Tegnap este azon gondolkodtam,hogy egyedül vagyok. itt volt tesóm pasija és elkérték a gépemet filmezni, lenn meg a szüleim voltak, én meg csak ténferegtem a lakásban, nem igazán tudtam, mi a francot kezdjek magammal, de nem voltam elkeseredve. És nem is zavart.
Olvasom Csernusnak A Nő című könyvét és be kell valljam, hogy tetszik. Tetszik a stílusa, a szókimondása, a humora, a vulgaritása ( ami nem kicsi) és tetszenek a gondolatai. Azt írja, az általa megkérdezett nők kb 90%-a azt gondolja, attól nő, hogy van mellette egy férj, férfi, vagy, hogy párkapcsolatban van. És itt jövök én a képbe. Meg tudom fogalmazni, hogy mitől vagyok egész és nő, és baromira nem azért, mert lenne mellettem akárki is. Alig több, mint 3 hónapja nem volt kapcsolatom és nem is vágytam rá. Viszont most a facebookos teszt is megmondta a frankót, "Harcra kész vagyok". És az egyetlen, akivel most talán hajlandó lennék párkapcsolatban lenni, ugyanezt a megoldást kapta a tesztjére. Micsoda véletlen. Minket biztos a ég is egymásnak teremtett. :D Na! Szóval örülök, hogy nekem sosem volt szükségem semmiféle pasi támaszra, azért, hogy épnek és egészségesnek érezzem magam és jól érezzem magam a bőrömben. Többet voltam egyedül, mint kapcsolatban. És azt mondanám, hogy változott a társfüggésem is, mert szelektálok és kivárok. Nem ugrok bele mindenbe ész nélkül, ami azért nem nagyon volt jellemző rám :) Tehát fejlődőképes vagyok. Szuper. Clapclapclap...

Az a baj, hogy a lelkemre soha senki nem tartott igényt. És most sincs ez másként. Szinte elkeserítő lenne.. ha nem szoktam volna már hozzá.. Btw: KCSSK C/003 :D

"Kedves Télapó

Jó gyerek voltam egész évben, ezért a következő ajándékokat szeretném:

-> Szeretnék orchideát (szépet)
-> Szeretnék Anna Geddes naptárt
-> Szeretnék sok pénzt
-> Szeretnék műkörmöt (ízléseset, diszkrétet)
-> Szeretnék új cipőt és kabátot
-> Szeretnék csokit
-> Szeretném ha elmúlna a felfázásom
-> Szeretném ha mindenki kívánságát teljesítenéd
-> Szeretném ha meggyógyítanád a beteg hozzátartozóimat
-> Szeretnék jól kereső egyiptológus lenni

Most más nem jut eszembe. Várlak decemberben az ajándékaimmal

Üdvözlettel: Egy lelkes rajongód"

beteg vagyok, hisztis vagyok, nyűgös vagyok. nem akarok pestet. a pécsieket akarom.. nem tudom h be akarom-e fejezni ezt a szakot és nem tudom, h egyáltalán ki vagyok én.

félévet adtam az újrajelentkezésedig, ehhez képest 3 és fél hónapig kellett csak várnom. És behalok.. kezdődne az egész elölről. És kénytelen vagyok lassan elhinni-amikor mások azt állítják rólam- hogy társfüggő vagyok/lennék. Én?
Mindig ha úgy szakítottam valakivel,-hogy az eszem tudta: ezt kell tennem mert.... De a szívem mindig mást diktált- akkor borzasztóan sokat bírtam szenvedni és a sok minden ellenére az illető(?) vagy inkább a kapcsolat(?) nagyon tudott hiányozni. Azonban most kell rádöbbennem, hogy Nekem nem az illető hiányzik hanem A kapcsolat, vagyis inkább EGY kapcsolat. Vagyis én azt gondolom és belemagyarázom, hogy az épp aktuális páciens hiányzik. Az, ahogy hozzámért, ahogy nevetett, emlékek, amiket csináltunk együtt, aztán amikor pár héttel később kitisztultabb fejjel végiggondolom, rájövök, hogy az egész eleve nem is olyan volt, mint amire én vágytam és mint amilyenek az elvárásaim. Akkor az adott helyzetben viszont mindig úgy éreztem, hogy igen ez kell, ez az, ő az, akire vártam/vágytam, és ő más mint a többi blabla.... persze... Nem szeretek magányos lenni és mindig is irigyeltem a boldog párkapcsolatban élőket és próbálom megfejteni az okát, hogy vajon ez Nekem eddig mi a jó Istenért nem adatott meg??
naív vagyok? igen!
jóhiszemű vagyok? igen!
érdemel valaki 3. esélyt? nem!