Körülbelül 2 órával ezelőtt csendben olvastam az ágyamon (újra felfedeztem,hogy olvasni csudajó dolog) amikor zörgettek a zsalumon,ami össze volt zárva az ablakom előtt.
Nem reagáltam semmit, ahogyan az előtte kapott hívásokra sem, dacoltam és haragudtam. Majd zörgettek mégegyszer hosszabb ideig és hangosabban, nekiállt a kutyánk iszonyat mód ugatni, a hugom felébredt, így kitártam a zsalukat, és egy 2 és fél éve nem látott arc mosolygott fel rám. Majd közölte velem,hogy Rómeót játszik és se szó, se beszéd bemászott. Ilyen még sosem történt velem. Soha senki nem mászott be hozzám, éjnek éjjelén sunyiban, csakazért,hogy végre lásson,ha egyszer itt van Keszthelyen. Meg akartam leckéztetni, amikor nem válaszoltam a hívásaira és úgy terveztem reggel majd írok neki egy smst és bekamuzom,hogy már elaludtam,bocsi, találkozzunk ma. Hát ezen terveimet váratlan látogatásával keresztülhúzta, mint kiderült azért, mert fél óra múlva megy is vissza, haza, Budapestre.
Leírhatatlan és szavakban kifejezhetetlen amit most én itt érzek. Egyfelől boldog vagyok, és vidám. A viszontlátás öröme. Másfelől pedig csalódott, hogy mi lett az én 4 évvel ezelőtti szerelmemből. Ő volt az első, és azt gondolom a mai napig az utolsó is, akibe szerelmes voltam. Bár nem tudom pontosan behatárolni az érzést, de olyasmit, amit őiránta éreztem, más iránt, még nem.
A budai srác. Akinek mindig is különleges helye lesz a szívemben.
Nem nagyon tudtam először mit kezdeni az egész helyzettel,hogy itt van és látom, majd hamar megenyhültem és olyan dolgokról beszéltem neki, amit nagyon kevés ember tud, vagy abban a formában tud, ami a teljes igazság. Két és fél év nemtalálkozás és aligkommunikálás után is tudom,hogy benne bízhatok és neki ezeket elmondhatom. Bár azt már bizton nem állítom, hogy érdekelné is. Bár az elég evidens, ha nem érdekeltem volna, nem bóklászott volna el félig részegen hozzám, egy idegen városban, éjjel. Kicsit felkavarodtak bennem a dolgok, hiányzott már nekem és ez a viszontlátás nem a várt reakciót hozta magával.
Egyébként most itt szellőztetek utána, mert olyan büdös cigi-pia szagot hozott be magával, hogy nem bírok megmaradni a saját szobámban.
Mindkettőnk mákja az,hogy a szüleim nem egyszinten laknak velünk és nem ébredtek fel erre a haccacáréra. Különben irgumburgum lett volna asszem. Ismerve anyáékat, nem is kérdéses.
Bár mindig is kedvelték őt és olyasféle etalon volt a szemükben, de azért ezt tőle sem sűrűn tolerálták volna.
Mit ne mondjak, ha belegondolok,hogy az én lányomhoz mászna be egy fickó éjjel, én sem tapsikolnék örömömben.
Most pedig nem vagyok álmos, hanem épp dolgozom fel az elmúlt 2 órában történteket. Eltarthat egy darabig.

Andrush és a szedres vodka multivitaminnal felöntve felettébb nagy sikert aratott tegnap este. Éljen a balatoni nyár.

tegnap éjjel honfoglalóztunk ****val és annyira felbosszantottam magam, hogy ő mindent tud, én meg hozzá képest semmit sem, hogy azonnal ledobáltam magamról a ruháimat és minden még az éjjel hátralévő részére tervezett programomat skippelve, lefeküdtem aludni a picsába. attól félek, hogy én túl műveletlen és buta vagyok mellé és hogy egy idő után erre ő is rájön és megun és nem akar majd ilyen lánnyal mutatkozni, mint én. Aki nem naprakész, nincs semmi általános műveltsége, se türelme ezt pótolni. Borzasztó vagyok.

Otthon voltam egy egész hetet húsvéti szünet címén. Szerdán jöttem fel Bp-re, de csak mert Pécsre nem fértem már be a kocsiba. Erre délután felhívom anyámékat, hogy mizu, mire közli velem, hogy itt az üres helyem az autóban. Mondom ne basszál fel, ki nem ment?? Hát a tesód!-kapom a választ. Mert kiderült, hogy ez a hülyegyerek németből aznap kisérettségizett, amikor ment volna anyámékkal Pécsre, csak persze erről ő nem tudott, majd amikor anyám betelefonált a suliba,hogy a mai napot tesóm skippelné, 3 perc múlva telefonált vissza a tanár, hogyha nem túl nagy probléma, akkor be kéne fáradnia a suliba, mert németből dogát ír. Mindez kb. 15 percre rá, hogy én eljöttem otthonról. És mehettem volna Pécsre. Ugye Adri tudod, ha hazamegyek, megöllek ezért!!!!
Aztán ezalatt az egy hét alatt, nem is gyújtottam rá egyetlenegyszersem(!) és nem is hiányzott és nem is kívántam. Viszont ahogy visszajöttem Pestre, elszívtam még a maradék dobozomat, amit direkt hagytam fenn. De most sem hiányzik (annyira) ugyhogy itt az ideje leszokni. Meg amugy sem szeretném ilyen dologra költeni a pénzem, mint a cigi. Nem éri meg. Ma este megyek partyzni Korival Studioba, ott lesz az igazi megpróbáltatás kibírni cigi nélkül. Remélem helyt állok.Szurkoljatok. Thx.

Tegnap este azon gondolkodtam,hogy egyedül vagyok. itt volt tesóm pasija és elkérték a gépemet filmezni, lenn meg a szüleim voltak, én meg csak ténferegtem a lakásban, nem igazán tudtam, mi a francot kezdjek magammal, de nem voltam elkeseredve. És nem is zavart.
Olvasom Csernusnak A Nő című könyvét és be kell valljam, hogy tetszik. Tetszik a stílusa, a szókimondása, a humora, a vulgaritása ( ami nem kicsi) és tetszenek a gondolatai. Azt írja, az általa megkérdezett nők kb 90%-a azt gondolja, attól nő, hogy van mellette egy férj, férfi, vagy, hogy párkapcsolatban van. És itt jövök én a képbe. Meg tudom fogalmazni, hogy mitől vagyok egész és nő, és baromira nem azért, mert lenne mellettem akárki is. Alig több, mint 3 hónapja nem volt kapcsolatom és nem is vágytam rá. Viszont most a facebookos teszt is megmondta a frankót, "Harcra kész vagyok". És az egyetlen, akivel most talán hajlandó lennék párkapcsolatban lenni, ugyanezt a megoldást kapta a tesztjére. Micsoda véletlen. Minket biztos a ég is egymásnak teremtett. :D Na! Szóval örülök, hogy nekem sosem volt szükségem semmiféle pasi támaszra, azért, hogy épnek és egészségesnek érezzem magam és jól érezzem magam a bőrömben. Többet voltam egyedül, mint kapcsolatban. És azt mondanám, hogy változott a társfüggésem is, mert szelektálok és kivárok. Nem ugrok bele mindenbe ész nélkül, ami azért nem nagyon volt jellemző rám :) Tehát fejlődőképes vagyok. Szuper. Clapclapclap...

nem is én lennék..part2

..ha a ma reggelem nem indult volna, úgy ahogy. Késve indultam munkába, ami mégcsak hagyján, de baleset miatt feltorlódtak a villamosok a 4-6 vonalán és kb gyök2-vel haladtunk a borárostól a mester utcáig, amikor a sofőr közölte velünk a mikrofonban, h mizu és ez a tempó várható végig. Na nekem itt kész, elegem lett, leszálltam két megállóval előbb. És találjátok ki. Ahogy leszálltam róla, meglódult, a következő megállónál utolértem, aztán az a szemét mégis előbb odaért ahova kellett, mint én. és persze 10 percet késtem, ami 1000 HUF levonással jár. nice. thx to the BKV.

Amugy teljesen jól vagyok, tudatosan élek. Aktív vagyok és határozott. Tudom, hogy mitől/kitől mit várok. Dolgozom( és szeretem), suliba járok( és szeretem), angolt tanítok ( azt pedig kifejezetten imádom) szóval nem igazán unatkozom. Tudom, hogy a melóhelytől pénzt várok és tapasztalatot, a sulitól tudást és új kapcsolatokat, az angoltól pedig jókedvet és a tanítványom fejlődését. És úgy gondolom ezt mindet megkapom. Tehát nincs okom panaszra. Nagyjából tudom kitől/mitől mire számíthatok. Hogy aki még a lakótársam, lehet, hogy egy hónap múlva már nem lesz az, vagy aki most még a *kialakulófélbenlévőbarátságom* egy hónap múlva már teljesen más lesz*, vagy aki csak csoporttársam egy hónap múlva kicsit bizalmasabb barátom lehet. Szóval fejlődnek körülöttem a dolgok, alakulnak körülöttem emberi kapcsolatok. Talán mégsem vagyok annyira egyedül, mint gondoltam... És mindenért teszek. Nem várom, hogy eccercsakmajd megtörténjen,hanem igyekszem alakítani. Most panaszkodhatnék, amiért levették az anyajegyem és juj milyen heg lesz ott most, vagy amiért herpesz nőtt az orromra, vagy amiért nemtudok a 7végén elmenni fodrászhoz, mert épp síel. De ezeknél az apróságoknál sokkal meghatározóbbak a fentiek és emiatt tényleg nem panaszkodhatok :)



*akármelyik irányba is alakul