V

szóval az utóbbi napjaim rövid összefoglalása: egy vicc.
tegnap ott kezdődött, hogy összetalálkoztam a latin tanárommal a campuson és megkérdezte, hogy mikor megyek vizsgázni:
FA: "Mikor? mikor?"
Én: "Holnap, 10-kor."
FA: "Ne 10-kor, 14:00-kor."
Én:?????... "De a vizsga 10-re van meghirdetve!"
FA: "Van holnap 10-re vizsga meghirdetve?"
Én: "Igen."
FA: "Milyen vizsga?"
Én: "Latin...."
FA: "Jaj, jaj de jó, hogy találkoztunk!!"

Aztán folytatódott ott, hogy bementem a HÖK-be megérdeklődni a rendkívüli szoctámot, kértem igénylőlapot (ez volt 13:00-kor), majd úgy mellékesen azért megkérdeztem, hogy van-e valami leadási határidő. csaj: "ma délután 4 óra."
na, mondom az kiváló. Leadtam.

Aztán bejött még az is, hogy nem elég, hogy az utóbbi pár napban félévnyi szemináriumok anyagát kellett (volna) bezsúfolni a fejembe, este szobatársam letörte a wcműködőszerkezet egy igencsak fontos darabját, fogalmazhatunk úgy is, hogy a lelkét az egésznek, és ebből az lett, hogy percenként fullra töltötte a tartályt, miután túltöltötte, kiömlött egy csomó víz, percenként, és leöblítette magát, percenként. miután birizgáltam egy 10 percet,-gondoltam én nagy naívan, hogy majd én orvosolom a problémát- elegem lett, és áthívtam kedves szomszédpajtás T-t, hogy segítsen megjavszerolni a cuccot, mert ez igencsak nem kóser így. majd ebből az lett, hogy vagy egy új lélek kell a tartálynak, vagy egy új tartály. itt már majdnem sírógörcsöt kaptam, hogy ez nemigaz, nekem tanulnom kell rengeteget, erre most itt ennek a sz*rnak nyilván tönkre kell mennie. ekkor már fél órája próbálkozott a dologgal, mire átmeneti megoldásként a kis harangot(előbbiekben lélek) vastag befőttesgumik és a szárítókötélből levágott darabok segítségével felakasztottuk a helyére. maszek megoldás, reggelig kitartott, aztán reggel meg a tmk-s bácsi kicserélte. Egy korábbi megjegyzésben lehordtam őket, hogy mindig csak isznak, sosem csinálnak semmit és teljesen hasznavehetetlenek. Nos, ezt ezennel szeretném visszavonni, mert-becsületére szóljon- ma színjózan volt a bácsi, kedves, ügyes és nagyon hasznos.

ezenfelül ma ketten is megkérdezték, hogy mi lesz ezután a félév után velem és milyen irányba halad az életem. ez alapvetően baromi kedves, hogy így érdeklődnek utánam, csak amikor azt válaszolom, hogy "nemtudom, de egyiptológia ma-ra nem akarok menni", abba belesajdul a szívem, és fáj, hogy tudom, nincs elég kitartásom, se szorgalmam, se elhivatottságom már a dologhoz. belefáradtam. ez főleg olyankor szomorú, mint múlt hét pénteken, -amikoris egyiptológus konferencia volt, az előadásokat élvezettel hallgattam, és élveztem, hogy egy kis közösség tagja vagyok, és tartozom valahová- amikor úgy gondolom, hogy mégis egyiptológus lesz egyszer belőlem, aztán kiderül, hogy mégsem. Hibáztatom magam, hogy nem voltam elég jó, elég szorgalmas, lehettem volna jobb is sokkal, de mindig csak a buli meg a lógás, és szinte senkinek nem sikerült bebizonyítanom, hogy idevaló vagyok, erre a szakra. Közben a szüleim belém vetett hitének az elillanása is fenyeget, tudom mennyire büszkék voltam rám, amikor felvettek és mennyire támogattak mindig, és mennyire próbálják bennem tartani a lelket, és attól félek, ha nem folytatom, ezzel nekik okozok csalódást. Nekik is. Szinte látom magam előtt apukám csalódott arcát, ahogy tudomásul veszi, hogy a lánya mégsem lesz egyiptológus Zahi Hawass mellett és nem fog szenzációs leleteket kiásni Egyiptomban. Borzasztó.

A tárgyaim miatt akkora a nyomás rajtam, mint még talán soha. Az egyiket már harmadjára vettem fel, ha nem teljesítem, integethetek a diplomának. mondom majd, hogy bááááájbááájszása.

Az asztalomon meg akkora kupleráj van, hogy már csak az hiányozna az összképből, ha a közepére okádnék.

Hogy valami jót is írjak: A latin tanár megdicsérte ma a cicás táskám, hogy milyen aranyos. Tünemény, az az ember, egyszerűen imádom.

Most többet hirtelen nem tudok fröcsögni ilyen kiváló dolgokról, de ha gondolkodnék, biztos jutna eszembe valami, de még ehhez is fáradt vagyok.