben és egyáltalán akármilyen téren, leírhatatlan... az.. nem tudok rá szavakat találni és nem tudom megfogalmazni, csak egyszerűen érzem itt belül, hogy valakinek számítok. valakinek akit alig ismerek, aki egy vadidegennek** kölcsönad puszta jóindulatból egy rakat értékes könyvet és cikket, akit felhív csak azért, hogy megkérdezze hogy vagy, hogy fejmosást kapjak a legutóbbi vizsgáért, vagy hogy közölje, ha meguntam a munkám, be tud protezsálni régészkedni. Hihetetlen, hogy van még ember ebben a retkes világban, akit a puszta jószándék vezérel. És mégis. Köszönöm, hogy vagy nekünk:)
És emellett köszönöm azoknak, akikre számítottam, hogy rádöbbentettek: nem érdemes rájuk várnom, nincs miért.


*Az azért is lenne jó, mert Petin kívül ilyet senki sem tesz/tenne
**Aki itt jelen esetben én vagyok:D

"bocs hogy mostanában hanyagoltalak csak kissé sok dolgom volt, vizsgaidőszak miegymás
remélem most nyáron többet tudunk dumálni"

Amikor kapok egy ilyet msnen, egy olyan embertől, akit tökre szerettem és már ezer éve nem is beszéltem vele, nem is láttam, akkor kezdek el reménykedni abban, hogy talán mégsem vagyok annyira egyedül, mint hittem...

Nem gondoltam volna, hogy fogok én még valaha pozítivan csalódni emberekben. Főleg nem olyanokban, akiktől a legkevésbé várnám. Köszönöm!

Közkívánatra kiegészítve az előzőt:
150 cm: 48,5 kg
155 cm: 49 kg

Mondjuk ez a fél kiló különbség baromira nem tűnik logikusnak a többihez képest..

A 167,5 centimet szerintetek a 165-höz kerekítsem lefelé vagy a 170-hez felfelé?
Ha a 170-hez kerekítem akkor csupán 7, ha a 165-höz akkor majdnem 10 kilót kéne fogynom a "Helyes testsúlyarányok" mindenttudó táblázat szerint, hogy helyesek legyenek a testsúlyarányaim. Pedig annyira nem is vagyok dagadt.
No, csak a miheztartás végett lássátok a táblázat többi részét:

160 cm: 51 kg

165 cm: 53 kg

170 cm: 56 kg

175 cm: 58,5 kg

180 cm: 62 kg

Hát csajok lehet szörnyülködni, hogy mit várnának el tőlünk. Ezek az ideális testsúlyok 18-24 év közötti lányoknál-nőknél. Kész röhej..

amikor a nagypapám pénteken reggel* azzal köszönti apukámat, hogy ő nagyon beteg, olyan beteg mint még soha, és meg fog halni...** na ekkor sikítani lenne kedvem.
és amikor ma reggel apukám beviszi az ügyeletre, hogy az öregnek nyugodjon meg a lelke és az orvos közli vele, hogy az égegyadta világon semmi baja, nem kell gyógyszer, stb.. na ekkor meg pofán röhögni lenne kedvem és jól leosztani..***


*egész pontosan hajnal fél 6kor, mert apu 6-ra jár dolgozni
**nem ez az első eset, maradjunk annyiban..
***vagy lehet csak én vagyok egy gonosz undok dög és egy cinikus kárörvendő hárpia megtestesítője. De joggal. Ez egy hosszú történet, majd egyszer talán elmesélem.

Azt kell, hogy mondjam, hogy az EB eddig látott meccsei közül, messze kiemelkedően a török-cseh volt a legpörgősebb és a legszórakoztatóbb. 2:0-ról ekkora hajtással megfordítani az eredményt 3:2-re. Bámulatos teljesítményt nyújtottak a törökök, öröm volt nézni :)

az utóbbi pár napban rengeteg időm van gondolkodni [mondjuk cseresznye-meggy-málna szedés-magozás(tudom a málnát én sem szoktam)-darálás-főzés-lekvár és befőttelrakás közben] amit már egy hete űzünk itthon egyelőre kis tételben, de ha így folytatjuk felkínálom a portékánkat eladásra. szóval soksoksok okos és értelmes gondolat és kérdéskör fogalmazódott meg bennem ,kezdve a női test csudálatos képességeitől-miszerint felkészül egy új élet kezdetére, növekedésére, táplálására(nagynéném terhes és nálunk volt pár napot)-a hullamosáson át, a halál, a test és lélek elmúlásáig.
Csakhogy ezeknek nem túl sok közük van egymáshoz, így töredelmesen bevallom, hogy nem tudom egy komplett összefüggő történetté alakítani, képtelen vagyok értelmesen egymáshoz fűzni a gondolategységeimet.Ezért úgy döntöttem csak megemlítem, de nem látom értelmét belemenni a részletekbe mert a fejemben sem tudom őket sorba rendezni, itt is csak káosz lenne belőle.

Mai napom szintén összenemfüggő agymenései:
-tudjátok-e kedves laikusok, hogy milyen jellegzetes szaga van az inzulinnak?!
-tudjátok-e mennyi időmbe tellt egy 16 literes néhai Héra festékes vödröt csurigszedni meggyel?!
-tudjátok-e milyen érzés letörni egy jónagy faágat csakazért, hogy több meggyed legyen?!*
-tudjátok-e milyen érzés reggel korán egy olyan telefonra kelni, miszerint enyém a munka és hogy egyszeri találkozás után úgy gondolják, hogy kapásból kezdhetnék egy a megbeszéltnél magasabb pozícióban?!
-tudjátok-e hogy milyen érzéssel tölt el az, hogy a 16 éves hugom és a barátja ma vannak féléve együtt?! ( míg szerencsétlen nővérkéjének gyakorlatilag egy darab épkézláb kapcsolata nem volt)
-tudjátok-e milyen érzés amikor megkívánod a rizsfelfújtat, de nincs otthon tej, a boltig meg már nincs erőm elmenni?!
-tudjátok-e milyen érzés a telefon csörgésekor azt a nevet meglátni a kijelzőn, akire tényleg a legkevésbé számítasz és emellé 50 percet végigbeszélgetni vele. Vele, aki borzasztóan nagy geci volt veled, iszonyatosan cserbenhagyott és miatta utáltad magad hónapokon keresztül és te nem tudtál megbocsátani magadnak az ő hibája miatt?!**
-tudjátok-e milyen érzés a trécselés alatt nosztalgiázni és következőket hallani:
"tudod amikor voltunk Egerben és lemerült a fényképeződ és csináltam rólad képeket a telefonommal a várfalnál. a mai napig megvannak még és nem töröltem ki őket"
vagy:
" A bátyámnak még mindig hiányzol. Azt mondta jó segged volt"
" Ha nem kellett volna akkoriban találkoznom XY-nal, akkor lehet, hogy most új köszönnék el tőled, hogy: Aludj jól drágám" stbstbstb. Szánalmas hazugságok.. sosem hatottak meg az ilyenek, de ezek tegnap este kifejezetten megleptek.
-tudjátok-e milyen érzés azon agonizálni folyamatosan, hogy mi legyen a minorom. Töri vagy ógörög? töri vagy ógörög? görög, töri, görög, töri.
szerintetek????

*nem direkt volt, csak húztam lefelé,ágaskodtam a létra legfelső fokáról, hogy elérjem, és szegény megadta magát
** ez az ominózus telefonbeszélgetés egyébként kifejezetten jót tett a lelkivilágomnak és az egomnak és úgy érzem végleg helyretett. Akkor is ha tudom, hogy a kis féreg milyen hátsószándékkal próbál most közeledni felém.