tegnap egy 4-5 éves kissrác gyermeki ártatlansággal kérdezte meg a mamáját, hogy : "mamaaaaaa, hogyan tudott gombokból fülbevalót csinálniiii?"
Ezt próbálta minél halkabban, de persze amennyire izgága volt,csak annyira volt az halk, mint amennyire warburton szűkszavú. Ennek következtében a busz előtt várakozók mind engem, helyesebben a fülbevalómat csekkolták egy darabig, aztán utána találtak maguknak más néznivalót. De a kissrác nem tért napirendre a dolog felett és még szemezett vele. meg tudtam volna zabálni.

hát mit ne mondjak, ma ismét egy csodálatos napon vagyok túl. Több dolgon is eltöprengtem ma. valahogy ez a nov.1 mindig ilyenekre kényszerít. mellesleg említettem már h mennyire utálom ezt a napot?! Ha jól emléxem igen, valamelyik májusi bejegyzésem alkalmával, szóval most nem kívánom különösebben taglalni, milyen apró-cseprő dolgokon képes vagyok felhúzni magam ilyenkor.
Az egyik dolog amin eltöprengtem az a "mi lenne ha babám lenne" kérdés. Mivel van egy 7 hetes "új"* unokatesóm, akit ma láttam másodszorra és először vettem a kis csöpséget a karjaimba. Mellesleg a kis csöpség mára már 5 kilos gyönyörűséggé cseperedett és igazi hisztit vágott le amikor először oda adták nekem. Aztán másodszorra már egész jól ment a dolog. Nem bömbölt, sőt be is aludt a mellkasomon. Aztán az édesanyja volt oly kedves emlékeztetni rá, hogy nagyobbik lányzóját-aki ma 8 éves- annyi idősen szülte, mint most én vagyok. Na ekkor kezdtem el gondolkodni. Lenéztem a karjaim közt nyugvó kis cukibogárrá és keresztanyám nekiállt poénkodni, hogy "képzeld el mintha a saját gyereked lenne." És az egész nem ment. Úgy értem abszurd. 21 évesen ott álltam az ölemben egy 7 hetes pihegő kisbabával és képtelen voltam elképzelni, hogy a sajátom legyen és én legyek az édesanyja. Én és ő, külön világ. Nem készültem még fel semmi ilyesmire, bár ha úgy hozná a helyzet, valószínűleg kénytelen lennék felnőni a szerephez. Csak ahogy elképzeltem, mintha a saját gyermekem tartanám a kezemben, aztán most bevillannak az egyetemista életemmel járó képek vagyis inkább a fiatalságommal jár képek: üres borosüvegek, cigisdobozok, délig alvás, szerdánként corvintetőn palotai bácsi dnb-jére vadulás reggelig és 3 napig izomlázasan járkálás, kolibulizások, ide-oda császkálások, utazások városok között meg eleve csak találkozás barátokkal, egyetemrejárás mind megszűnne egycsapásra. És egy 21 éves egyetemista lányból át kéne csapnom egy 21 éves felelősségteljes anyává. Hogy azokat az apróságokat már ne is említsük, hogy nincs se lakásom,se házam, se munkám, se egzisztenciám és jóformán örülök ha hazautazni/Pécsre utazni vagy enni jut pénzem. Csak ahogy cipeltem Hanna seggét délután, dudoltam neki, dödörögtem hozzá, ringattam--keresztanyám engem figyelt végig, egy idő után mosoly ült ki a pofijára, ami azt sugározta, hogy "úgy csinálod, mintha a sajátod lenne"--, úgy éreztem képes lennék ezt megtenni, de nem mostanában és nem a jelenlegi körülményeim között. Ugyh úgy döntöttem marad a gólyahessegető. Nem mintha változtatni akartam volna, csak megerősítettem magamban :)
Olyan kurtának és befejezetlennek érzem ezt a postot de ezzel kapcsolatban ennyi minden jutott eszembe csupán, bocsi.


*ejj ez de buzin hangzik, miazhogy új???

Hamupipőke 2
Oroszlánkirály 2,3
A kis hableány 2

kíváncsi vagyok melyik Disney mese fergeteges folytatásával rukkolnak még elő a rendezők a közeljövőben, hogy teljesen lerombolják az igazi Walt Disney klasszikusok illúzióját. Mindegyik úgy volt mese, ahogy volt. Erre ebben a rohadt pénzhajhász világban mindegyiknek kitalálnak egy gagyi szar folytatást,* amivel csak azt érik el, hogy keserűen és csalódottan felsóhajtok. hogy miért?
egy újabb világot rombolnak le bennem azáltal, hogy az akkoriban szép, egész kerek befejezésnek** kitalálnak évekkel később vmi iszonyat folytatást. no és melyik ez a világ?
a gyermeki énem világa.
Várom sok szeretettel a Hófehérke 2-őt, amikor is kiderül, hogy a szőke herceg homoszexuális és titokban megcsalta Hófehérkét Kukával. Miközben Hófehérke a szíve alatt hordja a herceg gyerekét. vagy ezekután már ki tudja kinek is a gyerekét.. igazi mese.
nah mondjuk erről eszembe jutottak a mai mesének definiált szörnyűségek, amik a meseadóknak titulált csatornákon futnak***, de ebbe most nem mélyülök el, különben megint írok vagy 3 oldalt és most nincs hozzá se türelmem, se kedvem.
a lényeg, hogy a TomandJerry még a régi.. éljen. mégha nem is Disney klasszikus :)


*a kasszasiker reményében
**ami legyen akár heppiend, akár dráma
*** direkt nem írok konkrét neveket

tegnap este történt velem valami, ami kegyetlenül jót tett a lelkemnek...
Kezdődik a kis történetünk ott, hogy elmentünk a csajokkal fagyizni, és úgy döntöttünk meglátogatjuk a közeli kis játszóteret, hiszen gyereknek lenni jóóóóóó. Este 9 volt, rajtunk kívül nem volt ott egy lélek sem, legalábbis gondoltuk mi. Míg egyszercsak egy kisfiú fel nem bukkant a mászókán és olyan kis ijesztő volt, bámult ránk, mintha várna valamit.. Furcsálltam hogy mit keres sötétedés után egyedül itt. Aztán fogta magát elindult hazafelé, majd visszafordult és odajött közvetlenül mellém kb. egy karnyújtásnyira, és csak csendben figyelt. Mivel ettől eléggé frusztrálva éreztem magam, el kezdtem beszélni hozzá: "Szia, odaadjam a hintát, szeretnél hintázni?"(merthogy a hintában ültem) de nem is köszönt vissza és csak nagy nehezen válaszolt annyit, hogy "Nem". De már amikor a kérdést feltettem, tudtam, hogy nem azt szeretné.. annyira figyelte a kezemet, pontosabban a kezemben a fagyit, hogy tudtam: azt szeretné. Így feltettem a következő kérdést: "Kéred a fagyit?" Erre sem válaszolt, hanem tovább szugerálta a fagyit a kezemben, és lassan bólintott egyet. Én pedig nagyon szívesen odaadtam neki. Eközben sikerült pár információt kiszednem belőle, de azt is sok kérdezés és sok várakozás árán. Kiderült,hogy kicsi fiúnk, Zsolti, aki nem is olyan kicsi, 9 éves, és szembe lakik a játszótérrel. nagyon nehezen akart válaszolni, bizalmatlan volt és szerintem félt is. de gyanítom nem tőlünk. Mert amikor beült mellém hintázni, és kiabált az apja neki, hogy menjen haza, ha láttátok volna azt a félelmet ami kiült az arcára. szegééééééény, úgy sajnáltam, olyan kis helyes volt, de olyan kis fura. nemtudok jobb szót rá. Csillával megállapítottuk, hogy bántalmazzák otthon. de a nyakam rá merném tenni... úgy behabzsolta azt a fagyit, tökjó érzés volt figyelni, és konstatálni, hogy jót tettem neki ennyivel, hogy odaadtam neki a félig már elfogyasztott fagyim. Viszont amiben Csillunak igaza volt, hogy idegenektől nem szabad semmit sem elfogadni.Ezek szerint ezt neki nem tanították meg. Bár félve fogadta el a fagyit, én nyújtottam és figyeltem őt, ő pedig felváltva figyelte a fagyit és engem, de csak elvette végül.... Biztos nem mostanában ehetett ilyet.