pedig olyan kis vidáman csilingelt a hangja a telefonban, teljesen feldobott engem is, előtte meg még ott tördeltem a kezem,hogy mit fogok neki mondani. Aztán egy negyedórát boldogan végigcsevegtünk. ez még azelőtt volt, hogy meg tudtam volna, hogy az orvosa azt javasolja szervezzünk szép karácsonyt neki, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. szavakba önteni nem tudom, azt amit érzek, csak olyan, mintha egy mázsás súlyt dobtak volna a mellkasomra, vagy mintha valaki folyamatosan rajtatérdelne. állandóan könnybe lábad a szemem, vagy csak végigcsordul egy könnycsepp az arcomon és nem akarom elhinni ezt az egészet. ez egy vicc. ez egy rossz álom. valaki csípjen meg, fel akarok ébredni.
szombaton látom először. ha valóban ennyi maradt hátra neki, mostantól a végéig minden hétvégém az övé.

egyébként meg leszarom az iskolát, az egyiptológiával az élen, buktasson meg az aki, csak akar, tessék,go ahead. Ma megmondtam itthon, hogy belecsömörlöttem az egészbe és nem akarom folytatni, és anya (wait for it) rábólintott, azt mondta, ha ezt az évet befejezem, keressek mást. Végre. Azt hiszem nagyot változott nálam az értékrend és a sorrend. Family comes first.

What's up?

Ha kérhetném ezt a kérdést mellőzze mindenki az elkövetkezendő időszakban, mert fogalmam sincs, hogy mégis mit válaszolhatnék rá. Persze úgyis tudom, hogy mindenkinek ez lesz az első kérdése, mert annyira közhely, hogy muszáj mindenkinek ezzel indítania a dialógust. Íme az opciók:
A: "Semmi jó" és elbőgöm magam
B: "Semmi különös" és tudván mekkorát füllentek, kurvanagyot mosolygok mellé, hogy hiteles legyen
C: Csak úgy szimplán in medias res elbőgöm magam.

Az egyetlen ember, aki tudja min megyek keresztül és minek nézek elébe, mit kell még végigcsinálnom az Éva, te vagy. Tudom, hogy most még nem érted miért. Majd kedden megérted.

A boldogságot mellesleg, mint magát, baromira nem nekem találták ki. Vagy időszakos része az életemnek vagy abszolút hiányzik belőle. Leszámítva az apró-cseprő dolgokat,amik csak ideig-óráig okoznak örömöt. Mint pl, hogy megtaláltam álmaim cipőjét. Ez lelkesít. Csak az nem, hogy a fizetésem sem tudná fedezni az összeget, amit kérnének érte. De majd lesz másik álmaim cipője, csak idő kérdése. És talán pár árkategóriával lejjebb-levők között kutatok.
Vagy hogy Szimplában milyen finom a forrócsoki, vagy mennyire jó volt beülni a Valami Amerika 2-öre. De aztán ezek elhalványulnak és visszatér az űr, a nagy büdös semmi. Amit eddig érzelmek töltöttek ki. Olyan érzelmek, amiktől boldog voltam. Most meg olyanok, amiktől szenvedek és őrlödök, mondjuk a nap 24 órájából 22-ben. Nem én rontom el, és úgy gondolom nem az én dolgom helyrehozni. Mégis küzdenék érte és ragaszkodnék hozzá. Deminek?:D Ha az aki miatt romlik, nem tesz ellene semmit, csak vár, hogy jobb legyen magától, akkor nekem mi a szerepem az egészben? Ülni ölbetett kézzel és várni, hátha megjavul magától? Kétlem, hogy ez bekövetkezne. Igy hát bízzuk magunkat a sorsra és imádkozzunk, hogy ne kelljen megint felejtenem.

Amekkora lelkesedéssel vágtam neki a hetemnek, ma akkora csalódással jöttem haza, mint akiben kipukkasztottak egy hatalmas lufit. Egy hatalmas piros színű lufit. Egy hatalmas piros színű, szív alakú lufit. És ki van pukkadva és senki nem tesz semmit azért, hogy megjavítsa. Amikor Pécsről vonatoztam Pestre annyi düh és csalódás volt bennem, hogy elhatároztam, hogy annyit fogok kommentelni erről a pár napról, hogy "kapja be mindenki, de kivétel nélkül mindenki" .
De aztán megenyhültem tegnap és úgy döntöttem nem kell mindenkinek bekapnia, kapásból eszembe jutott, hogy van legalább 1 ember akinek nem és tegnap bővült ez a szám még 2-vel :)
szóval albi van, 2 szobatársam van, vidámság lesz vasárnaptól (remélem) :D

ma azt hiszem számos pontban ismét bebizonyítottam, hogy én bizony én vagyok:
-megbüntettek a BKV-n, pedig el kezdtem magyarázni, hogy nemis bp-i vagyok és hogy csak ma jöttem fel Pestre és úúúú észre se vettem, hogy lejárt( több, mint egy hete xD) de az ellenőr bácsi nem annyira kajálta be a szövegemet...
- a szobámban pakolászván beütöttem a fejem a polcomba
-édesanyámmal a több, mint félórás telefonbeszélgetés kb. 3.percében Vikike sírógörcsöt kapott anyuka "vigasztaló" szavaitól. mert:
>kurvára unom már, hogy csak azt bírja hajtogatni, hogy:
> "én már az elején megmondtam,hogy ez lesz" vagy
> "mi a baj Viki?.. hát nemigaz, hogy még mindig itt tartasz, igazán kiverhetnéd végre a fejedből, és megtanulhatnád irányítani az életed"
vaaaaaagy és ez a kedvencem, egy telefonbeszélgetésből sem hiányzó, visszatérő motívum (nem hapax legomenon kérem xD)
>"koncentrálj a tanulásra, neked az a dolgod, hogy tanulj, azért vagy Pesten.. semmi más dolgod nincs." hja kérem, mert ez már csak így megy itten...
óóó és van még egy kedvenc:"Olyan vagy, mint apád." (Erre hallom apu megjegyzését a háttérből: "Az biztos" xD

-Ezekután szegény Csilla megkérdezte, hogy jól vagyok-e.. erre megint nekiálltam sírni,aztán úgy döntöttem, hogy mostmár eleget bőgtem miattad.
-este bevertem a fejem a fürdőszobában a polcba,(ismét!) amikor lehajoltam visszarakni az öblítőt a helyére..
-amikor Csilla kiabált, hogy "Vikiiiiiiiiiiii gyere gyorsan", oly gyorsra sikeredett a dolog, hogy majdnem felborítottam a székem, akkora erővel pattantam fel az ágyról és jól felhorzsolta a vállam

hát tessék, nem is én lennék..

mostmár meg sem lepődök azon, hogy olvasatlanul kitörölted az üzenetem.. pedig ha egy kevés fogalmad lett volna róla, hogy mi állt benne.. de asszem a sors így akarta, és tudod mit? ezekután jobb is, hogy nem olvastad el... szánalmas vagy. röhejes. gyerekes. és nem sírok emiatt, hanem szánlak és mégcsak egy könnycseppet SE tudok már ejteni miattad...

..amikor rádöbbensz arra, hogy akit a barátodnak hittél, igazából a legnagyobb ellenséged lett a hátad mögött, és, hogy még mindig a hátad mögött másoknak teregette ki lelked legsötétebb zugának legmocskosabb szennyesét,amit már több, mint féléve gondosan titkolsz, majd édesanyád ma közli veled, hogy tud róla.. akkor érzi úgy az ember, hogy végre zokoghat nyíltan, nem kell visszafojtania végre egy könnyét sem, és nem kell visszafognia magát egy kicsit sem. És kénytelen beszélni erről az édesanyjával.
..amikor rádöbbensz arra, hogy egy olyan embert szeretsz, akit teljesen felesleges, és rádöbbensz, hogy mindenkit becsapsz azzal az állítással hogy "áááá téged nem érdekel". De leginkább tudod kit csapsz be? saját magadat te hülye liba... saját magadnak hazudsz a legnagyobbat..
..amikor rádöbbensz az érzésre, hogy "szeretem" és a szíved majd kiszakad a helyéről annyira fáj, hogy nincs veled, hogy nélküle kell álomba szenderülnöd, hogy túl kell lépned ezen, mert ő is ezt tette, hogy úgy próbálsz meg elaludni, hogy közben potyognak a könnyeid és zokogsz.. nem könnyű dolog.., hogy rengeteget gondolsz rá, és azon őrlödsz, vajon neki eszébe jutok-e egyáltalán. tudod mi ez? egy szerencsétlen szerelmes kislány szánalmas gondolatai.

nem gond, évek kérdése és túl leszek a dolgokon, amugy tök ok minden köszi, hogy kérdezitek..