Az elmúlt hetem egy katasztrófa volt. Szintén. Minő meglepő, ugye?
Volt itt Boszorkánymúzeumtól kezdve elbaszott meglepetés gyertyafényes vacsorán át minden.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a rámszakadt temérdek idővel. Az összes sorozatom elment nyári szünetre, de végre megérkezett a S03 a True Blood-ból, legalább ez enyhülést ad. Non-stop munkahelyeket nézek különböző oldalakon, mindig finomítok valamit az önéletrajzomon, egy rakás helyre beküldöm, és a túlnyomó részük, még annyit se képes visszajelezni, hogy "köszönjük jelentkezését, kapja be!"
Folyamatosan menekülnék a kollégiumból, utálom, hogy nincs körülöttem a szokásos pörgés, hogy menni kell, menni kell. Nem kell mennem. Se órára, se dolgozni, se angolt tanítani, semmit se kell csinálnom, és ezt elég nehezen viselem. Hiányzik a pezsgés, a kultúra, a jövés-menés, a programok, ezért is döntöttem úgy, hogy meglátogatok pár múzeumot, amit még nem láttam eddig és érdekelne, így esett a két választás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumra és a Boszorkánymúzeumra.
Az elsőt mindenképpen csak ajánlani tudom, a másodikat még véletlenül se. A részletekbe ne menjünk bele, mindenki használja a fantáziáját bátran.
Adott az egyik: egy jól dokumentált tárlat, kiválóan felépített tematikával, megfelelő háttérinformációkkal, a tárlatvezetők kellő tárgyi tudásával, és tájékozottságával.
Adott a másik: a hatásvadászat, mint fogalom mesterien maximális kimerítése, vaksötétben tapogatózás egy elektromos lámpával, füst, fekete macska, fekete alapon vörös pentagram a bejáraton és egy magát a múzeum nevében is szereplő személynek valló tárlatvezető, akinek a tárgyi tudását gyakorlatilag már az felülmúlja, aki megnézett 3 Supernatural részt.

Nade ha ez nem lenne elég, elmondom milyen volt a tegnap estém. nyilván nem kérdés, hogy szar. A két létező legsznobabb és legluxusabb szabadtéri szórakozóhelyre sikerült betérnünk. Amit én itt zárójelben megjegyeznék, az az, hogy én a kezdetektől fogva kézzel-lábbal-mindennel tiltakoztam mindkét hely ellen, de hatástalan volt. Az egyik szórakozóhelyen találkoztunk magyarbritneyspears-sel és a vizilabdázók gyöngyével is. Már ez is elárulja talán, hogy nem feltétlenül a nekünk való árkategóriás helyet sikerült becéloznunk. A zene se volt az igazi, rengetegen, mondom iszonyatosan rengetegen voltak, ha fele ennyi ember lett volna, az is még sok lett volna, aztán amikor még az eső is nekiállt esni, akkor adtam fel igazán.

Gondoltam hazajövök és megnyugszom egy kicsit, ehelyett egy negyed órája se voltam itthon, már felváltva és/vagy egyszerre bőgtünk anyával a jelenlegi status quo miatt.
Édes Istenem komolyan ha létezel, legalább annyit tegyél meg, hogy ne hagyd sokáig szenvedni.

Mivel a távolsági buszok megállója ott van a kolitól egy megállóra, ezért tegnap kb a 4 év alatt másodszorra döntöttem úgy, hogy én ugyan nem vagyok hajlandó elcaplatni a Népligetig azzal a rengeteg cuccal, és inkább csak a Sasadi úton szállok fel. Azaz csak szálltam volna, ha nem lett volna csurig tele a busz. Gondoltam én nagy naívan, hogy csütörtök van, vizsgaidőszak is, meg kora délután is, miért ne lenne helyem? Amikor már majdnem 20 percet késett a busz, sejtettem, hogy ez lesz, de amikor beért a megállóba, csak akkor realizálódott bennem, hogy ennyire nem lesz hely. A csomagtartóba se fértünk volna be. merthogy rajtam kívül még 3an szerettek volna felszállni ott. A busz olyan szinten tele volt, hogy végig a sofőrig álltak az emberek, a pótüléseken, és a lépcsőkön ültek az emberek. Mindenesetre a sofőr rendes volt, legalább annyira méltatott minket, hogy leszállt és közölte, hogy sajnálja, de nem tud mit csinálni.
Itt jön a "nem is én lettem volna" kategória újabb 2 díjazottja. Mégpedig:
előtte nem sokkal jött el egy busz, végállomása szintén kisvárosom lett volna, de mivel az 4 óra alatt tette volna meg az utat, ezért arra nem szálltunk fel, mondván megvárjuk a gyorsjáratot. de nyilván ennek kellett előbb elmennie, amikor még nem tudtuk, hogy busszal ma nem sűrűn megyünk haza. Azért írok többes számban, mert közben összebarátkoztam egy nénivel a megállóban, és mivel ugyanabban a cipőben jártunk, ezért utána együtt találtuk ki a megoldást. ez volt 14:50-kor, utána mindenki telefonált, kiderült, hogy van egy vonat, ami elindult a déliből, 15:13-ra van kelenföldön. csodás, még jegyet is kell venni. végülis célba értünk, én lepakoltam a cuccomat, kiadtam a néninek utasításba, hogy amíg elrohanok mindkettőnknek jegyet venni, addig őrizze a csomagokat. aztán a peronon elsétáltunk hátra, mert a vonatot szétkapcsolják, és általában az első fele megy kanizsára, a második fele meg jön kisvárosomba. erre most bemondták a hangosba, hogy fordítva fognak történni a dolgok, aztán kacagtunk egy jót miközben előreküzdöttük magunkat és a néni meg is jegyezte, hogy milyen jó, hogy a saját nyomorunkon még tudunk nevetni. mondom alap. ezekután a vonaton is alig találtunk helyet, ahol ketten le tudtunk volna ülni. Végül meg maradt egy egész 5 személyes fülke kettőnknek.
Így történt, hogy 2 és fél órával később értem haza, mint terveztem.
A tegnapi nap tanulságai:
-> Buszra nem próbálunk meg felszállni Sasadon.
-> Nem általánosítunk, hogy "csütörtök van úgysem lesznek sokan", mert kiszámíthatatlan.
-> A balszerencsében mindenki hirtelen barátságos, közvetlen és bizalmas lesz. Én is.

Ma reggel meg felhívtak az egyik diákszövetkezettől és úgy fest jövő héten állásinterjúra megyek.

Ma reggelnyolctól délutánkettőig szinte folyamatosan a mai latin zh-ra készültünk csoporttársammal. ( a tanár-aki egyébként a latin érettségi bizottságnak az elnöke- kitalálta, hogy ő most megreformálja a bizonyos madár utcai nyelvvizsgát, és rajtunk teszteli le az új feladatsort) Emiatt nem mentem be órára se, és emiatt a mai napra teljesen félretettem az angolt, erre kiderült, hogy le se lesz osztályozva.
Aztán meg az egyik csoporttársam megkérdezte, hogy igazi ceruza van-e a fülemben, és képes volt megkérdezni, hogy lefényképezheti-e. És képes volt lefényképezni.
Erről a fülbevalómról van szó egyébként. Király, mi? :)

Happennings

Akkor most összefoglalok ismét.
A hetem jobbára iskolával, fénymásolással, postára futkosással, ügyintézéssel és sorban állással tellt.
Jelentkeztem hollandra, oroszra és lengyelre. Igen, ebben a sorrendben. Ezenkívül jelentkeztem szintemelő érettségire angolból. Ez így mind összesen 33 darab ezresembe fájt. nem mókás. Nagyon remélem, hogy minden borítékot jól címeztem, csatoltam a megfelelő fénymásolatokat, a jelentkezési lapokat tökéletesen kitöltöttem, nem felejtettem el semmit sem, mert ha igen és bármit visszadobnak, kitépem az összes hajam.
Tegnap Sterbinszkyre roptuk hajnalig az első sorban. Voltak megdöbbentő pillanatai az estének. Többek között megdöbbentő volt, hogy mennyien próbáltak meg felszedni abban a szent minutumban, hogy bármelyik fiú(m) magamra hagyott. Volt, aki felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk, volt aki értetlenkedett, hogy miért nem táncolok vele, és volt, aki megkérdezte, hogy süket vagyok-e,-minekután már 3adszorra tette fel ugyanazt a kérdést és én még mindig nem értettem- neki azt üvöltöttem csak, hogy "igeeen"
Aztán megdöbbentő volt, hogy megint mennyien akartak minket összeboronálni Márkkal. Akkor mégegyszer s utoljára: Nem, nem jártunk. Nem, nem járunk. Nem, nem is fogunk. Köszönjük.
A legmegdöbbentőbb az a srác volt,-akit még a sötét májos múltamból ismerek, szimplán ismerős kategória, semmi több-, aki eddig köszönni is alig volt képes nekem, most odatoppanván hozzám a barátnője mellől,megragadta a fejem és két akkora hatalmas cuppanós puszit lenyomott, h csak pilláztam mivan.
Az este nagyon pozitív és nagyon negatív dolgát még megemlíteném. A hamis raffaellom az utolsó szemig elfogyott, pedig ez csak a kísérleti fázis volt, most csináltam először. A vadonatúj gyönyörűszép csajos karkötőmet pedig valahogyan valamikor elhagytam, és fogalmam sincs ez hogyan és mikor történhetett, és főként az bosszant, hogy ezt én miért nem vettem észre egész végig. Gondolom kitaláljátok melyik a + és melyik a -.
Ma pedig én jótét lélek a postán a sorban magam elé engedtem egy kismamát a babájával, pedig már én következtem volna. A boltban meg a visszajárót a "Magyar Vöröskereszt"-es urnába szórtam. Cserébe meg azt kaptam, hogy 40 percet fagyoskodhattam kinn a Sasadin, mert a busz nem méltóztatott jönni, aztán még a buszsofőr is leoltott, hogy miért nem mentem el a gyorsjárattal. hát anyátok.
Holnap reggel 8-ra pedig megyünk hugommal koszorúslányruha-próbára. Végre megismerem unokatesóm ír vőlegényét.

Akkor a végleges szám így 53, és mostmár fejezzétek be, mert nincs kedvem még egy hétig azt posztolni, hogy még hány embernek jutok eszébe utólag.

Mostmár végleg véglegesítettem a számot: 51.
Thanks once again!

szóval tegnap kolibuli volt...
Úgy indítottunk, hogy csinált Ádám 6 l forralt bort, aztán megjelentek az amerikaiak, akikből Jack-et Iowából és Alan-t Arizonából én hoztam fel vendégként, aztán megjelentek a lengyelek, köztük a lengyel ex is. Akitől nagyon tartottam, aztán kiderült, hogy a lány fényképeken tényleg elragadó és én is azt mondtam rá, hogy wow de gyönyörű, de aztán élőben nem egy nagy látvány és ezt a látványt is csak a 3kg makeup segíti elő. (már persze ezt senkinek nem mondtam el, csak úgy magamban megállapítottam) Miután ők megjelentek, felmentünk a 3.ra és onnantól kezdve esélyem se volt menekülni Chris pajtásunk elől. Mondjuk eleinte nem is akartam, mert iszonyatjó volt megint angolul beszélgetni, csak rá kellett döbbennem, hogy borzasztóan berozsdásodott a tudásom. Bár Chris megdícsért, hogy milyen jól beszélek angolul, én meg mondtam, hogy nem nem, szó sincs ilyenről, csak nem beszélek annyira szarul, mint mindenki más :D Ami meglepő volt számomra, hogy akármilyen amerikai sorozatot említettem neki, fogalma sem volt egyikről sem, merthogy nem néz tv-t. Szerinte San Fransisco egy őrült város, és nem a bitch, vagy a whore szót használta a kurvákra, hanem a hooker-t.(Ami tipikusan amerikai szó)
Seattle-ben él, Wyoming-ban született és élt Dél-Dakotában is, valamelyikre a 3 közül mondta, hogy este 8-10 és reggel 4-6 között (nem emléxem a pontos intervallumra) 14 évesen is lehet vezetni, merthogy akkor senki nincs az utakon.
Neki meg az volt meglepő, hogy a cigicsikket ledobom a földre a folyosó közepén és csak ott nyomom el, hihetetlen, hogy ezt megcsinálhatom. Mondom hiddel, ebben a koliban, semmi sem hihetetlen.
Aztán míg elmentem pisilni, gyakorlatilag mindenki, akit ismerek eltűnt és Chris egyedüli amerikaiként árválkodott ott, és útnak indultunk, hogy megtaláljuk a többieket. Ebből az lett, hogy a 406-ban kötöttünk ki Ildinél és Johannesnél, édes4esben borozva. Ami eleinte nem is volt különösebben kellemetlen, mert nekem nem esett le az, hogy ők összejöttek/össze fognak jönni/ szeretnének összejönni. Mikor Johannes telefonált, kb a földig leesett az állam, amikor németül beszélt, és nem értettem egy amerikai miért beszél ilyen pengén németül. Aztán kérdezősködtem és kiderült, hogy Hamburgban született és 4-5 éves korában költöztek át az USA-ba, és persze nem szereti a Rammsteint, de a Toten Hosent igen. Kár volt megemlítenem, hogy makogok valamit németül, mert onnantól kezdve csak németül beszélt és megkérdezte,hogy szeretnék-e gyakorolni.. Végülis úgy gondoltam, hogy szerintem ezt inkább hagyjuk és maradjunk az angolnál. De azért benyögtem, hogy "Deutschland, Deutschland über alles" csak azért, hogy megmutassam tényleg tudok németül, mire mindenki olyan furán nézett rám. Hát nem is értem miért. Miután Chris elkérte a számomat és Johanessék összejöttek, úgy döntöttem, most jött el az a pillanat, amikor nekem le kell lépnem. Így került főhősünk a 102-es szobába vodkanarancsozni. Aztán le a buliba, ahol kapásból belefutottam egy ezeregy éve nem látott ismerősömbe, Saxba, aki gólyám volt még 2007-ben a koli gt-ben. Dumálgattunk, kiderült, hogy hivatásos partyfotós lett. Aztán belefutottam a pasim alteregójába. Ami kb így nézett ki: Én:"fecoooo mi a fasz van veled te pöcs?" feco: "veled mi van te hülye picsa?!" Aztán megöleltük egymást és szédítettük egymást szokás szerint. Hiányzott már ez a hülyegyerek. Még akkor is, ha fél pohár piával öntözte meg a tornacsukám. Aztán tőle elbúcsúzván átültem Verkáékhoz és Verkával dumáltam, meg Johaness jegyezte meg, hogy Chris totál belém zúgott, és egyébként szörnyű srác és mennyire utálja. Ezután bementünk táncikálni kicsit, majd jött az est megkoronázása. Odajött hozzám egy baromira unszimpatikus srác, szőke, összekötött hajjal, fülbevalóval, már nem emléxem pontosan, hogy mondott-e valamit, de én egyből megszólaltam, hogy "nem köszi, nem akarok táncolni" mire ő: " ki mondta, hogy táncolni akarok veled? hívj meg egy sörre.." én: "nem" ő: "Miért nem, ne legyél már ilyen negatív vagy ha jobban tetszik destruktív" én :" nem vagyok se negatív, se destruktív, de a "nem"-en kívül még mit kell mondanom ahhoz, hogy lekopj?" Ezután hirtelen hamar odajött hozzám egy cuki ismerősöm, hogy felkérjen táncolni, mire őt is visszautasítottam, de persze kedvesen és aranyosan, mire még szintén ez a bunkó f*szkalap srác megszólalt röhögve mellettem, hogy " ő a barátod?" mire odavágtam hozzá, hogy "nem" és zárszóként pont megjelent A barátom, kézenfogtam és leléceltünk. Az est abszolút vesztese az a csokimikulás volt, amit kedvenc barátosném adott nekünk karszalagosztásnál. Papírlap vékonyságúra aszalódott a zsebemben, mivel elfeledkeztem róla, hogy egyáltalán ott van, így nem élte túl a bulit.

Más: tegnap csakúgy hozott nekem két meggyes pitét, hátha szeretem. Hát nem imádnivaló?

Mikor tegnap este elterveztem, hogy márpedig fenn maradok egész éjszaka tanulni, szerintem még én sem gondoltam komolyan a dolgot. Aztán úgy alakult, hogy hajnal 5-ig tényleg fenn maradtam, és tényleg tanultam..de akkor úgy éreztem, hogy most muszáj aludnom nyomban, mert végem, szóval aludtam másfél-2 órát és 7-től újból nekilódultam tanulni, kb 10-ig és befáradtam zh-t írni, ami még így is oly siralmas lett, hogy nem teljesen kizárt az sem, hogy hétvégén elmegyek templomba, meggyónom a bűneimet és imádkozom egy kib*szott kettesért. Csak ültem a papír felett és nem akartam elhinni, amit látok. Olyan jeleket, amiket életemben nem fordítottam még, de az még csak hagyján, de még szövegben sem találkoztam velük soha. A zh után a tanár még laza 40 percet ráhúzott az órára, és persze én voltam az első fordító, és ezáltal az az illető, akit a legtovább nyúzott. biztos megérdemeltem. biztos nem szeret. szóval egy 125 perces óra után úgy jöttem ki, mint egy agyhalott basszameg. miközben buszoztam hazafelé, felhívott a gazdasági hivatalból a néni, hogy ugyan mikor óhajtom már befizetni a kolidíj tartozásomat, mert szerinte mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha nem kellene beadni a dolgot ügyvédhez. és mennyire igaza is volt, mondtam is hogy kiválóan egyetértek vele, adjon 20 percet és ott vagyok.*
Aztán a szobába érve első dolgom volt rendelni egy pizzát és be wd-40ezni Anna pajtás szekrényajtaját, amire rendszerint minden reggel felriadunk Nettivel, -mert akkorra rántással és robajjal nyitja ki, ennek megfelelően az pedig csikorog, nyikorog, kattog, amit akartok- és azon csodálkozom, hogy a szomszédban a fiúk nem erre kelnek reggelente. És most várom a pizzát, mint a Messiást. Nézek Dextert, mert borzasztóan le vagyok maradva, letusolok, és holnap reggelig alszom.



* egyébként is ma terveztem befizetni, de tényleg!

Pécs

Szóval az este Milán pálinkájával indult, és az is tette be végül a kaput. Nem baj, ezen a tűzkeresztségen is át kellett esnem. Éjfélre már annyira szédültem, hogy muszáj volt technikai szünetet tartanom. Aztán éjfél után a tesco parkolójának játszóterén zabáltunk, mert annyira éhes voltam már, hogy bementünk kaját venni. Másnap 10-re mennem kellett mentortovábbképzésre. Az első 2 órában erősen koncentrálnom kellett, hogy be ne aludjak, aztán az ebédszünet után, meg azon imádkoztam, hogy nehogy szétdurranjak, úgy telezabáltam magam. Összességében azt kell mondjam egészen jók voltak az előadások. A pénteki este laza meccsnézéssel és Cooking Academy-val tellt. Szombaton még bolyongtam egyet az Árkádban, majd visszajöttem Bp-re. És most pedig igen erőteljesen tanulnom kellene.

Éjjel hiába feküdtem le aludni "már" fél 3kor, a csodálatos kolibulitól nem tudtam aludni egészen fél 4ig, amikor is végre-valahára abbahagyták a zenélést,-ezáltal az ablakok abbahagyták a rezonálást- aztán a banda kollektív "Eötvös Loránd Tudományegyetem, hogy a Közgáz vegyen meg, hogy az Isten *****on meg" skandálásba kezdett és miután végre el aludtam volna valaki képes volt felhívni hajnal 4kor.
Úgyhogy a mai mentortovábbképzésemet skippeltem és áttoltam november 6-ra. A helyszín Pécs lesz ezúttal. Dzsu, az gyanúsan a szülinapod környékén van, és ráadásul egy pénteki nap. Szóval party? :)

Este jöttem fel a koliban a lépcsőn, cipelve az iszonyatosan teletömött és dögnehéz utazómat, amikor egy ismerős hang köszönt a hátam mögött: "Szervusz Viktória"
Én meg levegő után kapkodva, küzdve a súllyal a vállamon, elküldtem a francba, hogy látja, hogy itt szenvedek a 25kilós utazótáskámmal és nemhogy segítene, mögöttem baktat. Mire a kedves úriember válaszolt:
"ja bocs.. eddig a fenekedet néztem.."
Köszi.

2 nap alatt 2 db, 2 és fél éve nem látott exemmel futottam össze. Spontán találkozások voltak ezek, mégis nagyon tetszettek. Az egyik találkozó helyszíne (mint már a korábbi postban is említettem ugye) a szobám volt, a másiké pedig a Balcsi part és környéke. Mindkét srácról azt mondhatom el, hogy van valamijük, ami nekem nincs.
Kiegyensúlyozott, boldog, komoly párkapcsolatuk. Ezért irigylem őket egy kicsit. Zsoltira egyenesen büszke vagyok, nagyon sokat változott az utóbbi 2 évben,és mint kiderült, ők már össze is költöztek a barátnőjével. Amikor velem sétálgatott a parton, vett neki egy "Szeretlek" feliratos törcsit. hát nem édes??? :)
Egyébként az aug. 20-ai tűzijáték legendary volt. Végre újítottak.

2 hét
potom 2 óra alvás
3 óra buszozás
10 méteren belül 4 ismerőssel találkozás
kolidíj késedelmes befizetése
után....

Ismét Butapesten.

Buda vs. Pest..

.. azaz vigyázz mit mondasz.
Amikor egy magamfajta jóféle VIDÉKI (mert ugye a fővárosinak Debrecentől Győrig, az összes balatoni várossal együtt, közös gyűjtőnéven mind vidék) azt mondja "Pest",-általános tapasztalatom szerint legalábbis-kollektíven egész Budapestre gondol és nem épp a híd túlsó felén elterülő városrészre.
Ha megkérdezem egy embertől, hogy "Te pesti vagy?" Akkor a vidéki kis agyam arra gondol, hogy Budapesten él-e, és nem arra kérdezek rá, hogy konkrétan a pesti oldal-e a lakhelye. Persze erre a kérdésre a budai elit felhorkan és kikéri magának,hogy ő bizony a híd innenső oldalán lakik és én vidéki kislány ugyan nehogymár lepestizzem Őt.
Komolyan egyszer agyvérzést fogok kapni ezektől.
Nagyon belémégett egy régi (régen) kedves ismerősöm mondata, miután én lepestiztem őt, ami így szólt:
"keszthelyi kislány jegyezd meg Buda és Pest között nagy a különbség".
Azóta tudom,hogy Buda és Pest között van különbség. Pedig mi nem tennénk különbséget, mert számunkra nincs jelentősége ki melyik oldalon lakik.
Szóval a pesti ember szokjon le a vidék szó használatáról és tanulja meg, hogy az ő városán kívül is vannak nagyvárosok az országban, valamint szokjon hozzá, hogy ha már ők levidékiznek minket, mi általánosan pestieknek tituláljuk őket az összes rózsadombi budai úri köcsöggel együtt.

Ki olvas Vonyarcról meg Tabdiról? Tudtommal senkinek nincs hozzáférése az olvasáshoz, aki ezen helyek egyikén is lakna. Javítsatok ki, ha nem így van.

Amugy a múlt héten BN volt, ebből a kedd és a péntek különösen jól sikerült, ha valaki igazán kíváncsi iwiwen és facebookon is vannak fenn képek. Megkóstoltam a szobatársaim szerint legendaryyyyyy Pöttyös Bugyit és valóban nem is volt olyan rossz. Valamint rájöttem, hogy vodkát sem fogok soha többet inni. Tönkretette a szombatomat...:D
Volt Republic koncert, meg volt Péterfy Bori, és Ludmilla helyett Palotai.. És egyik nap se volt hajnal fél 4 előtt alvás. Ha akartam, ha nem. Az ablakok rezonáltak, még szerencse h a koncertteremre néznek frontálisan. Így, mégha szerettem volna, se tudtam előbb elaludni. Nagyjából bejártam dolgozni is, és talán vmi órámra is sikerült beesni. Szám szerint 1re emléxem... De lehet, hogy volt az több is, bármi megeshet ugye.
Fura, volt, hogy idén első alkalommal egy klubbhoz sem tartoztam, egyikkel sem sírtam vagy nevettem együtt, nem izgultam végig a gálát és nem ugráltam önfeledten a színpadon, az akárhányadik helyezés miatt. És az az igazság, hogy nem is bánom. Jó így. Semlegesen, mindenkitől függetlenül. Mindig ott lehetek, ahol és akivel épp lenni akarok és nem megy a sajátklubom részéről a kérdezősködés, hogy "én mitcsináltam azzal meg azzal és miért ott buliztam, miért nem náluk stbstbstb." És mivel amugy is sokan néznek rám csúnyán, egy másik dolog miatt, ennyi már nem oszt vagy nem szoroz, ha épp úgy támad kedvem és a dokknál fogok legközelebb félmeztelenül táncolni :D

welcome to the jungle, flashback és kezdődik előlről

tegnap este kolibuli. Este 11-től feküdtem az ágyamon, és vártam, hogy Márti jöjjön értem. Már majdnem éjfél volt, nem sok tartotta, hogy bealudjak.. amikor kopognak...
Legyen egy "üdvözlégyakoliban" ****. Legyen. De gyerekek... Életem legjobb flashe volt. Iszonyatdurvánkurvajóóóóóvolt. Utólagosan is bocsánat mindenkitől, ha furán viselkedtem, vagy állitólag nem voltam önmagam. Pedig tényleg azért nem akartam bemenni táncolni a tömegbe( az iszonyatosan fos zene csak a kisebb probléma volt), mert nem mertem bevállalni a brandnew tornacsukámmal. Így is kapott kicsit szegényem. Annyi erőt nem éreztem magamban, hogy a lábamon megálljak. Nemhogy még bemenjek és ropjam ezerrel. Márkot meg kell keresnem bocsánatot kérni, mert tényleg nem azzal a hangsúllyal mondtam neki, amit, ahogy azt kellett volna. Ezenfelül fel akart kérni táncolni két iszonyatosan nyomorék és nyomulós gyerek, vagyis lehet, hogy 3 is volt. A franc se tudja már. De baromi ideges voltam amikor elküldöm először kedvesen, aztán másodszor már bunkón, majd összeteszi a kezét, könyörög,hogy "léccilécci", és átkarol(amikor 3 fejjel kisebb nálam), hogy pedig nem bánnám meg és én mennyire jól járnék vele. Na. Mondom húzz anyádba de nagyon gyorsan. Azonkivül élveztem. Sok ember örült nekem. Ami számomra baromi meglepő volt. És a szobatársaimmal is alakulgatnak a dolgok. Szóval csak hajrá, szépen, biztosan, előre.

újra kollégista :)
Fura volt az első estém, vagyis gyakorlatilag csak éjszakám. Mivel fél 11 volt este, mire az utolsó körrel beértünk a koleszba. Úgy éreztem magam, mint egy számkivetett nyomorult és szarul aludtam, baromságokat álmodtam egymás hegyén-hátán. Berregett a hűtő, a radiátor forró volt és elszoktam a kolis zajoktól (úgy mint, üvegcsörömpölés vagy kiabálás). A lányok aranyosak, nincs velük baj, csak baromira kivülállónak érzem magam. Főleg, hogy ugye egyértelmű, hogy nem akartak 3. szobatársat, aki most ádáz módon betört közéjük. Nagyon remélem, hogy nem fognak kiutálni. És ilyenkor derül ki, hogy az ember ilyen helyzetekben ki(k)re számíthat. Olyan ember segített nekem egész nap, nem kímélve idejét és energiáját, akivel szinte alig beszélgettem a koliból, pedig együtt voltunk gólyák. És tényleg iszonyat mód hálás vagyok érte, mert senki de senki más nem ajánlotta fel a segítségét. senki.

Na tessék. Hogy megmondtam, hogy kialszom majd. Azon töprengek, hogy kevésbé kéne őszíntének lennem, mert így mindenkit elmarok magam mellől. Csak azt nem értem miért fáj az igazság és miért nem lehet vele szembenézni? Még én kérjek bocsánatot amiért elmondom amit gondolok? Ezt ezzel a lendülettel el is lehet felejteni..

Bladerunnaz presents Virus Night: Ed rush,Optical, Matrix, Mc RymeTime