Ragasztót kerestem bérlet hamisításhoz...

...amikor megtaláltam egy csomó régi kacatomat.
A régi balettcipőmet, ami még mindig jó rám. Muszáj volt felpróbálnom.
A marokkót. Rengeteget játszottunk vele.
A régi emlékkönyveimet. Amibe pont 10 évvel ezelőtt rajzolt az a lány, aki sokáig a legjobb barátnőim egyike volt, mára odáig fajultak a dolgok, hogy kb. 2 éve egyáltalán nem beszélünk egymással. Valamint rajzolt bele az a srác is, akivel az utóbbi időben "randizgatok". Kellemes meglepetés volt, nem is emlékeztem rá.
A 8.-as, 10.-es, 11.-es ellenőrzőimet. Milyen fura... pont a 9.-eset nem találom, amiben befigyel egy osztályfőnöki figyelmeztető :D.
És a legviccesebb dolog mind közül a "barátság füzetem", ami általános iskolában nagy divatját élte, ígyhát természetesen nekem is volt egy. Ez arról szólt, hogy idiótábbnál idiótább és banálisabbnál banálisabb kérdéseket tettem fel benne, amikre szépen lehetett válaszolgatni.
Íme egy kis ízelítő a személyes kedvenceim közül:
"Mi a kedvenc virágod?"
"Ki a kedvenc együttesed?"
"Hol érzed magad a legjobban?"
"Bírsz engem?"
"Szereted a discot?"

Két válaszomat szeretném megemlíteni.
Az egyik a "Hol szeretnél élni" kérdésre adott válaszom, a másik pedig a "Mi leszel ha nagy leszel"-re.
Nos az elsőre azt válaszoltam, Amerika. Nem is értem mi ütött belém, sosem élnék Amerikában. Mese habbal és még annak a tetején csücsül egy kandírozott cseresznye. Fúj.
A másodikra pedig azt írtam, hogy régész. És ez általános suli, hetedik osztály.
Kicsit eltökélt voltam/vagyok. Már akkor pontosan tudtam mit akarok, illetve azért egészen pontosan nem, de az irány 95%osan megvolt. És igen, a régészetet meg akarom csinálni másoddiplomaként :)

Egyébként a bérlethamisításhoz nem találtam ragasztót az egész házban, ezért hibajavítóval csináltam meg. Elég tré lett, de nem különösebben érdekel, első munkám, majd még tökéletesítek rajta.

A minap régi fotókat nézegettünk a családdal közösen, együtt, mind a négyen. Nem tudom kajálásokat leszámítva mikor volt ilyen utoljára, hogy bármit is csináltunk volna közösen, együtt. Anyáék esküvője, nyaralások még pubi korukból, eljegyzés, Vikike és Adrika érkezése, karácsonyok és húsvétok, fellépések és ballagások, bérmálások és elsőáldozások... még egy cetlit is találtam, amin vezették egészen '89 januárjáig, hogy kis Viki súlya mennyit gyarapodott hétről hétre. Édes. Sokat nevettünk a képeken, és nagyon nagyon jó volt egyet nosztalgiázni.
Az én csodálatos ötletem volt. Természetesen ki másé. Nem kérdés.

Talán hosszú idő után, most születik meg az első normális bejegyzésem. A nyáron komolyan se kedvem, se időm nem volt ide írni. Meg túlságosan is lefoglalt a Mickey Mouse projekt. És addig nem írhattam semmit "rólunk"*, amíg tudtam, hogy minden egyes nap többször is elolvassa a blogom. Mióta azonban szakítottunk** minden bizonnyal rohamos léptékben csökkent a népszerűségi indexem, mert eltűnt rendszeres olvasóim közül xD
Az igazat megvallva elsőre nem is volt szimpatikus, hisz mégcsak beszélgetni sem lehetett Vele. Az össz kommunikációnk 2 nap alatt a kérdezek-felel de visszanemkérdez-ígyfelelnemsemkell játékra korlátozódott. Így el is könyveltem magamban, hogy jó nagy bunkó, még normális emberi dumálásra sem képes. Kár hogy később módosítottam ezen az első benyomáson. Ejj Viktória, pedig mindig az első a mérvadó. Ezért is találtam viccesnek, amikor msnen olyan teljesen királyul elhülyültünk és szinte nem is volt nap, hogy ne msneztük volna végig az egész napot. Aztán jött az első találkozás, a második meg a harmadik, meg az augusztus 20. ami azt hiszem a csúcspont volt, és onnan jött a mélypont. PÉCS :D . Az az igazság, hogy sok mindenre számítottam csak arra nem amit ott kaptam. 3 napig nem foglalkozott velem, gondoltam is magamban, hogy otthon is tudok rejtvényt fejteni meg sudokuzni anélkül, hogy az ő ágyán ücsörögnék és azt hallgatnám/figyelném, ahogy EVEz*** , kár hogy nem mondtam ki kicsit hangosabban a gondolataimat. Bár amikor közöltem, hogy unatkozom, tudta jól, mi bajom, mégsem tett ellenne semmit. Mintha szándékosan ki akarta volna provokálni ezt a lépésemet és nem volt benne elég gerincesség, hogy a szemem elé álljon és azt mondja: "Héé figyi meggondoltam magam inkább mégsem kellesz, oké?" Ezt mégis könnyebben lenyeli az ember, mintha elhívják vendégségbe majd semmibe veszik és átnéznek rajta gyakorlatilag 3 napon keresztül. Az egyetlen pozitív ebben a 3 napban az Dzsu barátosném megérkezése volt, gyanítom csak azért bírtam ki és maradtam ott végig Mickey Mouse-nál, hogy szerdán találkozhassak Vele. Különben már első este ott kellett volna hagyjam a jó büdös p***ába, magam sem értem miért nem tettem. Egyetlen elfogadható indokként csak Dzsu-val való találkozásomat látom.
Aztán, hogy bebizonyítsam, hogy belém is szorult némi gerincesség, közöltem msnen, hogy nekem ez így ilyen formában nem feltétlenül kell és próbáltam a miértjét kutatni a pálfordulásnak. Nem váratott magára a válasz pár napnál tovább, hozzám lett vágva, hogy jól le írtam, de tehet róla, és sajnálja. Hm ezzel aztán ki vagyok segítve, kössz! És örültem is, hogy majd keresni fog és el kezd teperni értem. Aztán rá kellett döbbennem, szó sincs itt semmiféle 180 fokos fordulatról, csupán megismertem az igazi Miki egeret. Önmagát, aki valójában ő. Aki hiú és büszke és még ha beledöglik se fogja a kisujját se mozdítani értem. És úgy érzem, jobb volt ez így, mintha később derült volna ki, így megmaradt a büszkeségem, a "kapcsolatot" könnyedebben feledni tudtam és nem is hiányzik****. És sajnálom. Sajnálom amiért ő ilyen, sajnálom a volt barátnőjét, hogy ezt el bírta viselni másfél éven keresztül és igazából sajnálom magam, hogy egy egész nyaram rápazaroltam az életemből. Jah és a legszebb az egészben anyámék az első találkozás után megmondták róla a frankót szóról szóra. Csak én nem vettem észre. vagy nem akartam észrevenni inkább?? Amikor eljöttem tőle Pécsről a vonaton olyannyira csalódott voltam.. És nem is tudtam eldönteni, hogy mi okozott nagyobb csalódást: az hogy ő ilyen volt velem vagy pedig elismerni azt, hogy a szüleimnek mind végig igazuk volt és ez megint az én kudarcom. Érdekes kérdés. Magam sem tudtam eldönteni. De tán az utóbbi. De ez legalább egy pozitív haladás, hogy beismerem ha tévedek. Ezt piszkosul ritkán vagyok hajlandó kijelenteni.

Bár nem kértél bejegyzéscímkét, mégis kapsz mert ez itt nem kívánságműsor kedves Walt Disney figura.



*már ha szabad ezt a kifejezést használnom
** már ha volt ez egyáltalán párkapcsolat vagy mi
*** online szerepjáték, kurva unalmas...
****csak a társfüggőségem beszélt belőlem, mikor azt hittem hiányzik

beteg vagyok, hisztis vagyok, nyűgös vagyok. nem akarok pestet. a pécsieket akarom.. nem tudom h be akarom-e fejezni ezt a szakot és nem tudom, h egyáltalán ki vagyok én.

azon töprengtem ma, hogy jól meg kellene ismerned egy embert, mielőtt csókolóznál vele, hiszen ki tudja melyikőtök célja mi volt vele. napersze már ha volt egyáltalán. mert lehet, hogy neked az a csók a világot jelentette, neki pedig az ég világon semmit.

komolyan azt várja tőlem mindenki, hogy ne omoljak össze és bízzak az emberekben? bízzak egy olyan emberben*, akit a barátomnak tartottam.... akivel annyi mindent csináltunk közösen, aki elárult a hátam mögött. akkora düh van bennem, akkora csalódás, akkora elkeseredettség, hogy lehet, ha most meglátnám az utcán, addig ütném, míg mozog. tudom, hogy olvasol te utolsó gerinctelen dög és remélem, hogy tisztában vagy vele, hogy ezt még kamatostól visszakapod, itt dögöljek meg.. szánalmas vagy undorító és kegyetlen. De nembaj, túlélem, kihordom lábon, végigcsinálom egyedül, mint ahogy általában mindig mindent. meg kellene tanulnom már, hogy 100%osan csak magamra számíthatok..


*természetesen pasi, mi más...

Ha a szívedet összetörik, összeforr és a sebek begyógyulnak, kérdés persze mennyi idő után. Függően attól, te mennyire vagy érzékeny. Nos nemtudom az én hiperérzékenységemet tudja-e valaki überelni, de ha igen... hát nem irigylem érte.
De ha a lelked zúzzák szét apró darabokra, mintha beletennék egy mákdarálóba és kegyetlenül megnyomnák az "on" gombot, azt nemtudom valaha is meg lehet-e emészteni 100%osan, hogy újra önmagad lehess, az, aki előtte voltál, az, aki lehet, hogy már sosem leszel, egy olyan ember aki nem utálja magát..nem utálja magát olyasvalamiért, amiért már meg kellett volna bocsátania magának, és kezd rádöbbenni, hogy a megvetés, szánalom, gyűlölet egyvelege saját maszkja mögött rejtőzik, ott a felszín alatt meglapul ádáz módon és nem tágít és a megbocsátás sosem fog bekövetkezni. és minden természetesen kinek a lelkén szárad? Fiúk, fiúk. Gratulálunk!

milyen naív is vagyok én. édes jó istenem! ezt valaki kinevelhetné már belőlem! de komolyan. úgy unom már.. jóhiszemű vagyok, mindig mindenkiről a legjobbat, ezért ha jön egy fiú az életemben aki már egyszer finoman és nőiesen szólva elb*szta a dolgot, hát kapjon második esélyt! miért ne? mindenki megérdemli. kivéve aki most b*szta el a másodikat is. kavarognak a fejemben a gondolatok előre is bocsánat, h szétszórt néha követhetetlen és/vagy kesze-kusza leszek. betellt a pohár, velem ezt nem! amikor itt hever az asztalon előttem egy csoki, és én nem tépem fel azonnal, és zabálom meg, akkor ott már komoly gondok vannak, ha a csoki és köztem összeférhetetlenség van.. no mind1. szóval ma úgy döntöttem 3napos rágódás és depresszió után, h ennek véget vetek, holott sejtésem szerint, ha nem telefonon történik ez az egész, akkor nyilván meg lehetett volna értelmesen is beszélni, mármint,hogyha én kezdeményezem természetesen akkor, mert ugye szeretjük a problémákat besöpörni a szőnyeg alá, igaz-e kedves??? akkor nincsenek nézeteltérések és belemagyarázások tucatjai és nincs a dac, hogy ha Ő nem, akkor márcsakazérténsem. de most már belátom, h nincs értelme. nekem nincs szükségem olyasvalakira, aki teljesen át akar formálni, szépen,lassan,biztosan,engem is meggyőzve arról, h jó ez nekem. akiből egyszer csak robban egy kritikabomba és én úgy érzem, sosem leszek elég jó neki. amiket a telefonban mondtál. borzasztóan rosszul estek és mégcsak bocsánatot sem kértél érte. az egy dolog, h igazad volt, de ezt nem igy és nem ilyen formában és főleg nem ilyen stílusban kellett volna közölnöd. ezek a tulajdonságaim, vagy megszoksz vagy megszöksz. te az utóbbit választottad, de ezekután most mondjam azt, h sajnálom? annyira nem..
a buszon ülve bámultam kifelé az ablakon, miután eljöttem Tőled és csak cikáztak a gondolatok, a ki nem mondott szavak és az emlékek a fejemben. vajon ezzel csak én vagyok így? nyilván. fura, de sokkal könnyebb most, hogy visszaadtam ami a tiéd, visszavettem ami az enyém, és a postaládába dobtam a kulcsot. egy cd-met nem találtam de abba nem halok bele, maradjon csak. fortyogott bennem a düh, a harag, hogy nem ordíthatok veled, hogy nem beszélhetem meg veled, mert Te nem vagy hajlandó. hittem, h más lesz ez mint 3 évvel ezelőtt. hittem magamban, hittem benned és hittem bennünk. kár volt.
köszönöm Barbi h elkísértél és meghallgattál és elviseltél, köszönöm, h számíthattam rád.:)(L)