Újra Bp

Igazság szerint egy hét után már jönnöm kell vissza, mert nem bírom otthon tovább.
Ha már a családomat nem is, legalább magamat-még ha részlegesen is- de ki kell rángatnom a melankóliából és az elkeseredettségből, ami mostanra majdnem rátelepedett a családomra. Én nem magamat féltem, eddig sem magamat féltettem. Csak attól félek, mi lesz Velünk. A családommal, akikkel, amikor ennyire sz*rban vagyunk, olyan jól kijövök, és akkora a harmónia, mint még talán soha.
Szinte lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy nekem van itt pár nap Hawaii-om, míg őket aztán semmi sem zökkenti ki a monoton hétköznapokból.
Nekem itt van B tervnek, mindig, Bp.
Ahogy itt volt egy héttel ezelőtt is, amikor egy nap alatt történt Velem annyi minden, mint amennyi otthon nem történik egy hét alatt se.
Így történt, hogy leoltottam egy hajléktalant az aluljáróban, miután sokadik próbálkozására is "nemet" mondván sem értette meg, hogy nem, nem, egy forintot se vagyok hajlandó adni.
Ezek után még ő szólt be, hogy vegyem már ki a fülhallgatót a fülemből. Mondom klassz, Te öregem meg akkor értsd meg, ha azt mondom, nem, akkor az nem, és hagyj békén. Legalább ez hatásos volt.
Volt itt Csendes, tudomisén milyen hely, Corvintető és csak a Szentlélek tartotta, hogy nem maradtunk ott bulizni is, épp rewind volt,és a boogie igencsak benne volt a lábamban. Volt még szobatárssal oltári összeveszés, portán várakozás tűzkulcsért, mire kiderült, hogy mégis csak nálam van, a táskámban, volt itt cigivel kínálás és büszkén visszautasítás, meg Matheusz Bydgoszcz-ból, akivel a 4V-n utaztam együtt, megdicsért, hogy milyen folyékonyan beszélek angolul, mutatott képet az ex-kínai csajáról,aki alkoholista volt, kaptam tőle névjegykártyát, elmondta, hogy graffitis mivolta ellenére színvak kb, elmondatta Velem az összes lengyel szót, amit ismerek, és amikor a "Na zdrowie" (Egészségedre) volt az első szavam, azt mondta csodálkozott volna, ha ezt nem tudom, majd adott egy névjegykártyát, kezet csókolt és kivonult az életemből. Vicces volt.
Aztán szombaton esküvőztünk és ha azt éreztem akkor, hogy irigy vagyok a menyasszony orchidea csokrára, akkor még nem is igazán tudtam mi az, hogy irigynek lenni, ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor tegnap este megláttam azt az orchidea költeményt, amit szobatársam kapott a barátjától. Amikor beléptem a szobába és felfedeztem, hangosan nekiálltam nyöszörögni és utána kiabálni, hogy "jajdeszépénisakarok", de mivel hiába nyögök ezért a szerencsétlen virágért, -kb azóta, amióta az elődje elhalálozott egy szempillantás alatt még az otthoni szobámban, ami pedig már jó 4 éve volt- senki le se sz*rja, ezért elhatároztam, hogy az első fizetésemből majd veszek magamnak egyet, ha már senki nem veszi a fáradtságot helyettem.
Persze nyilván nem várhatom el, mert hogy is fogalmazzak.. nem épp olcsó kategóriás virág. Ahogy elnézegetem szobatársamét, és megpróbálom árra besaccolni olyan 6-8-10ezerre tippelnék. Ilyen gyönyörű, sokvirágú, egészséges példányt még nem is láttam. Hát hiába, van, amiben költséges vagyok :D
Esküvő. Szombaton ír-magyar esküvőn koszorúslány voltam.
Maga az egész, rendkívül nagy élmény volt. A templomi ceremónia egy kicsi falu annál is kisebb, de még annál is meghittebb kápolnájában zajlott, ahová nagyjából még a fél násznép sem fért be. Csodálatos volt, mulatságos és elbűvölő egyszerre, ahogy a 2 ír pap és az 1 magyar levezényelte a vegyes szertartást.
Utána bórkóstoláson vettünk részt, még a polgári szertartás előtt, ahol olyan erős volt a bor, hogy ha ittam volna még egy pohárral( pedig így is csak 2-vel ittam) lehet, hogy jódlizva tolmácsolom nekik a szöveget. Ja, mert a polgári szertartás tolmácsa szerény személyem volt. Az első mondatom katasztrofálisra sikerült és állítólag idiótán vigyorogtam, de utána ment minden, mint a karikacsapás.
És nem túlzok, ha azt mondom, mindenki el volt Tőlem ájulva. Ha az este folyamán 10 vadidegen ember nem jött oda hozzám csak azért, hogy gratuláljon Nekem, akkor egy se. Megköszönték, hogy lefordítottam, így ők is érhették. Megdicsértek, hogy milyen jó az angolom, milyen szépen beszélek és milyen klassz a kiejtésem. Hízott is a májam rendesen. Nagyon kellett ez már.
Az estének még két legviccesebb mozzanatát emelném ki.
Az egyik a csokor dobás volt. A menyasszonynak volt külön erre a célra elkészíttetett dobócsokra. Szintén orchideából. Meg is jegyeztem édesapámnak, hogy vajon erre majd a sok ír bige ugrani fog?
És legnagyobb meglepetésemre mindenki szabályosan menekült előle,( köztük én is) úgyhogy a csokor a földön landolt rövid repülés után, majd egy 10-12 év körüli lányka szaladt érte és vette fel. Ő mentette meg ezt a kínos pillanatot.

A másik mókás pillanat az volt, amikor Phelim ( a vőlegény, vagyis most már férj) egy egy oldalas magyar beszédet mondott az asztalnál, miközben az írek röhögőgörcsöt kaptak szinte folyamatosan bizonyos magyar szavaktól.

Aztán sikerült az este nagy részét Wojtek (igen, lengyel) társaságában töltenem, aki mindenáron azzal nyúzott, hogy tanítsak neki magyar szavakat. Én meg őt, hogy tanítson Nekem lengyel szavakat.. de nem jutottunk dűlőre egymással.

Az esküvő további szokatlansága( ha eddig nem lett volna elég), hogy elmaradt a menyecske tánc, mert az íreknél ilyesmi nem szokás, és nem tudták volna hogyan magyarázzák meg nekik, hogy " ez most az a tánc, ahol egy fél perces pörgés-forgásért cserébe, Te súlyos összegeket dobsz bele az bödönbe", ejj ez de rímelt.
Egyébként egyrészt megkönnyebbültem,hogy ez kimarad, -tovább már nem voltunk főszerepben, mi, mint koszorúslányok-, másrészt, pedig maximálisan meg is értettem a dolgot és egyet is értettem Vele.
Szóval így történt az ír-magyar esküvő. Partyállatok és annyit isznak, hogy a puszta látványtól is rosszul lenne az ember.

Ma meg úgy indult a reggelem, hogy egy ádáz fekete pókot kellett élet-halál árán legyilkolnom, mert úgy döntött, neki a párnám alatt tökjó lesz, én meg úgy döntöttem, hogy ott tökre nem maradhat, különben nemhogy a párnám, de az ágyam közelébe nem megyek többet. Így a francia szótáram segítségével elsőre ugyan meglógott előlem, de másodjára már nem élte túl a találkozást.
Aztán volt egy egészen korrekt, kellemes hangulatú állás interjúm, holnap pedig Múzeumba megyek és inni.
Legalább ezt a pár napot kihasználom, hogy feltöltődjek, és ha hazamegyek, töltsem a többieket is.