Éjjel fél 4kor csak egy rutin mozdulattal le akartam söpörni a hátamról azt a valamit, ami csikizte. Félálomban voltam, de egyből felriadtam, amikor rájöttem, hogy mit tapintottam meg. A hátamon.
Aztán amikor felültem az ágyban, sötétben is tisztán kivehető volt, hogy az az állat a párnámon, nem fog tetszeni nekem, ha felkapcsolom a villanyt pláne nem. De azért így tettem. Majdnem szívinfarktust kaptam.
Egy hatalmas molylepke pihent az ágyamon.
Előtte meg a meztelen hátamon. Aztán ilyen költői kérdésekbe már ne is bonyolódjunk bele, hogy mit keresett ott, mióta volt ott-míg én aludtam- és persze a n.1 kérdés, hogy miért éppen megint én...
Nem kell válaszolni..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Én meg vagyok a másik, akit ezek a köcsög bogarak mindig megtalálnak... Undorodom tőlük, ha rám száll egy, az összes szőrszál feláll a hátamon.
Úgyhogy el tudod képzelni milyen vicces volt egy olyan nővel együtt lenni, akinek a kedvenc állatai a legyek voltak, és élt-halt az ízeltlábúakért. :) Soha többé nem kezdek biológus lánnyal. :)
Megjegyzés küldése