A mai napom kicsit vegyesebbre sikerült, mint a tegnapi. Márhogy érzelmileg. Nagyon féltem, a mai találkozástól, féltem milyen látvány fogad majd, és nem voltam biztos benne, hogy képes leszek tartani magam mindenki előtt.
Többen is engem kérdeztek, hogy milyennek látom, mert én láttam a legrégebben és talán az én véleményem számít a legrelevánsabbnak.
Aztán egyszer véletlenül rajta felejtettem a szemem, nem direkt akartam bámulni, csak akaratlanul mégis sikerült és amikor összetalálkozott a tekintetünk, hirtelen elkaptam a fejem. Majd kisvártatva feltett egy kérdést, amitől annyira meglepődtem, hogy válaszolni se tudtam.
" na kislányom szép látványt nyújtok, mi?"
Én: "hát..."
Ő: "hát most erre mit tudsz mondani, mi?"
Én: "Rosszabbra számítottam"
Ő: "Most őszintén?"
Én.: "Persze, őszintén, örültem, hogy láttam, hogy eszegettél...."

Az elmondottak alapján tényleg rosszabbra számítottam, aztán amikor elbúcsúztam gondoltam őszinte leszek ismét.

Én: "Remélem jobban leszel"
Ő: "Hát kislányom én is melegen remélem."

Istenem adj még erőt neki. és nekünk is. nem tudom meddig bírom még random sírógörcsök nélkül, vagy random önpusztítás nélkül.
Ma kétszer sikerült megállnom, hogy nem kunyeráltam cigit ismerősöktől, ez azt hiszem fejlődésnek nevezhető. Küzdök magam ellen. Küzdök.

Hogy ne csak mindig a rinyámat kelljen olvasnotok...

.. íme egy kis pozitívum. Például tegnap nagyon jó napom volt. Fontosnak érzem megemlíteni, mert mostanában ritkán van ilyen.
Egész nap cseresznyéztünk, és az lett közben az elfoglaltságom, hogy épp a Velem együtt cseresznyét szedő családtagomat a kellemesen rohadt darabokkal dobáltam.
Majd este cseresznye magozás közben az igencsak izgalmas Kamerun-Dánia meccset néztük. Végre egy élvezhető meccs a vébén.
A mai fogadásomból 2 bejött, elgondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy el kellene kezdenem pénzben játszani és hamarabb összegyűlne az összeg őszre, mintha az egész nyaramat végiggürizem.
Voltak nálunk az unokatesómék, az ír vőlegénnyel. Nagyon csípem a csávót, majdnem egy egész üveg bort megivott egyedül, aztán folyton azzal piszkált, hogy milyen táncot fogok előadni nekik az esküvőn, és, hogy esetleg énekelhetnék is. Mondtam, ha fizet érte, minden további nélkül :)
Várom, nagyon.

Az elmúlt hetem egy katasztrófa volt. Szintén. Minő meglepő, ugye?
Volt itt Boszorkánymúzeumtól kezdve elbaszott meglepetés gyertyafényes vacsorán át minden.
Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a rámszakadt temérdek idővel. Az összes sorozatom elment nyári szünetre, de végre megérkezett a S03 a True Blood-ból, legalább ez enyhülést ad. Non-stop munkahelyeket nézek különböző oldalakon, mindig finomítok valamit az önéletrajzomon, egy rakás helyre beküldöm, és a túlnyomó részük, még annyit se képes visszajelezni, hogy "köszönjük jelentkezését, kapja be!"
Folyamatosan menekülnék a kollégiumból, utálom, hogy nincs körülöttem a szokásos pörgés, hogy menni kell, menni kell. Nem kell mennem. Se órára, se dolgozni, se angolt tanítani, semmit se kell csinálnom, és ezt elég nehezen viselem. Hiányzik a pezsgés, a kultúra, a jövés-menés, a programok, ezért is döntöttem úgy, hogy meglátogatok pár múzeumot, amit még nem láttam eddig és érdekelne, így esett a két választás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumra és a Boszorkánymúzeumra.
Az elsőt mindenképpen csak ajánlani tudom, a másodikat még véletlenül se. A részletekbe ne menjünk bele, mindenki használja a fantáziáját bátran.
Adott az egyik: egy jól dokumentált tárlat, kiválóan felépített tematikával, megfelelő háttérinformációkkal, a tárlatvezetők kellő tárgyi tudásával, és tájékozottságával.
Adott a másik: a hatásvadászat, mint fogalom mesterien maximális kimerítése, vaksötétben tapogatózás egy elektromos lámpával, füst, fekete macska, fekete alapon vörös pentagram a bejáraton és egy magát a múzeum nevében is szereplő személynek valló tárlatvezető, akinek a tárgyi tudását gyakorlatilag már az felülmúlja, aki megnézett 3 Supernatural részt.

Nade ha ez nem lenne elég, elmondom milyen volt a tegnap estém. nyilván nem kérdés, hogy szar. A két létező legsznobabb és legluxusabb szabadtéri szórakozóhelyre sikerült betérnünk. Amit én itt zárójelben megjegyeznék, az az, hogy én a kezdetektől fogva kézzel-lábbal-mindennel tiltakoztam mindkét hely ellen, de hatástalan volt. Az egyik szórakozóhelyen találkoztunk magyarbritneyspears-sel és a vizilabdázók gyöngyével is. Már ez is elárulja talán, hogy nem feltétlenül a nekünk való árkategóriás helyet sikerült becéloznunk. A zene se volt az igazi, rengetegen, mondom iszonyatosan rengetegen voltak, ha fele ennyi ember lett volna, az is még sok lett volna, aztán amikor még az eső is nekiállt esni, akkor adtam fel igazán.

Gondoltam hazajövök és megnyugszom egy kicsit, ehelyett egy negyed órája se voltam itthon, már felváltva és/vagy egyszerre bőgtünk anyával a jelenlegi status quo miatt.
Édes Istenem komolyan ha létezel, legalább annyit tegyél meg, hogy ne hagyd sokáig szenvedni.

hát ha az utóbbi pár napomat szavakba kellene önteni, akkor a mai napig felsorolás szinten a következő lenne:
tengernyi (mihaszna) tanulás, remény majd reménytelenség és ismét fordítva, idegesség és idegbetegség, parázás, kiakadás, bőgés, überfáradtság, megalázás, küzdés, szenvedés, semmi megkönnyebbülés, őszinteség, vizsgázás, megmenekülés a kirúgástól, ismét eljutni egy doboz cigivételig.
Aztán a mai napom annyira jó volt, mint már rég volt egy napom. Kaptam pozitív visszajelzést a tudásomról. A lengyel lány megkérdezte, hogy hol gyakorlom az angolt, csak az iskolában? mondtam, hogy ott sem használom. Majd hozzátette, hogy pedig nagyon jó az angolom. Ennél jobban 2 nappal a szóbeli érettségim előtt nem is tudom minek örültem volna jobban. oké, egy orchideának!
ma lejártuk a lábunkat a polákokkal, elvittük őket lángost enni, megmászattuk velük a várat és a Citadellát, valamint elkalauzoltuk őket a Parlamenthez is. imádom őket. őszíntén, pozitívan csalódtam bennük, nagyon kedvesek velem, érdeklődőek, közvetlenek, tudva azt, hogy a lány, a lengyel "baromi-nagy-szerelem-volt-aki-miatt-kiköltözött-volna-lengyelországba" ex legjobb barátnője, és tudva azt, hogy ő tudja, hogy én mindent tudok, mégsem jelent akadályt, hogy minden gond nélkül eldiskuráljunk.
ja egyébként amikor azt mondtam nekik, hogy "discuss the pizza thing" (pizza rendelés előtt megkérdezték, hogy miről beszélünk T-vel), azt értették, hogy "disgusting" és közölték velem, hogy nekik nem kell disgusting pizza. mondom oké. az nekem se.
és mindig viktoria-nak hívnak, amit nem szeretek, de tőlük még ezt is eltűröm.

ma reggel sikeresen úgy mentem iskolába, hogy végig le volt húzva a sliccem és ezt csak a suliban, a liftben vettem észre. kiváló.
ezekután volt 1-2 felettébb kínos köröm, majd a tanár kijelentette, hogy az én képességeimmel, egy kicsit több energia ráfordítással sokkal sokkal jobban is menne nekem ez az egész.
ezt kb. már negyedszerre hallottam tanár szájából, és itt már a sírás kerülgetett, annyira tudtam, hogy igaza van és annyira szégyelltem magam. egy kib*szott lusta szar vagyok, hogy a világ nem látott még hozzám hasonlót. és hányszor hallottam már. "........., magának szerintem nem a képességeivel van a baj, hanem a szorgalmával".
magyarul nincs elég nagy seggem ahhoz, hogy rendesen leüljek tanulni. Pedig ha tényleg tisztességgel odatettem volna magam a 3 év alatt, annyira, amennyire, csak tőlem tellhet, akkor klasszisokkal jobb lehettem volna.
Amilyen boldog volt a tegnapi napom, a mai annyira siralmas.

Mivel a távolsági buszok megállója ott van a kolitól egy megállóra, ezért tegnap kb a 4 év alatt másodszorra döntöttem úgy, hogy én ugyan nem vagyok hajlandó elcaplatni a Népligetig azzal a rengeteg cuccal, és inkább csak a Sasadi úton szállok fel. Azaz csak szálltam volna, ha nem lett volna csurig tele a busz. Gondoltam én nagy naívan, hogy csütörtök van, vizsgaidőszak is, meg kora délután is, miért ne lenne helyem? Amikor már majdnem 20 percet késett a busz, sejtettem, hogy ez lesz, de amikor beért a megállóba, csak akkor realizálódott bennem, hogy ennyire nem lesz hely. A csomagtartóba se fértünk volna be. merthogy rajtam kívül még 3an szerettek volna felszállni ott. A busz olyan szinten tele volt, hogy végig a sofőrig álltak az emberek, a pótüléseken, és a lépcsőkön ültek az emberek. Mindenesetre a sofőr rendes volt, legalább annyira méltatott minket, hogy leszállt és közölte, hogy sajnálja, de nem tud mit csinálni.
Itt jön a "nem is én lettem volna" kategória újabb 2 díjazottja. Mégpedig:
előtte nem sokkal jött el egy busz, végállomása szintén kisvárosom lett volna, de mivel az 4 óra alatt tette volna meg az utat, ezért arra nem szálltunk fel, mondván megvárjuk a gyorsjáratot. de nyilván ennek kellett előbb elmennie, amikor még nem tudtuk, hogy busszal ma nem sűrűn megyünk haza. Azért írok többes számban, mert közben összebarátkoztam egy nénivel a megállóban, és mivel ugyanabban a cipőben jártunk, ezért utána együtt találtuk ki a megoldást. ez volt 14:50-kor, utána mindenki telefonált, kiderült, hogy van egy vonat, ami elindult a déliből, 15:13-ra van kelenföldön. csodás, még jegyet is kell venni. végülis célba értünk, én lepakoltam a cuccomat, kiadtam a néninek utasításba, hogy amíg elrohanok mindkettőnknek jegyet venni, addig őrizze a csomagokat. aztán a peronon elsétáltunk hátra, mert a vonatot szétkapcsolják, és általában az első fele megy kanizsára, a második fele meg jön kisvárosomba. erre most bemondták a hangosba, hogy fordítva fognak történni a dolgok, aztán kacagtunk egy jót miközben előreküzdöttük magunkat és a néni meg is jegyezte, hogy milyen jó, hogy a saját nyomorunkon még tudunk nevetni. mondom alap. ezekután a vonaton is alig találtunk helyet, ahol ketten le tudtunk volna ülni. Végül meg maradt egy egész 5 személyes fülke kettőnknek.
Így történt, hogy 2 és fél órával később értem haza, mint terveztem.
A tegnapi nap tanulságai:
-> Buszra nem próbálunk meg felszállni Sasadon.
-> Nem általánosítunk, hogy "csütörtök van úgysem lesznek sokan", mert kiszámíthatatlan.
-> A balszerencsében mindenki hirtelen barátságos, közvetlen és bizalmas lesz. Én is.

Ma reggel meg felhívtak az egyik diákszövetkezettől és úgy fest jövő héten állásinterjúra megyek.

Ma gyorsan hazatelefonáltam,mert megláttam ezt, és hamar megérdeklődtem kinek akarják az 1%-ot utalni. Az egyik 1% megy tesóm sulijának, a másikat meg az egyháznak szánták. Aztán az utóbbiról sürgősen lebeszéltem őket az ókor javára. :) Elvégre is az egyházzal ellentétben az ókortól, mind, mint tudományágtól, mind, mint folyóirattól kaptam valamit. Az egyház ezt nem mondhatja el magáról.
Viszont én most már elmondhatom, hogy közvetve ugyan, de tettem az ókortudományért :)

szóval az utóbbi napjaim rövid összefoglalása: egy vicc.
tegnap ott kezdődött, hogy összetalálkoztam a latin tanárommal a campuson és megkérdezte, hogy mikor megyek vizsgázni:
FA: "Mikor? mikor?"
Én: "Holnap, 10-kor."
FA: "Ne 10-kor, 14:00-kor."
Én:?????... "De a vizsga 10-re van meghirdetve!"
FA: "Van holnap 10-re vizsga meghirdetve?"
Én: "Igen."
FA: "Milyen vizsga?"
Én: "Latin...."
FA: "Jaj, jaj de jó, hogy találkoztunk!!"

Aztán folytatódott ott, hogy bementem a HÖK-be megérdeklődni a rendkívüli szoctámot, kértem igénylőlapot (ez volt 13:00-kor), majd úgy mellékesen azért megkérdeztem, hogy van-e valami leadási határidő. csaj: "ma délután 4 óra."
na, mondom az kiváló. Leadtam.

Aztán bejött még az is, hogy nem elég, hogy az utóbbi pár napban félévnyi szemináriumok anyagát kellett (volna) bezsúfolni a fejembe, este szobatársam letörte a wcműködőszerkezet egy igencsak fontos darabját, fogalmazhatunk úgy is, hogy a lelkét az egésznek, és ebből az lett, hogy percenként fullra töltötte a tartályt, miután túltöltötte, kiömlött egy csomó víz, percenként, és leöblítette magát, percenként. miután birizgáltam egy 10 percet,-gondoltam én nagy naívan, hogy majd én orvosolom a problémát- elegem lett, és áthívtam kedves szomszédpajtás T-t, hogy segítsen megjavszerolni a cuccot, mert ez igencsak nem kóser így. majd ebből az lett, hogy vagy egy új lélek kell a tartálynak, vagy egy új tartály. itt már majdnem sírógörcsöt kaptam, hogy ez nemigaz, nekem tanulnom kell rengeteget, erre most itt ennek a sz*rnak nyilván tönkre kell mennie. ekkor már fél órája próbálkozott a dologgal, mire átmeneti megoldásként a kis harangot(előbbiekben lélek) vastag befőttesgumik és a szárítókötélből levágott darabok segítségével felakasztottuk a helyére. maszek megoldás, reggelig kitartott, aztán reggel meg a tmk-s bácsi kicserélte. Egy korábbi megjegyzésben lehordtam őket, hogy mindig csak isznak, sosem csinálnak semmit és teljesen hasznavehetetlenek. Nos, ezt ezennel szeretném visszavonni, mert-becsületére szóljon- ma színjózan volt a bácsi, kedves, ügyes és nagyon hasznos.

ezenfelül ma ketten is megkérdezték, hogy mi lesz ezután a félév után velem és milyen irányba halad az életem. ez alapvetően baromi kedves, hogy így érdeklődnek utánam, csak amikor azt válaszolom, hogy "nemtudom, de egyiptológia ma-ra nem akarok menni", abba belesajdul a szívem, és fáj, hogy tudom, nincs elég kitartásom, se szorgalmam, se elhivatottságom már a dologhoz. belefáradtam. ez főleg olyankor szomorú, mint múlt hét pénteken, -amikoris egyiptológus konferencia volt, az előadásokat élvezettel hallgattam, és élveztem, hogy egy kis közösség tagja vagyok, és tartozom valahová- amikor úgy gondolom, hogy mégis egyiptológus lesz egyszer belőlem, aztán kiderül, hogy mégsem. Hibáztatom magam, hogy nem voltam elég jó, elég szorgalmas, lehettem volna jobb is sokkal, de mindig csak a buli meg a lógás, és szinte senkinek nem sikerült bebizonyítanom, hogy idevaló vagyok, erre a szakra. Közben a szüleim belém vetett hitének az elillanása is fenyeget, tudom mennyire büszkék voltam rám, amikor felvettek és mennyire támogattak mindig, és mennyire próbálják bennem tartani a lelket, és attól félek, ha nem folytatom, ezzel nekik okozok csalódást. Nekik is. Szinte látom magam előtt apukám csalódott arcát, ahogy tudomásul veszi, hogy a lánya mégsem lesz egyiptológus Zahi Hawass mellett és nem fog szenzációs leleteket kiásni Egyiptomban. Borzasztó.

A tárgyaim miatt akkora a nyomás rajtam, mint még talán soha. Az egyiket már harmadjára vettem fel, ha nem teljesítem, integethetek a diplomának. mondom majd, hogy bááááájbááájszása.

Az asztalomon meg akkora kupleráj van, hogy már csak az hiányozna az összképből, ha a közepére okádnék.

Hogy valami jót is írjak: A latin tanár megdicsérte ma a cicás táskám, hogy milyen aranyos. Tünemény, az az ember, egyszerűen imádom.

Most többet hirtelen nem tudok fröcsögni ilyen kiváló dolgokról, de ha gondolkodnék, biztos jutna eszembe valami, de még ehhez is fáradt vagyok.

A szupernagyi megvarrta a táskámat. Ezúton is köszönöm Tomi. A sütit jövő hétre megsütöm a szupernagyidnak. Most mérhetetlenül boldog vagyok, főleg mivel jön szét egy másik füle is. A mai napom teljesen érvénytelen volt. Délelőtt 10kor összegyűltünk páran, mondván gyakorlunk a latin zh-ra, amiből az lett, hogy én javarészt vagy a hajamat tekergetve/tapogatva/igazgatva elmélkedtem dolgokon, vagy üveges tekintettel bámultam magam elé és a háttérben, szinte alapzajként véltem csupán hallani, amint mondják a többiek, hogy participiuminstanspassivi kell a gerundivomoszerkezetbe, vagy mániákus röhögőgörcsöt kaptam random dolgoktól, ami csupán azért volt kellemetlen, mert mindezt egy telisteli könyvtárban műveltem. igen, én.
A latin zh-m 4es lett, és 3.5-ös átlagra a tanár 3-ast akart adni, aztán úgy döntöttem, hogy ringbe szállok a 4esért, mert okéoké a szavakat nem tudom, se megtanulni, bemagolni meg pláne nem,de attól még pengébb vagyok a csoport nagyrészénél (bocsánat a nagyképű kijelentésért, valahol építenem kell az önbizalmamat) és nem vagyok hajlandó kibékülni egy 3assal, amikor simán lehetnék jobb is. Elég lesz a sok görög szövegolvasásból a szar jegy-ha egyáltalán lesz jegy :D-, nem kell még ebből is. Most meg folytathatom a beadandóm írását a görög hadihajókról és a tengeri harcmodorról a görög-perzsa háborúk idején.
Ha ez nem lenne elég, ma Kosheen koncert lesz a Greensorry-ban, és én nem tudok menni mert reggelfélkilenctől zh-t írok. újfent. éljen.

szóval az, aki ellopta a kajajegyemet tartalmazó nekem szánt levelet, remélem megfullad a kajától amit vesz rajta. Igen, mivel az én nevem és címem volt rajta, erősen gyanítom, hogy nekem címezték, ennek ellenére valaki nem átalkodott pofátlan módon lenyúlni előlem, pont most, amikor a legnagyobb szükségem lenne arra, hogy gyorsan megkajálhassak valahol, vagy rendelhessek vmit, és ne kelljen a konyhában órákat álldogálnom, mert jelenleg ilyesmire nincs időm.
Így tehát a tegnapi reggelim egy azaz 1 db raffaello volt (amit a latinos csoporttársamtól kaptam. Igen tőled Tomi, szia!), ilyen szinten semmilyen kajám nincs.
A tegnapi estém egyébként nagyon jó volt, három tanulságot szűrtem le belőle:
1:citromos Gössert nem veszünk többet 450-ért Ágostonunk kertjében
2: a hamburgerük viszont relatíve olcsón baromira finom
3: a kontinensünkről elnevezett Art mozi iszonyatosan bájos

Egyébként a cicás táskám egyik füle félig elszakadt és Tomi elvitte a nagymamájához, hogy ő megnézi, és ha tudja megvarrja. Álomférfi. :D

Amennyire paráztam a napokban, valahogy, valamilyen oknál fogva, olyan nyugodt vagyok most. Nem félek az érettségitől. Ja és szeretnék egy orchideát. Valaki vegyen már nekem. Lééégyszííííííííííí.

Épp a minap csatlakoztam facebookon az "Akik szerint a Twilight szar és Edward egy buzi" csoporthoz, erre a régi bejegyzéseim között találtam egy olyat, ahol bevallottam, hogy megnéztem a filmet és tetszett. Biztos, hogy nem voltam magamnál.

Ma reggelnyolctól délutánkettőig szinte folyamatosan a mai latin zh-ra készültünk csoporttársammal. ( a tanár-aki egyébként a latin érettségi bizottságnak az elnöke- kitalálta, hogy ő most megreformálja a bizonyos madár utcai nyelvvizsgát, és rajtunk teszteli le az új feladatsort) Emiatt nem mentem be órára se, és emiatt a mai napra teljesen félretettem az angolt, erre kiderült, hogy le se lesz osztályozva.
Aztán meg az egyik csoporttársam megkérdezte, hogy igazi ceruza van-e a fülemben, és képes volt megkérdezni, hogy lefényképezheti-e. És képes volt lefényképezni.
Erről a fülbevalómról van szó egyébként. Király, mi? :)

Az előbb egy érdekes statisztikával találkoztam, és nem bírom ki -természetesen-, hogy ne írjam le, számomra annyira meglepő. Nem idézek, csak összefoglalom a lényeget, de azért a forrást, megjelölöm a végén, ahogy egy mintadiákhoz illik.
Idén csaknem 140.000 diák érettségizik összesen és ebből emelt szinten 27.000-en tesznek vizsgát. És azt mondja a cikk, az emelt szintet választók száma, még így is 10%-kal nőtt, a tavalyiakhoz képest.
Na mi a megdöbbentő, ha nem ez?
Miért ilyen kevesen?

Én mindenesetre emeltre megyek!

Forrás: Független Hírügynökség, Origo

Az érettségi parám olyan szinten a tetőfokára hágott, hogy a nagy pánikolás közepette úgy döntöttem ma nemhogy órára, de zhzni se megyek be. Annyira úgy érzem, hogy nem tudok semmit se. Pedig rengeteget gyakoroltam a különböző feladattípusokat, sokat szenvedtem velük, mégsem hozzák a várt eredményt. Nem vagyok elég jó, és attól félek ezt még írásban dokumentálom is csütörtökön. Lehet, hogy túl szigorú vagyok magamhoz, lehet, hogy elégedettebbnek kellene lennem, de nem megy, hogy bármelyikből is engedjek. Egyedül az hoz megnyugvást, hogy az az általános tapasztalatom, hogy a mintafeladatsorok mindig szivatósabbak, nehezebbek, mint a tényleges "éles" feladatok. Legalábbis nyelvvizsgán biztos, az eredeti érettségimre pedig már emlékszik a fene. Azt tudom, hogy a középszintű angolt játszi könnyedséggel megcsináltam 86 %-ra. Minden nagyképűség nélkül, csuklóból ment. Az egy vicc volt. De most hatalmas terhet érzek magamon. Érzem, hogy ennek most itt tétje van, nem is kicsi, mert ha nem sikerül hoznom a- mások által és általam is elvárt- szintet, akkor nem lesz itt holland szak, se megkönnyebbülés, hogy belevághatok egy új, izgalmas dologba, se bizonyítás, hogy mégis képes vagyok valamiből klasszul teljesíteni. Egy nyavalyás egyiptológia ba-val meg mi a túrót kezdek?! he?! Ezenkívül pedig nem kevés pénzt, időt, és energiát invesztáltam ebbe a projektbe. Szóval a sebnyalogatás helyett, itt az ideje ismét tanulni!

Május 13-15 között pedig Egyiptológiai Konferencia lesz a Szépművészeti Múzeumban, ahol többek között előadást tart a tanszékvez és az egyik kedvelt tanárom is (direkt nem kedvencet írtam, miután eddig összesen a 3 tárgyból, amit tart nekem 5ször buktatott meg, elvből nem írhatom le, hogy kedvenc), aki egyébként a zárójelben leírtak ellenére korrekt és tényleg kedvelem. Érdekes, hogy mindig azokat a tanárokat kedveltem/kedvelem a legjobban, akik a legtöbbször húznak el a vizsgákon. Beteges egy perverzió.

Hétvégén megismerkedtünk Rád község csodálatos kis lakóival, a helyi presszóval és többek között ezt a tanulmányi kirándulást egy házibulival koronáztuk meg. Jó érzés volt, végre nem Pesten lenni, hanem vidéken, ami nem az otthonom. Utólag is hálás vagyok a meghívásért, pozitív élmény volt és sajnálnám, ha ki hagytam volna. Természetesen az elmaradhatatlan dokumentáció eztán is rajtam múlt jobbára, így- mivel olyan 11 körül súlyos fejfájás tört rám és hamar begyógyszereztem magam, én már éjfél után jószerivel csak kóláztam és vizet ittam-a fontos momentumok hiánytalanul meg lettek örökítve. Bár azért a hírhedt jobb horogról kár, hogy lemaradt nemcsak a fényképezőgépem, hanem én is. Nem akarok élménybeszámolót tartani, vagy pontról pontra leírni a történteket, mert az megölné az utólagos eufórikus hangulatát a dolognak, így ködbe burkolózva hagyom a dolgokat és csak pár kedvenc mozzanatomat emelném ki:

Piotrek 1.0: ( mielőtt visszajöttünk volna Pestre, Vácott még beültünk egy sörre egy kis kocsmában, vonatindulás előtt kb. negyed órával)
P: Most hová megyünk?
Én: Inni
P: (felvirul az arca) Most tényleg?
Én: (hátrafordulok, bólogatok): Igen!
P:( 32-es vigyorral) Jaj de jó!!

Piotrek 2.0: (ülünk egy pesti kocsmában, miután már visszaérkeztünk Rádról)
P: "Akkor ma szombat van vagy vasárnap? "

Piotrek 3.0: (ülünk még mindig a pesti kocsmában és arról kérdezi a pasim szobatársát, hogy a vezetékneve jelent-e valamit. )
P: Csonki? az, hogy hiányzik a keze?
Valamelyikőnk: az a csonka.....

még annyit elmondanék, hogy hosszú idő után ismét kivasaltam a hajam és eszméletlenül hosszú már. Ettől pedig én vagyok eszméletlenül boldog.

Újabban az egyik latinos csoporttársammal ápoljuk kölcsönösen egymás lelkét. Így történt ez hétfőn latin után is, és ma is. Hétfőn az én ötletem volt, mert láttam rajta, hogy igencsak kivan szegény( a srác mellett ülök egyébként) és bedobtam az ötletet, hogy menjünk el fagyizni, utána pedig beültünk a Károly kertbe, és röpke 3 órát beszélgettünk bámulva a gyerekeket, a virágokat, az embereket és dobálva a galambokat. Ma ugyanez volt, csak ő látta rajtam, hogy kivagyok és ő dobta be az ötletet, hogy menjünk fagyizni. Azért röhej, hogy vele többet beszélgettem a két nap alatt, mint T-vel kb 4 nap alatt.

Ja pécsiek!!! PEN-re nem megyek, sajnálom, se anyagilag nem fér most bele, se időben, és programom is van szombatra. Tényleg sajnálom, szívesen mennék rá.
Ennek kapcsán megkaptam Weisztől a "napi féreg címet", ami így fest bemásolva a blogjáról:

"A napi féreg: Viki
nem, most kivételesen nem az orbán viki. hanem a tóth, aki vanyát megszégyenítő határozottsággal nyilatkozott a penes jelenlétéről, amit közismerten nem szoktam tolerálni. ez alól ez az eset sem kivétel, így ahogy már ő is ráérzett: a napi féreg: vik."

Update:
azóta hívott munkatársam, és megbeszéltem vele a dolgot. Mondtam neki, hogy én nem akarom őt cserben hagyni (ő szerzett ide engem erre a munkahelyre), de nem bírom ezt tovább. Legnagyobb megnyugvásomra azt mondta, ha úgy döntök, ő nem fogja cserben hagyásnak venni, se annak érezni. tehát? tökéletesen megérti!!! awesome.

Ott kezdem, ami friss.
Egy negyed órája csörög a telefonom.. Látom recepciós munkatársam hív. Vidáman felveszem, gondolhattam volna már akkor, hogy baj van. Aztán kikapta a főnökünk a kezéből a telefont, és jött az oltás, amit tegnap megúsztam.
Az első beteg nem érkezett meg, és előtte nap az a szokás, hogy felhívjuk, emlékeztetjük az időpontjára, különben ha szegényem elfelejt eljönni, vagy nem mondja le időben, 8000 HUF-jába kerül. Na és én ezt az ominózus első beteget nem értem el tegnap (most hirtelen esküszöm arra sem emléxem, hogy egyáltalán hívtam-e) és a csaj megfenyegetett, hogyha nem érkezik meg a beteg, az az én hibám lesz, és nekem kell kifizetnem a 8000 HUF-ot. Ez a mániája egyébként, mindig mindenkinél lesi az alkalmat, hol tud lecsippenteni a fizetéséből. Holott tegnap is pl több, mint félmillióval zártam a kasszát.
Aztán jött az, hogy látta, hogy tegnap egész este olvastam. "Ez egy munkahely, nem ezért fizetlek. " Aztán itt már elegem lett, és bevágtam neki, hogy nem olvastam egész este, néha nálam volt a könyv, de igazság szerint 1 azaz 1 darab érettségi feladatot oldottam meg villámgyorsan. Semmi több, nem mertem többet sem csinálni, sem "olvasni", mert tudtam, hogy ezt nem szereti. na és akkor erre ő: "Engem nem érdekel, felőlem körmöt is lakkozhatsz, csak akkor minden tökéletesen legyen rendben"
"Néztem a tegnapi könyvelésedet, mindenkinek visszahívást ígértél, ez nem segítség, mindenkinek kell időpontot adni, behívni" ( ez egész pontosan 3 ember volt, és csak azért akar mindenkit behívni, nehogy véletlenül egy beteg is kicsússzon a kezei közül.) Egyébként csak meg akartam vele beszélni, mert ha meg a tudta nélkül írok be betegeket vagy dolgokat akárhova, akkor meg az a problémája és azért cseszeget és azért megy a hiszti. Elismerem, hogy szólnom kellett volna, tény, hogy ez az én hibám, de amikor napi többszázezreket keres, sőt, van, hogy milliós nagyságrendben, csak egy nap, akkor hagyjon már a 8000 Ft-jával. Közölte velem, hogy felfogtam-e és megkérdezte, hogy összeszedem-e magam.
Közöltem vele, hogy igen, pénteken pedig bemegyek és felmondok a picsába. Nekem nincs szükségem arra, hogy egy mitugrász kis picsa leosszon folyamatosan, és suli mellett még azért is kelljen görcsölnöm, hogy mikor olt le valamiért, és vonja le a nehezen megkeresett fizetésem felét, piszlicsáré dolgok miatt. Lehet, h 900 HUF-os órabér, de, mindent nem viselek el ezért a pénzért sem. Sokat, talán túl sokat is tűrtem eddig is már, és egész estére elég egyetlen hiba és ugrik 8 rugó a fizumból?? Na menjünk már a picsába.
Órákat tudnék még írni erről a kis ribancról. kezdve ott, hogy nem akarja felfogni, hogy a fizetésem miért lett 800 Ft-tal több, mint ő kiszámolta,- és hogy ezt azonnal magyarázzuk meg neki. Körülbelül ez megtörtént már 3szor is, az elszámolós füzetben és személyesen is- folytatva ott, hogy le akart vonni 11 rugót a fizetésemből azért, mert ennyivel volt w.a.i.t.f.o.r.i.t.: pluszban a kassza. De legalább ameddig dolgozom, addig is lefoglalom magam és addig se kell ebben a szobában lennem. Ennyi előnye mindenképpen van.

Ígérem írok. Mert lenne miről. Csak se idő, se kedv.

Gyerekek, ahhoz képest, hogy tegnap este én még úgy gondoltam, hogy Hérodotoszt fogok fordítani és reggel 8:30-ra órára menni...
Felhívott Márk, h kijön bulizni, mondtam, akkor vegyen egy üveg pezsgőt, és a történtek ellenére*, negyed 5ig lenn nyomtuk és iszonyatosan jól éreztük magunkat. hát nem kifejezetten sikerült bejutnom nemhogy az órámra, de egyáltalán iskolába. azon is csodálkozom, hogy még élek. olyan fél 1ig még nem voltam biztos benne, hogy életben maradok. aztán mégiscsak sikerült abszolválnom a feladatot.
Egyébként a legutolsó ógörög zh-m 4es lett!!! felfelé ível a karrierem az ókortudomány területén. haha.
Ja és tegnap Márk szemen öntött sörrel. Fel akarta rakni a poharat a hangfal tetejére, ami alatt álltam én. Gondolom a többit kitaláljátok. A jobb oldalam csuromsör lett.
Ma meg úgy döntöttem szétkapom a csap lefolyó részét, mert el volt dugulva. hát ne tudjátok meg, amit én onnan kiszedtem... évek tömény haj-köröm és ezek együttes szintetizálódása egy undorító nyúlós, fekete, csúszós maszlaggá. apám, ez egy örök élmény marad azt hiszem.



*amit nem vagyok hajlandó kifejteni

Jelentkezési statisztikák

Lecsekkoltam a felvi.hu-n, hogy mennyien jelentkeztek idén hollandra.
Első helyen 34-en adták be, a szakra az irányszám pedig 5-20.
Tavaly 33-an jelentkeztek első helyen, 20-at vettek fel, 410-es ponthatárral.
Tehát legalább 14 embert kell magam mögé utasítanom, és a kereken egy hónap múlva esedékes emelt angol érettségit minimum 80 % fölött kell megírnom. Ha 85 %-kal számolok, akkor lesz 415 a pontom, és az még mindig csak 5-tel több, mint a tavalyi ponthatár. Nem vagyok megelégedve.
Egyébként lecsekkoltam az ókori nyelvek és kultúrákat is. Oda asszíriológiára és egyiptológiára együtt nem jelentkeztek annyian, mint hollandra. Első helyen csak 30-an. Hőn ahított szakunk népszerűségi indexe csökkent. Megjött az emberek esze.

Keep my promise

Szóval megtartom az ígéretem és írok. Úgy randomra, ami eszembe jut.
Volt Budaörsi Napok.
Voltak gyengébb napjai, és volt olyan is, ami egészen emlékezetesre sikerült, pont azért, mert nem sok mindenre emlékszem. Pontosabban, nem mindenre. Arra igen, hogy hólyagosra égettem a saját ujjamat a cigivel, vagy arra, hogy lufikat pukkasztgattam ki vele.
Továbbá arra, hogy a NegyedikDé tanító nénijétől kaptam egy kurva nagy egyest alkoholos filccel a vállamra, és meghagyta a fiúmnak, hogy fenekeljen el, mert rossz voltam.
Valamint, Márk rajzolt rám még valami mosolygós nap-szerűséget, amit gyanúsan sperma-szerű sugarak próbáltak megközelíteni,- és a fiúk ki is találták már,melyik kié- de szerencsére egyik sem ért célba. Ezenkívül a partyarc felirat is ott figyelt a kezemen. Az aznap készült fotókat még nem láttam, nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán akarom-e. A vodka-pezsgő-energiaital triásszal csak óvatosan emberek!!!!!
Ezekután másnap délre képes voltam bemenni iskolába, de hogy minek, most se értem, az előadás vagy minden 3. mondatának az első felét fel is fogtam, próbáltam felzárkózni, de nem tudtam kimondani azt, hogy pacifista... és ott fel is adtam.
Egyébként megint a My nyerte a Budaörsi Napokat, amit sejtettem előre, de az utolsó pillanatig reménykedtem benne, hogy nem így lesz. Hát, mindhiába.

Egyébként én mostanában egészen szorgalmasan tanulok, bejárogatok iskolába, könyvtárba, dolgozni, készülök az emelt angol érettségimre, és ma levágtam a frufrumat, mert már nagyon idegesített. Az a két opció van, hogy vagy sapkában járok addig, amíg meg nem nő megint, vagy addig eltűzve hordom. Gondolhatjátok, hogy nézhetek most ki. Mindenesetre anyával megállapítottuk, hogy fodrász, mint szakma, kilőve! Nem mintha ilyen ambícióim valaha is lettek volna.
Most meg Húsvét van, folyamatos zabálás. Semmi különös. Erről jut eszembe, Boldog Nyuszit mindenkinek!!! :)

Miután tegnap az egész napom azzal tellt, hogy sütit gyártsak az esti rokonlátogatáshoz, bementem a görög tanszéki könyvtárba fénymásolni. A következő párbeszéd köztem és a könyvtáros bácsi között zajlott le:
Én: " Egy oldal 10 Ft, ugye?
Könyvtáros bácsi: "Igen, kivéve ha villamosmérnöknek tetszik lenni, mert akkor 15"*
Én: "Hát az pont nem vagyok, de ha egy villamosmérnök ismerősöm Hérodotoszt szeretne fénymásolni ógörögül, akkor majd megmondom neki...."

Egyébként a rokonlátogatás nagyon jól sikerült, nagyon aranyosak voltak velem és közvetlenek, a kis gyerek pedig iszonyatosan cuki volt.
Ma pedig megint hoztam a formámat:
- a 7es buszon sikerült egy olyan helyre leülnöm, ahol bizonyos időközönként szabályosan folyt be a víz
-aztán Jelenben miután kértem 3 dl forralt bort, letettem az asztalra, keresztbe akartam tenni a lábamat, erre belerúgtam az asztalba és a bornak vagy a negyedét kilötyögtettem
-ha ez még nem lett volna elég, mikor Ildi megérkezett, és örömömben felpattantam a székről, beleakadt a harisnyám a fa szék szélébe és kiszakította.

Áh, nem is kommentálom.

Ja és kaptam Egyiptomból kicsi kék skarabeuszt, amit medálként hordatok, és a piramisok tövéből alabástrom darabkát.

* Nem klasszika-filológia szakosoknak a könyvtárban a fénymásolás díja 15 Ft (megj.-szerk.)

Tegnap beállított egy tábla pisztáciás Lindt-tel és én hirtelen nem tudtam, honnan olyan ismerős ez a csoki. Hát innen. Igazán szeretve vagyok.

Már épp meg akartam jegyezni, hogy haldoklik a blogom, mert nem történik körülöttem semmi olyan rossz jelenleg, ami rinyára adna okot, a pozitiv dolgokat meg valahogy mindig elfelejtem megemlíteni. Erre tessék hajnal fél 4kor arra riadtam fel, hogy valami csobog. Na mondom miazisten. Erre benyitok a wc-be és mit látok? Hogy gőzerővel ázunk be fentről, spriccel a víz isten tudja hány helyről, folyik a csöveken le, a wc mellett, és persze ázunk az előtérben is a villanyvezetékeknél, a kapcsolónál. Nyilván ugye, hol máshol. hát így hirtelen azt se tudtam mivan. gyorsan átöltöztem,lerohantam a portára, hogy a portásbácsi segítségét kérjem.. aki nyilván nem volt sehol. aztán mire visszaértem a szobába csillapodott kicsit a helyzet, de még így is takaríthattam fel, ami ugye hagyj ne mondjam, minden vágyam volt. Aztán reggelre csodák csodája, mintha mi sem történt volna. esküszöm még egy ilyen éjszaka és kiköltözöm a büdös picsába erről a szúette otvar leprafészekről.
Egyébként pozitivumként akár meg is említhetném, hogy az anyukája küldött nekem valentin napra szív alakú bonbont, vagy, hogy ha minden igaz, jelentkezik doktorira és akkor nem megy szeptembertől Lengyelországba. jessz.

A tegnapi ruhapróbánk nagyon jó hangulatúra sikerült, és gyorsan, egyszerűen dűlőre jutottunk, miután én lelkesen vállaltam a próbababa szerepét. Aztán egész délután és este vendégek voltak nálunk, amit szintén nagyon élveztem. Megismertem unokatesóm ír vőlegényét, akit meg kell zabálni. Egyszerűen annyira aranyos, hogy az nem is igaz. Közvetlen, mosolygós, kedves, és cseppet sem veti meg az alkoholt. Azt már megértette magyarul, hogy "sörre bor, mindenkor, borra sör forever". Röhögött egy jót rajta és azt mondta,hogy élvezni fogom az esküvőt... De egyébként azt mondta, ahogy hallgatja a beszédünket, olyan neki az egész, mint egy hatalmas szó. By the way unokatesóm is és ő is borzasztó ír akcentussal beszéltek, sokszor abban sem voltam biztos, hogy amit mond, az egyáltalán angol-e. Aztán megnyugtatott, hogy majd gyakorolhatok az esküvőn, mert engem szeretnének a polgári esküvőre tolmácsnak. Hát. Elvállaltam.
Ezenkívül keríteni akarnak nekem egy pasit, mert voltam oly balga és megkérdeztem, hogy a vőfélyek mind házasok-e. De én tényleg csak kíváncsiságból kérdeztem. Ezek meg egyből azon tanakodtak, hogy ki az aki facér, rendes is és még jól is néz ki. Áh.
Az esküvőre jön kb 70 ír, akiknek ki lesz bérelve az egész zalacsányi kastélyszálló és még utána itt partyznak egy hétig. Írországban egyébként a minimál bér 300 Euro/ hét, a munkanélküli segély pedig 255 Euro/ hét. Én elmegyek Dublinba munkanélkülinek. Jobban megéri, mint itthon dolgozni.

Happennings

Akkor most összefoglalok ismét.
A hetem jobbára iskolával, fénymásolással, postára futkosással, ügyintézéssel és sorban állással tellt.
Jelentkeztem hollandra, oroszra és lengyelre. Igen, ebben a sorrendben. Ezenkívül jelentkeztem szintemelő érettségire angolból. Ez így mind összesen 33 darab ezresembe fájt. nem mókás. Nagyon remélem, hogy minden borítékot jól címeztem, csatoltam a megfelelő fénymásolatokat, a jelentkezési lapokat tökéletesen kitöltöttem, nem felejtettem el semmit sem, mert ha igen és bármit visszadobnak, kitépem az összes hajam.
Tegnap Sterbinszkyre roptuk hajnalig az első sorban. Voltak megdöbbentő pillanatai az estének. Többek között megdöbbentő volt, hogy mennyien próbáltak meg felszedni abban a szent minutumban, hogy bármelyik fiú(m) magamra hagyott. Volt, aki felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk, volt aki értetlenkedett, hogy miért nem táncolok vele, és volt, aki megkérdezte, hogy süket vagyok-e,-minekután már 3adszorra tette fel ugyanazt a kérdést és én még mindig nem értettem- neki azt üvöltöttem csak, hogy "igeeen"
Aztán megdöbbentő volt, hogy megint mennyien akartak minket összeboronálni Márkkal. Akkor mégegyszer s utoljára: Nem, nem jártunk. Nem, nem járunk. Nem, nem is fogunk. Köszönjük.
A legmegdöbbentőbb az a srác volt,-akit még a sötét májos múltamból ismerek, szimplán ismerős kategória, semmi több-, aki eddig köszönni is alig volt képes nekem, most odatoppanván hozzám a barátnője mellől,megragadta a fejem és két akkora hatalmas cuppanós puszit lenyomott, h csak pilláztam mivan.
Az este nagyon pozitív és nagyon negatív dolgát még megemlíteném. A hamis raffaellom az utolsó szemig elfogyott, pedig ez csak a kísérleti fázis volt, most csináltam először. A vadonatúj gyönyörűszép csajos karkötőmet pedig valahogyan valamikor elhagytam, és fogalmam sincs ez hogyan és mikor történhetett, és főként az bosszant, hogy ezt én miért nem vettem észre egész végig. Gondolom kitaláljátok melyik a + és melyik a -.
Ma pedig én jótét lélek a postán a sorban magam elé engedtem egy kismamát a babájával, pedig már én következtem volna. A boltban meg a visszajárót a "Magyar Vöröskereszt"-es urnába szórtam. Cserébe meg azt kaptam, hogy 40 percet fagyoskodhattam kinn a Sasadin, mert a busz nem méltóztatott jönni, aztán még a buszsofőr is leoltott, hogy miért nem mentem el a gyorsjárattal. hát anyátok.
Holnap reggel 8-ra pedig megyünk hugommal koszorúslányruha-próbára. Végre megismerem unokatesóm ír vőlegényét.

Túl sok új publikus dolog nincs a nap alatt. Rengeteg minden történt, de csupa olyan, hogy szinte senkinek sincs köze hozzá, szóval azokat inkább megtartom magamnak. :)
Ami publikus is és számomra érdekes is, pl, hogy tesóm pasija összetegeződött apámmal. Rákérdeztem a dologra apunál, miután feltűnt, hogy Laci második napja köszönt apunak, úgy, hogy "hello" és nem egészen értettem, hogy akkor most mivan. Úgy tűnik, hogy lemaradtam egy körrel.

Aztán úgy tűnik a család belenyugodott a másoddiplomás dologba, csak nem értik miért épp azt választom, amit választottam. De végre nem osztanak érte, nem ellenkeznek. Teljesen le vagyok döbbenve. Azt nem állítom,hogy támogatnak is, de az, hogy nem tiltakoznak ellene kézzel-lábbal, már nagyon nagy lépés.
Beadagoltam a szintemelő érettségit is nekik, és az ellen sem ágálnak. Nem tudom, hogy csináltam, de teljesen jó vagyok.

Ja és van egy filmajánlatom is: Harry Brown.
Mindenképpen ajánlom, nekünk nagyon bejött :)
Itt a zenéje!

today

Ma 4esre vizsgáztam latinból, miután egész éjjel semmit se tudtam aludni.
2-től kb 4-ig csak pislogtam ki a fejemből és próbáltam aludni, aztán úgy döntöttem, hogy felkelek tanulni. Tanultam, aztán visszafeküdtem aludni, de csak lestem ki a fejemből ismét, aztán nagyjából 6ig megint tanultam, aztán 7re húztam ébresztőt,hogy addig ledőlök megint és pihenek. De a telefonom helyett még előbb Dávid volt az ébresztőnk, hogy meg szeretné nézni a neten a vonatokat, mert ellopták az este a pénztárcáját és indulnia kellene haza minél előbb intézkedni. Aztán kb hullafáradtan estem be vizsgázni, de olyan szinten leszartam, hogy azt elmesélni nem lehet.
Aztán találtam kb két saroknyira a sulitól egy wait for it! Csoki Outletet. Kb úgy kellett felmosni magam után a nyálamat, és még vagy órákat biztos el tudtam volna nézelődni. Találtam pisztáciás Lindt-et. Aki igazán szeret, az vesz nekem egyet!!!!!! Na hány tábla csokim lesz???
Utána elmentünk a jegyzetboltba és az örökvidám, jókedélyű jegyzetboltos figurától kaptunk mini almát. Aztán a Váci utcán tekeregtünk, vásároltunk a Vörösmarty téren, és zárásként ettünk a Jégbüfében csokipudingos gofrit.
Remélem egyébként a szumátrai csirkemell nem veszik össze a majdnem egy zacskónyi gumicukorral. Gondoltam még mindezekre szomjoltónak iszom tejet, de azért ennyire bátor nem vagyok.

home sweet home

szóval elegem van abból, hogy hazajövök és folyamatosan csak oltva vagyok vagy oltok. Folyamatosan gombóc van a torkomban az elfojtott sírástól, vagy folyamatosan könnyes a szemem, mert tudom, ha egyszer útnak engem, akkor vagy fél napig biztos nem bírom abbahagyni. Hiába próbálok őszíntén és korlátok nélkül beszélgetni a témáról nyugodt hangnemben, úgyis üvöltés és/vagy sírás lesz a vége. Hiába kérem, hogy ne rajtunk csattanjon ez az egész, mert mi is ki vagyunk készülve, nemcsak ő, és én megértem, hogy nehéz, mert baromira az. mondom. tényleg megértem, de picit türtőztesse már magát. erre csak annyi választ kapok, hogy hát pedig rajtunk fog csattanni, mert mi vagyunk kéznél. ez oly bíztató.
nem akarja, hogy dolgozzak, mert elveszi az időt a sulitól.
nem akarja, hogy elkezdjek egy másoddiplomát, mert elveszi az időt az első befejezésétől.
az itt bazmeg senkinek nem számít, hogy én mit akarok.
márpedig én a melót és a másoddiplomát is akarom. szevasz.

A családom haláli egy csapat.
Tegnap este arra értem haza, hogy tesóm eltörte a parfümös üvegemet. Persze amikor teszteltem, hogy még működik-e, sikerült 1az1ben arcon fújnom magam vele.
Aztán talált egy pókot az ágyában és mivel nem volt biztos benne, hogy sikerült megölnie, ezért kiköltözött a nappaliba aludni a kanapéra.
Ma reggel elindult suliba a hátizsákja nélkül. Bazmeg. Ilyet még én se csináltam soha.
Unokatesóm meg beleöntött egy doboz sört a számítógépébe. De nem a billentyűzetbe, nem, a gépbe.
Tegnap a kezemben maradt a wc-lehúzóka madzagja náluk, pedig meg se rántottam, nem is húzogattam, egyszerűen csak megfogtam.

Totális balfaszság jellemez minket, senki ne lepődjön meg, hogy én ennek még a hatványa vagyok.

Múlt hétvégén megnéztük a Magyar Nemzeti Galériában a München magyarul c. kiállítást, szerdán eljött elém és beültünk két számomra eddig teljesen ismeretlen, de abszolút sikert arató helyre, tegnap este pedig, amikor hazaértem a munkából, kaptam tőle egy óriáspöttyös túró rudit, és csinált nekem szendvicseket vacsira, hogy én addig csak nyugodtan öltözzek át és dőljek le pihenni.
Aztán amíg ezeket bezabáltam, addig a wc-t szerelte nálunk, miután ezt félig abszolválta,( de csak azért nem teljesen abszolválta, mert amilyen alkatrész kellene hozzá, olyat már nem gyártanak...) megittunk még egy üveg pezsgőt, és összebújva néztünk egy Kés alattot. Cserébe ma hoztam neki a boltból egy pudingot. És mára is van egy üveg pezsgőnk. Úgy érzem magam Vele, mintha már ezer éve együtt lennénk, és mintha minden annyira természetes lenne köztünk. Boldog vagyok.

Egyébként amikor csütörtökön este a Móriczon fagyoskodva vártam a csodára( buszra) akkor egy Suzuki Swift lefékezett a megállóban, kinyitotta az utasoldali első ajtót és kikiabált, hogy ki merre megy és megkérdezte, hogy van-e akit elvihet Budaörsig egy buszjegy áráért. Volt, aki bevállalta. Jófej volt a srác mindenesetre. Riszpekt.

Ti kértétek

Dióhéjban!

Szóval. Az van, hogy ma lesz a negyedik munkanapom. 8 órát dolgozom és mindennap este 10-11 körül esek haza. Remélem megértitek, hogy akkor már nincs se kedvem, se erőm kielégíteni pletykára szomjazó rajongóim vágyát, miszerint panem et circenses. De most megint úgy felvillanyozódtam egy telefonhívástól, hogy úgy döntöttem: beavatlak titeket, mizu velem.
Kicsit mérges vagyok azért, mert a meló miatt lemaradok a mai Ókortudományi Társaság felolvasó délutánjáról. Pedig a mai felhozatal abszolút egyiptológia, élen a tszvezzel. hehehe.
Kicsit jobban mérges vagyok azért, mert hétfőn vizsgázom, és baromira semmi érdeklődést nem tudok felmutatni ezügyben.
Viszont kibaszott mérges vagyok a már 4 napja tartó bkv sztrájk miatt, mert a nyugatihoz járok dolgozni, ami nem épp a szomszédban van, és így jelen körülmények között, majdnem másfél óra, míg odaérek vagy onnan hazakevergek. Ez az egyik legforgalmasabb útvonal egyébként is,- ahol alapesetben a két villamos se mindig tudja maximálisan ellátni a feladatát- most meg kivonták a 4es villamost,( persze, miértisne) és a 6os is csak negyed óránként jár. Nem tudom ezek ott fenn mit hisznek, én azt, hogy ennyi idő alatt kb 4 villamosnyi ember összegyűlik, plusz kb 1 villamosnyi el is sétál már, akik csak 1-2 megállót mennének, és azok, akiknek nem akkora a távolság gyalog sem a két megálló között. De még így is annyian felszállunk már a végállomásnál, hogy zsúfolásig tele van a villamos. Aki ment a napokban 6ossal, az tudja, hogy szabályosan mozdulni sem lehet. És rájöttem teljesen mindegy, mikor megyek vele, ha reggel 8kor, akkor is ez van, ha 11kor, akkor is ez van, és ha este 9-10 körül, akkor is ez van. Egyébként is elég gyakran szokott csordultig tele lenni, de ez most valami overdosing.
Kedden kapaszkodnom se kellett,annyira be voltunk ékelődve, hogy tartotta az egyik a másikat, de annyira, hogy egy olyan mozdulatot nem tudtam megcsinálni, hogy benyúljak a zsebembe a telefonomért. Tegnap este meg 20 percet dekkoltam a Móriczon, buszra várva természetesen, aztán amikor futni kellett utána, már alig éreztem a lábfejeimet, annyira át voltak fagyva.
Éljen a BKV. Amugy jó ez nekik? jó ez nekünk? NEM. hát akkor meg minek csinálják??
És még az mp3amba is lemerült az elemem. De most semmi sem érdekel, se a sztrájk, se a meló, se a vizsga, se az, hogy meg kellett volna írnom a mentorbeszámolómat és elküldeni úgy egy héttel ezelőttre, mert hétfőn jön hozzám Szidni (ha már múltkor mégsem jött el) és nálam alszik.

A szilveszterem egyébként meglepően jól sikerült. Ehhez képest, az összes eddigire bátran kijelenthetem, hogy csapnivaló volt. Nagyon készültünk rá és nagyon vártuk, pedig eddigi tapasztalataim alapján mindig ez szokott lenni a buktató, de most nem, ez nagyon adta. A kedvenc részem az volt, amikor a párom lengyelül dumált hozzám, én pedig angolul és franciául hozzá. Na most én nem beszélek lengyelül, ő meg nem beszél se angolul, se franciául. Igen, tartalmas és mindenképpen hasznos társalgás volt. De ez már nem számított egy üveg Zubrowka után.
2009. favorit ajándéka pedig a Helyszínelők kiállításra kapott jegy volt. Úgy élveztem a helyszínelést, mint egy kisgyerek. Ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek az efféle dolgok, vagy esetleg -úgy, mint én,- hű rajongója a sorozatnak. (szigorúan csak a las vegasi)
És most megyek, tanulok.

Szidni

Épp kávéfőzésből jöttem fel, amikor hallottam, hogy rezeg a telefonom. Meg is fordult a fejemben, hogy ki a rák hívhat engem, nem sok embernek szoktam hiányozni. Kinyitottam, és a következő feliratot láttam a kijelzőn: "Withheld" El kezdtem gondolkozni, hogy ki a fenét írhattam én be a telefonomba ilyen néven. Mielőtt fel vettem volna, még erőt vettem magamon felkészülvén arra, hogy nagy rá az esély, hogy angolul szólalnak meg a telefonban, ehelyett azonban egy ismerős hang a következőt búgta:
"Szia. Én vagyok."
Kis hatásszünet, hogy feldolgozza a rendszerem, hogy ki is lehet az az "én", aztán a ledöbbenés, a felismerés és az "úristen szia, úristen szia, úristen szia".
Az egyetlen régi barátnőm, aki Sydneyben él és hazajött az ünnepekre. Na ő hívott fel.
Egyébként a Withheld jelentése a "nem megadott" illetve "visszatartott". Tehát Rejtettről hívott, csak nem jutott el abban a pillanatban még a tudatomig, hogy rég átállítottam a telefonomat angolra.
Holnap jön hozzám. Holnap jön hozzám. Holnap jön hozzám. Holnap nem megyek vissza Pestre.

csokis-meggyes

Ma elvesztettem a muffinsütő szüzességem. Első körben még elég béna voltam, oda is égettem pl,
(apám elnevezte kicsi nigger muffinnak) de másodjára már nemcsak ehetőt, hanem esztétikailag is kielégítőt alkottam ;)
Egészen büszke vagyok magamra.

Ma megnéztem a Lilja 4-ever-t. Eddig abban a hitben voltam, hogy én már láttam ezt a filmet. Amikor elkezdtem nézni, azonnal kiderült, hogy csak a sztoriját-meg persze a zenéjét*-ismerem.
Megrázó. Tényleg az. Az egész.
Aki naívnak hiszi magát, annak melegen ajánlom és rájön, hogy létezik nála még naívabb is.

Valamint kiderült, hogy nem esett annyira messze az alma a fájától:
Tesóm ellopott egy bazinagy díszt a város Fő terén felállított bazinagy karácsonyfáról. Ez még csak hagyján, de amikor rákérdeztem a mikéntjére, mondta, hogy nem igazán emlékszik, mert ez, az az este volt, ami olyan jól sikerült, hogy belehányt az ágyába itthon. Na. Mondom az csodás.


*Rammstein: Mein Herz brennt

Előkapartam a 3 napja kapott leletemet és úgy döntöttem, hogy utánakeresek a gugliban a számomra teljesen kínainak tetsző, ám fontosnak tűnő latin szavaknak. Hát lehet, hogy inkább hagynom kellett volna. Amelyik a leginkább piszkálta a csőrömet, arra a következőket találtam:

"Mivel az ********** rákos elfajulása igen magas, ezért szükségessé válik a sebészi kimetszése"

"daganatmegelőző elváltozások"

"a rákot megelőző állapotok közül halmozottan fordulnak elő az ún. ********"


Nemár. Nem akarom.

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Azt árulja el nekem valami műkörmös kollegina, hogy hogy a rákba tud abszolválni 3 általam megnevezett, és abszolút a mindennapi élethez szükséges dolgot:
-orrot kifújni rendesen
-segget kitörölni
-tampont felhelyezni (oké utóbbi kivitelezhető applikátorral is)

Szóval, ha van olyan hölgy ismerősöm, aki olvas és rendelkezik gigamega tökmindegy milyen hosszúságú és végű körmökkel, az írja már meg, hogy ezeket hogyan sikerül kivitelezni. Vagy hogyan csinálta volna délelőtt azt, amit én:
Fát vágtam és hordtam be a kertből.
A zuhogó esőben, de az már mellékes.

Most megyünk nemsokára anyai ágon rokonokhoz, mamihoz. Viszek fényképezőgépet és minden egyes velük eltöltött másodpercet dokumentálni fogok. Mert ők fontosak nekem.

Ahogy beért a buszom a Móriczra, először csak a mentőautót vettem észre, aztán a rendőröket, akik kikérdezték a járókelőket, végül pedig a mentőst, aki térdelt a földön fekvő ember mellett és próbálta újraéleszteni. nem tudom sikerült-e.

Így indult a mai napom.

Két dolgot utálok borzasztóan abban, ha vizsga van.
Az egyik, közvetlenül a vizsgát megelőző percek. A papírzörgés, mindenki lapoz, mindenki pánikol, én meg rádöbbenek,hogy milyen sok mindent egyáltalán át se néztem, nemhogy meg tanultam volna.
A másik, közvetlenül a vizsga utáni percek. Mindenki izgatottan tudakolja bajtársaitól, hogy ki, hova, mit írt, mi a helyes válasz, mik az opciók, esélyek latolgatása, papírzörgés, lapozás, pánik, én meg rádöbbenek, hogy most buktam meg.

Találós kérdés

Ha a barátnőm-aki jelenleg Hong Kongban van és az Budapesthez képest +7óra- 5 órával ezelőtt írta, hogy 20 óra múlva indul onnan, akkor helyi, illetve itthoni idő szerint, mikor indul?
Sosem voltam matek zseni, de nekem az jött ki, hogy ottani idő szerint 19:00, itteni 12:00, márhogy holnap. helyes-e vajon?

ahelyett,hogy tanulnám a császárkori kerámiákat, nekiálltam angol emelt szintű érettségi mintafeladatsort kitölteni. merthogy májusban le akarok belőle érettségizni emelt szinten.
ennyit az egyiptológia iránt tanúsított affinitásomról.

Zsinórban ez a 3. nap, hogy hajnalig tanulok és reggel korán kelek és indul az egész előlről és tanulok tovább. unom már. péntekig pedig ki kell bírnom. A vicc, hogy mégcsak álmos se vagyok- lehet, hogy a 3 kávé+koffeintabi tehet róla???-és ez azzal jár, hogy hajnal 4-nél előbb nem bírok elaludni, reggel 9-10-nél előbb meg felkelni. Gépről tanulok, majd kifolyik a szemem, úgy érzem az agyi kapacitásom elérte maximumát, aztán holnap mégsem fogok emlékezni az áttanultak felére sem. Egyébként tegnap is és ma is teljesen feleslegesen mentem be az egyetem nevű intézménybe, csak elbasztam egy csomó értékes órát a drága és visszafelé számláló időmből. Tegnap az olyan, mint egyiptológiai könyvtár, természetesen zárva volt, ma meg a hó miatt 50 perc alatt értem be, és a lány, akitől jegyzetet kaptam volna, nem várt meg. Pedig 2 smst is írtam neki és igaz,hogy 20 percet késtem (minő meglepő tőlem, igaz?), de legalább annyit vissza írhatott volna, hogy "nem várok tovább, bazmeg." de semmi, még csak ezt se. a parasztja.
A lábam meg belefagy az új csizmámba, és továbbra is ki akarok menni külfödre. minél jobban és minél előbb szeretném, annál többet csúszok a tanulmányaimmal és maradni kényszerülök a kis seggemen, itthon. ezért hát ki is találtam nagyon okosan, hogy februárban jelentkezem svédre és/vagy hollandra és/vagy dánra. Egyrészt,hogy belekezdjek valami újba, és olyan újba, amihez lenne affinitásom is, tényleg érdekelne és még neadjisten tehetségem is lenne hozzá, másrészt azért, mert ÉLŐ nyelvszakokról esélyesebb kijutni ösztöndíjjal külföldre. mikor megosztottam ezt tesómmal a telefonban, teljesen kikelt magából, hogy "Dehát egyiptológiával mit csinálsz az Északi sarkon? Svédország, nem Egyiptom.* Inkább kezdj valamit az egyiptológiával!"
mondom azt a kurva, nem anyámmal beszélek véletlenül?
Ma végre elfogyott a másik tortám, amit a szobatársam sütött nekem. Az elmúlt 3 napban, már mindenkit ezzel traktáltam. Nem hiába, nem fértem el a hűtőben tőle.
Egyébként Dexter és Fűrész Soundtrack-t hallgatok tanulás közben,á nem, nem vagyok készen. Előbbiből tegnap néztük meg Annával az évadzáró részt és olyan durvára sikerült, annyira meghökkentő volt a végkifejlet, hogy biz' Isten majdnem sírva fakadtam. Azóta se ocsúdtam még fel. Anyától örököltem a hiperszenzibilitást. tudom. szánalmas.


* ehhez a megállapításhoz, azért valljuk be, nem kevés földrajz tudás igényeltetik!!!!

Akkor a végleges szám így 53, és mostmár fejezzétek be, mert nincs kedvem még egy hétig azt posztolni, hogy még hány embernek jutok eszébe utólag.

Ééééééés szeretnék külön posztot szentelni és egyben köszönetet mondani, kedves sógoromnak, Lászlónak, akitől születésnapom alkalmából kaptam egy szépnagycsokor virágot. állítólag. majd fényképezzétek le, hogy legyen rá bizonyíték is, hogy nemcsak kamu az egész.
Szóval László. Igazán figyelmes vagy, köszönöm!

Mostmár végleg véglegesítettem a számot: 51.
Thanks once again!

44..

...a végleges szám.

A legnegatívabb dolgot ki is húzhatom, mert bár kicsit megkésve, de a legfontosabbnak is eszébe jutottam. Így anyáékkal együtt 40-re nőtt a jókívánók száma :)
Megnéztem a Twilight-New moon-t és azt kell mondjam bakker, tetszett :)

Egyébként köszönöm szépen, mindenkinek aki bármilyen formában is gondolt rám szülinapom alkalmából. Nagyon aranyosak vagytok. Ha összeszámolom az iwiwes, fészbúkos, személyes és telefonos köszöntéseket, simán 30 körülire jön ki azoknak a száma, akiknek eszébe jutottam ma. Illetve kíváncsiságból most gyorsan össze is számoltam és egészen pontosan 38 ember. ez nagyon sok. nem gondoltam volna, hogy ennyien keresni fognak akármilyen fórumon is. Szeretném kiemelni a nap legpozitívabb és legnegatívabb dolgát.
Legpozitívabb:
Anyáék az esti busszal küldtek fel nekem egy életmentő-kajautánpótlás csomagot. befigyelt benne egy doboz. mondom miafaszez?. kinyitom. és képesek voltak otthonról felküldeni nekem egy dobostortát. Mennyire cukik már. Utazott a torta 200 km-t értem egy busz aljában és teljesen jól átvészelte az utat.
Legnegatívabb:
pont az az ember felejtett el, akitől ez azt hiszem a legeslegjobban fáj.

akkor nézek bazmeg filmet egyedül.

Az egyik harmadéves lány mesélte ma el esetét a tanszékvezetővel* és alig hittem a fülemnek. Szituáció a következő: Tanszékvez megkérdezi a lánytól, hogy miből írja a szakdolgozatát, a lány mondja, hogy koptból, mire a tanszékvez kommentálja:"abból a szar nyelvből?" (közben mögöttük ott kullog szerencsétlen kopt tanárunk**), majd beérvén az irodájába feldobja a labdát a lánynak, "na? biztos nem gondolta meg magát? még nem késő, még széttéphetem a címbejelentő lapot!" Erre a kopt tanár finomkodva ugyan, de azért lecsapja a labdát, hogy "jaj nemnem, ha már egyszer elkezdtük, nem szabad mostmár belekavarni neki"
Remélem jövő decemberig megtalálják a blogomat és akkor az fix, hogy soha a büdös életben nem lesz nekem diplomám egyiptológiából.

* rágugliztam a tanszékvezetőre és fenn van wikipédián. ezígymi?
** aki mellesleg az én témavezetőm is, mert én is "abból a szar nyelvből" írom MAJD a szakdogámat

megtudtam, hogy a tezaurál szó jelentése: felhalmozni. ettől mindjárt okosabbnak is érzem magam. ezzel a szóval fogok dobálózni 2 hétig kontextustól függetlenül, hogy mindenki lássa milyen művelt vagyok.

Az amerikai srác (Chris) írt ma egy smst, hogy nem talál fészbúkon, megadta a vezetéknevét, és hogy jelöljem be én, mert milyen jó lenne megint beszélgetni. oké. megkeresem, bejelölöm, visszajelöl. Még üzenetet is küldött:
"It was really cool hanging out in the dorm last week, even though my friends left and I ended up going home alone. But it was good talking. It would be cool to do it again sometime, maybe meet more English speaking Hungarians! I'm not too busy while i'm still here, i'm free especially friday/saturday night. Let me know if anything exciting happens."

Ez akkor most egy alig átlátszó utalás volt arra, hogy szivesen randizna velem és hívjam el?

HÁT HÜLYE EZ?????

Tegnap reggel egyébként csokimikulást reggeliztem. Ma meg a görög tanszéki könyvtárban kerestem egy könyvet és közölték velem, hogy a Szegedi Tudományegyetemen meg is van. na, mondom de jó... Azért Szegedig nem szeretnék elmenni 30 oldalért. ELTE. bazmeg.

akkor a mai napom 2.0:

-miután reggel írtam egy kurvajó Platón zh-t (Sebiről másoltam az egészet)
-írtam egy kurvanagyegyes zh-t későkoriból
-aminek az a következménye, hogy még egy az ELTE-n eltölthető félév boldog tulajdonosa lettem
-ami azzal a következménnyel jár, hogy nem fejezem be a szakot májusban
-hogy nem diplomázok le idén
-hogy már fizethetek érte


Nos. ki szeretne gratulálni?
ekkora egy kibaszott nagy lúzert, mint amekkora én vagyok, még a világegyetem nem látott. meg akarok halni. most. de előtte még szükségem van szeretetre, törődésre, kedves szavakra. mivel azonban mindenki a saját nyomorával van elfoglalva (amit mellesleg tökéletesen megértek, mert én egy kibaszott megértő és toleráns ember vagyok), és mindenkinek ezer dolga van a szorgalmi időszak utolsó hetében, zh-, beadandó-, és már vizsga hegyek, ezért senkit nem akarok traktálni a saját nyomorommal, mindenkinek van elég baja anélkül is, hogy még az én nyávogásomat hallgatná. És persze senkitől se várom el, hogy most velem foglalkozzon, ezért marad az A verzió. meg akarok semmisülni.
Lónak a faszát fogok én ezért a szakért fizetni bazmeg ennek az egyetemnek. Elmegy mindenki a picsába. És még a szobatársam se akar velem beszélgetni. mi a baj velem???????

akkor a mai napom:

-ma mikor mentem be az egyetemre, ki volt az első, akibe belebotlottam? A lengyel ex.
-zhztam latinból, és még azon az órán ki is kaptam.. hát nem kellett volna..
-5öst kaptam epigráfiából, éljen.
-görög tanszéki könyvtárból könyvet akartunk lopni Sebestyénnel( Egyiptológusoknak mondom: Jansen-ét)
-aztán helyette Kritónt fordítottunk és megkaptam, hogy "jaaaaj hát de nagyon okos kislány", amilyen hangsúllyal mondta ezt Sebi, bár lett volna nálam egy diktafon.
-életemben először kajáltam a KFC-ben
-és persze kb az első mozdulatommal sikerült lekajálnom a nadrágomat
-Olivér múltkori bókját is sikerült überelnie(miszerint milyen szép egyiptomi szemeim vannak), ezúttal megállapította, hogy milyen szép a homlokom. Hogy lehet egy homlok szép? Főleg az enyém?!
- mostpedig újfent Kritónt fordítok és utána még neki kell lódulnom a későkorinak is, mert holnap mindkettőből ZÉHÁ

Valaki mentsen meg!!!! Követelem!!!

Az adna egyedül baromi nagy töltést, és reményt,-hogy képes vagyok végigcsinálni, és képes vagyok végigcsinálni eredményesen- ha most csörögne a telefonom és a kijelzőn meglátnám Sydney nevét, és épp elújságolná, hogy hazajött és tudunk találkozni.. 5 percig csak sikítanék a boldogságtól.

Egyébként az est egyik nagy pozitivumát elfelejtettem megosztani veletek.
Még a buli legelején történt, amikor lementünk az amerikaiakért.
Én persze egyszál spagettipántos kis topban másztam ki a hidegre és ott vacogtam elég látványosan, merthogy én nagyon látványosan tudok fázni, szabályosan remegek, mire Johannes (erre csak utólag jöttem rá,hogy ő volt az) megkérdezte, hogy "do you want my coat?" és nyújtotta felém a kabátját.. egy vadidegennek, értitek...
abszolút pozitivan csalódtam az amerikaiakban, érdeklődőek voltak, akármelyikkel voltam egy társaságban mindig ők kezdeményezték a beszélgetést és még a "pretty cool"-t is megkaptam Alan-től az egyiptológiára. Hogy a sok rossz amerikaiakkal kapcsolatos sztereotípia közül legalább egyre rácáfoljak: legalább ők már azt is tudják, hogy Amerikán kívül létezik más kontinens is.

szóval tegnap kolibuli volt...
Úgy indítottunk, hogy csinált Ádám 6 l forralt bort, aztán megjelentek az amerikaiak, akikből Jack-et Iowából és Alan-t Arizonából én hoztam fel vendégként, aztán megjelentek a lengyelek, köztük a lengyel ex is. Akitől nagyon tartottam, aztán kiderült, hogy a lány fényképeken tényleg elragadó és én is azt mondtam rá, hogy wow de gyönyörű, de aztán élőben nem egy nagy látvány és ezt a látványt is csak a 3kg makeup segíti elő. (már persze ezt senkinek nem mondtam el, csak úgy magamban megállapítottam) Miután ők megjelentek, felmentünk a 3.ra és onnantól kezdve esélyem se volt menekülni Chris pajtásunk elől. Mondjuk eleinte nem is akartam, mert iszonyatjó volt megint angolul beszélgetni, csak rá kellett döbbennem, hogy borzasztóan berozsdásodott a tudásom. Bár Chris megdícsért, hogy milyen jól beszélek angolul, én meg mondtam, hogy nem nem, szó sincs ilyenről, csak nem beszélek annyira szarul, mint mindenki más :D Ami meglepő volt számomra, hogy akármilyen amerikai sorozatot említettem neki, fogalma sem volt egyikről sem, merthogy nem néz tv-t. Szerinte San Fransisco egy őrült város, és nem a bitch, vagy a whore szót használta a kurvákra, hanem a hooker-t.(Ami tipikusan amerikai szó)
Seattle-ben él, Wyoming-ban született és élt Dél-Dakotában is, valamelyikre a 3 közül mondta, hogy este 8-10 és reggel 4-6 között (nem emléxem a pontos intervallumra) 14 évesen is lehet vezetni, merthogy akkor senki nincs az utakon.
Neki meg az volt meglepő, hogy a cigicsikket ledobom a földre a folyosó közepén és csak ott nyomom el, hihetetlen, hogy ezt megcsinálhatom. Mondom hiddel, ebben a koliban, semmi sem hihetetlen.
Aztán míg elmentem pisilni, gyakorlatilag mindenki, akit ismerek eltűnt és Chris egyedüli amerikaiként árválkodott ott, és útnak indultunk, hogy megtaláljuk a többieket. Ebből az lett, hogy a 406-ban kötöttünk ki Ildinél és Johannesnél, édes4esben borozva. Ami eleinte nem is volt különösebben kellemetlen, mert nekem nem esett le az, hogy ők összejöttek/össze fognak jönni/ szeretnének összejönni. Mikor Johannes telefonált, kb a földig leesett az állam, amikor németül beszélt, és nem értettem egy amerikai miért beszél ilyen pengén németül. Aztán kérdezősködtem és kiderült, hogy Hamburgban született és 4-5 éves korában költöztek át az USA-ba, és persze nem szereti a Rammsteint, de a Toten Hosent igen. Kár volt megemlítenem, hogy makogok valamit németül, mert onnantól kezdve csak németül beszélt és megkérdezte,hogy szeretnék-e gyakorolni.. Végülis úgy gondoltam, hogy szerintem ezt inkább hagyjuk és maradjunk az angolnál. De azért benyögtem, hogy "Deutschland, Deutschland über alles" csak azért, hogy megmutassam tényleg tudok németül, mire mindenki olyan furán nézett rám. Hát nem is értem miért. Miután Chris elkérte a számomat és Johanessék összejöttek, úgy döntöttem, most jött el az a pillanat, amikor nekem le kell lépnem. Így került főhősünk a 102-es szobába vodkanarancsozni. Aztán le a buliba, ahol kapásból belefutottam egy ezeregy éve nem látott ismerősömbe, Saxba, aki gólyám volt még 2007-ben a koli gt-ben. Dumálgattunk, kiderült, hogy hivatásos partyfotós lett. Aztán belefutottam a pasim alteregójába. Ami kb így nézett ki: Én:"fecoooo mi a fasz van veled te pöcs?" feco: "veled mi van te hülye picsa?!" Aztán megöleltük egymást és szédítettük egymást szokás szerint. Hiányzott már ez a hülyegyerek. Még akkor is, ha fél pohár piával öntözte meg a tornacsukám. Aztán tőle elbúcsúzván átültem Verkáékhoz és Verkával dumáltam, meg Johaness jegyezte meg, hogy Chris totál belém zúgott, és egyébként szörnyű srác és mennyire utálja. Ezután bementünk táncikálni kicsit, majd jött az est megkoronázása. Odajött hozzám egy baromira unszimpatikus srác, szőke, összekötött hajjal, fülbevalóval, már nem emléxem pontosan, hogy mondott-e valamit, de én egyből megszólaltam, hogy "nem köszi, nem akarok táncolni" mire ő: " ki mondta, hogy táncolni akarok veled? hívj meg egy sörre.." én: "nem" ő: "Miért nem, ne legyél már ilyen negatív vagy ha jobban tetszik destruktív" én :" nem vagyok se negatív, se destruktív, de a "nem"-en kívül még mit kell mondanom ahhoz, hogy lekopj?" Ezután hirtelen hamar odajött hozzám egy cuki ismerősöm, hogy felkérjen táncolni, mire őt is visszautasítottam, de persze kedvesen és aranyosan, mire még szintén ez a bunkó f*szkalap srác megszólalt röhögve mellettem, hogy " ő a barátod?" mire odavágtam hozzá, hogy "nem" és zárszóként pont megjelent A barátom, kézenfogtam és leléceltünk. Az est abszolút vesztese az a csokimikulás volt, amit kedvenc barátosném adott nekünk karszalagosztásnál. Papírlap vékonyságúra aszalódott a zsebemben, mivel elfeledkeztem róla, hogy egyáltalán ott van, így nem élte túl a bulit.

Más: tegnap csakúgy hozott nekem két meggyes pitét, hátha szeretem. Hát nem imádnivaló?

még mindig nem tudok aludni, még mindig nem vagyok álmos, esküszöm nekiállok egyiptomit tanulni.

amikor baktattunk felfelé a kórház lépcsőin, akkor tudatosult bennem, hogy mindjárt látni fogom őt először, azóta, hogy van ez az egész. a szívem vadul nekiállt kalapálni és fohászkodtam, hogy nehogy az euforikus állapotomat hirtelen felváltsa egy katarzis-szerű sírógörcs. hál istennek nem lett így, a nyakába borultam, öleltem, pusziltam és rájöttem, hogy mennyit változott ebben a két hétben. most vettem csak észre, hogy egy fejjel kisebb, mint én. Azt is most láttam először, hogy milyen sápadt és milyen sokat fogyott. Egész nap pattanásig feszült volt mindenki, én az autóval se rendesen kitolatni, se elsőre elindulni nem tudtam (pedig minden nagyképűség nélkül, jó vezető vagyok), de aztán sikerült abszolválni a feladatot. És most meg azért ide gépelek, ahelyett, hogy aludnék, mert már egy órája próbálkozom, de folyamatosan felspanolom magam a ma történteken, vagy a két hét alatt történteken, vagy azon, hogy annyira fájnak a vállaim, hogy nem tudok az oldalamon feküdni(persze mert egyik oltást a jobba, másikat a balba kaptam, hogy még véletlenül se tudjak az oldalamon aludni), vagy csak simán kattog az agyam, szóval az a vége, hogy nyitva a szemem és tépem a szemöldököm.
Szóval hazavittük a 7végére, annyira örültem, hogy láttam, aztán egyszercsak elromlott a kedve, nem evett, nem ivott semmit, rosszult volt, hányingere lett, ledőlt aludni, leoltott minket, hogy hagyjuk békén, nem azért jött haza, hogy piszkáljuk az evéssel/ivással. Nem az az ember volt, akit én megszoktam, aki folyamatosan vidámkodik, ellátja a gyerekeket, viszi az egész háztartást, rendezi a kertet, megpucol 20 kg diót, szétválogat 10 kg krumplit, hanem árnyéka régi önmagának, akit karöltve kell kisegítenem az autóból és az ölébe adni a 14 hónapos babát, mert nem bírja felemelni. Fura, mert egy kettős érzés van bennem. Egyfelől a viszontlátás öröme, másfelől a csalódottság, szomorúság, hogy viszontlátásom tárgya mivé lett/lesz.
Megpróbálok optimista lenni. megpróbálok optimista lenni, csak nagyon nehéz.

Megint beszéltünk telefonon, és én meg már azt gondoltam, hogy le akar rázni minket, nemtetszésemnek természetesen hangot is adtam (mert sosem bírom befogni a számat) mire azt mondta:" nem kislányom dehogy, alig várom már, hogy lássalak benneteket"

mi is hidd el, mi is.
Valeriana a mai nap besztfrendje. tegnap is ő nyert.

ma beoltódtam a hírhedt halálos vírus ellen, mostmár meg vagyok mentve. egyébként valaki szólhatott volna, hogy intramusculáris az injekció és még 3 napig nem fogom tudni felemelni a karomat. egyébként az egész család totál KO, hát még mi lesz itt holnap. Ki iszik velem vasárnap este???

pedig olyan kis vidáman csilingelt a hangja a telefonban, teljesen feldobott engem is, előtte meg még ott tördeltem a kezem,hogy mit fogok neki mondani. Aztán egy negyedórát boldogan végigcsevegtünk. ez még azelőtt volt, hogy meg tudtam volna, hogy az orvosa azt javasolja szervezzünk szép karácsonyt neki, mert valószínűleg ez lesz az utolsó. szavakba önteni nem tudom, azt amit érzek, csak olyan, mintha egy mázsás súlyt dobtak volna a mellkasomra, vagy mintha valaki folyamatosan rajtatérdelne. állandóan könnybe lábad a szemem, vagy csak végigcsordul egy könnycsepp az arcomon és nem akarom elhinni ezt az egészet. ez egy vicc. ez egy rossz álom. valaki csípjen meg, fel akarok ébredni.
szombaton látom először. ha valóban ennyi maradt hátra neki, mostantól a végéig minden hétvégém az övé.

egyébként meg leszarom az iskolát, az egyiptológiával az élen, buktasson meg az aki, csak akar, tessék,go ahead. Ma megmondtam itthon, hogy belecsömörlöttem az egészbe és nem akarom folytatni, és anya (wait for it) rábólintott, azt mondta, ha ezt az évet befejezem, keressek mást. Végre. Azt hiszem nagyot változott nálam az értékrend és a sorrend. Family comes first.

szösszenetek csak úgy

- még mindig imádom a kínai kaját
- botrány milyen emberekkel utazik együtt az ember a bkv-n olykor-olykor
- nem tudom eldönteni, hogy melyik szakomtól hányjak jobban
- tesómnak megvettem már az ajándékot Mikulásra
-volt egy néni a dm-ben, aki a kis tologatós kocsiját különböző macskakajákkal pakolta TELE, el is neveztem magamban macskásnéninek
-elgondolkodtam egy fél másodpercig azon, hogy veszek egy terhességi tesztet, csak úgy heccből. meg néztem volna az eladónő arcát.
-minek van kiírva a tanárnál a fogadó óra időpontja, ha abban az időpontban nincs ott?????
- ma megint megkérdezték, h hogy állok a szakdolgozatommal.. és én még mindig csak mosolygok, megvonom a vállam és beközlöm, hogy "sehogy"
-holnap beoltatom magam háegyenegy ellen, mert ha nem teszem, nem mehetek a babuci közelébe
-egyenes legyen a hajam vagy göndör?
-nem akarok egyiptológia ma-ra menni. (de erről a véleményem szinte 10 percenként változik)
- az előzőből következik, hogy sürgősen ki kellene találni, hogy akkor mit kezdjek magammal/ az életemmel
-svéd-lengyel, holland-svéd, holland-lengyel, orosz, arab, szinte bármilyen nyelv szóba jöhet következő projektként
-és most megyek haza

Tegnap szakmai segítséget szeretett volna kérni tőlem a mentoráltam:
Ő: "Az a szillabikus augmentum, amit magánhangzóval kezdődő igék elé teszek?"
Én: "he?"

Igazán nagy segítség voltam.

Egyébként nem tudom mennyire voltak beszívva a szervezők, amikor meghozták azt a bárgyú döntést, hogy ezúttal Ed rush bulijának Corvintető ad helyet. Februárban Studioban alig fértünk el. No comment.

Mikor tegnap este elterveztem, hogy márpedig fenn maradok egész éjszaka tanulni, szerintem még én sem gondoltam komolyan a dolgot. Aztán úgy alakult, hogy hajnal 5-ig tényleg fenn maradtam, és tényleg tanultam..de akkor úgy éreztem, hogy most muszáj aludnom nyomban, mert végem, szóval aludtam másfél-2 órát és 7-től újból nekilódultam tanulni, kb 10-ig és befáradtam zh-t írni, ami még így is oly siralmas lett, hogy nem teljesen kizárt az sem, hogy hétvégén elmegyek templomba, meggyónom a bűneimet és imádkozom egy kib*szott kettesért. Csak ültem a papír felett és nem akartam elhinni, amit látok. Olyan jeleket, amiket életemben nem fordítottam még, de az még csak hagyján, de még szövegben sem találkoztam velük soha. A zh után a tanár még laza 40 percet ráhúzott az órára, és persze én voltam az első fordító, és ezáltal az az illető, akit a legtovább nyúzott. biztos megérdemeltem. biztos nem szeret. szóval egy 125 perces óra után úgy jöttem ki, mint egy agyhalott basszameg. miközben buszoztam hazafelé, felhívott a gazdasági hivatalból a néni, hogy ugyan mikor óhajtom már befizetni a kolidíj tartozásomat, mert szerinte mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha nem kellene beadni a dolgot ügyvédhez. és mennyire igaza is volt, mondtam is hogy kiválóan egyetértek vele, adjon 20 percet és ott vagyok.*
Aztán a szobába érve első dolgom volt rendelni egy pizzát és be wd-40ezni Anna pajtás szekrényajtaját, amire rendszerint minden reggel felriadunk Nettivel, -mert akkorra rántással és robajjal nyitja ki, ennek megfelelően az pedig csikorog, nyikorog, kattog, amit akartok- és azon csodálkozom, hogy a szomszédban a fiúk nem erre kelnek reggelente. És most várom a pizzát, mint a Messiást. Nézek Dextert, mert borzasztóan le vagyok maradva, letusolok, és holnap reggelig alszom.



* egyébként is ma terveztem befizetni, de tényleg!

Egyébként megint beköszöntött az az időszak, amikor kv+koffeintabi combón élek.

ma megkóstoltam Dávid mamájának almás pitéjét, ami álomfinom és mesekeksz illata van. A szomszéd fiúknak fogalmuk sincs arról, hogy mi az a mesekeksz. Hogy lehet így élni?

Szerdán színházban voltunk és utána ittunk.
Csütörtökön gólyabáloztunk (és ingyen ittunk)
Pénteken színházban voltunk és utána ittunk.
Holnap színházba megyünk és gyanítom utána iszunk.

Legalább a kultúrát egyensúlyba hozom az alkoholizmussal.

Tegnap éjjel megint kedvem lett volna talajrészegre inni magam. Akár egyedül is.

Érdekes, hogy olyan hullámzó a kedélyállapotom, mint talán egy klimaxoló nőnek lehet. Az egyik pillanatban majd meghalok azért, hogy ne legyek egyedül-és ne azon kelljen tépelődnöm, ami van- a következőben pedig mindenkit a pokolba kívánok és elvonulok. Ma ahelyett, hogy órán lettem volna, Évának Csendesben pityeregtem, aztán este adtam vért, utána pedig elhúztam a Paranormal Activity premierjére. A filmet a Blair Witch Project-hez( ismertebb címén Ideglelés) hasonlították a kritikusok, amikor ezt megláttam, már nem jósoltam túl pozitív jövőt a filmnek. Hát tényleg hasonló volt. Annyi különbséggel, hogy az Ideglelést fél óra ásítás után kikapcsoltam, ezt pedig másfél óra szinte folyamatos ásítással kénytelen voltam végignézni, ha már egyszer ingyenjegyünk volt a premierjére. Voltak benne dolgok amiket nem tudok hova tenni, se magyarázatot találni rá, de alapvetően kétkedéssel fogadtam az egész sztorit, bármennyire is hajlok afelé, hogy higgyek ilyen dolgokban. Vicces volt egyébként, két csoportra osztottam a közönséget:
- volt a röhögő tábor, akik az ijesztő részeknél visítottak és kb sírtak a nevetéstől
- és volt a sikító és "mindjártfrásztkapok" tábor, akik-nyilván az elnevezésből is ki lehet következtetni- sikitgattak.
Mi meg Ágival mosolyogtunk olykor-olykor és erősen kérdőre vontuk a történet valóságalapját. Bár annál a résznél, amikor a csajt az éjszaka kellős közepén lerángatja valami az ágyról és kifelé vonszolja a szobából... kajak elgondolkodtam. Azt hogy a francba lehetne fakelni? A csaj a hasán csúszik hátrafelé, miközben kapaszkodik és küzd előrefelé, és az egyik lába a levegőben lóg. Meg taníthatná ezt a trükköt nekem is. Najó, az tényleg creepy volt.
Egyébként a véradáson én voltam az első donor és a vérnénit nagyon imádtam. Megkérdezte mit tanulok, mit fogok vele kezdeni(!!!!)* na és persze a kihagyhatatlan joker kérdés a "na most akkor hogyan is épültek a piramisok". utólag is értékelem a kísérletét arra, hogy meg próbálta elterelni a figyelmemet csapolás közben.
Amugy az asszír tanszéken ókori Közel-Kelet régészete órán a pofám ég, amikor megkérdezik a csapattól**, hogy ki uralkodott III. Tukulti-apil-Ésarra után és én nem tudom rá a választ. Szegények ezek azt hiszik én asszíriológus vagyok.
.
A válasz egyébként: V. Sulmánu-asarídu.
Na remélem ma is tanultatok valamit tőlem, ezzel a kis okossággal zárom is mai monológomat.


*imádom ezt a kérdést...
** ami jobb esetben is max 5-6 ember

tegnap megint sikerült sírósra innom magam, bár már előtte is sírtam, szóval nem igazán az alkohol hozta ki belőlem. Meg aztán lehet, hogy nem volt annyira jó ötlet 3 nyugtatóra inni, úgy, hogy egész délután és este semmit nem ettem. Suliba képtelen voltam/vagyok bemenni, pedig még két órámra lenne esély, de semmi ambíciót nem érzek magamban. és egyébként sem hiszem, hogy maradt volna akár egy darab ép agysejtem is, amit fel tudnék használni ahhoz, hogy archaikus görög feliratokat bogozzak ki és olvassak.
Szobatársam nagyon cuki, kapok tőle egy smst: " Szia. Jobban vagy? Hajnalban nagyon rosszul voltál. "
Asszem ez mindent elárul, nem kell kifejteni a történéseket. Szegény Netti.

Utoljára akkor éreztem magam ennyire szarul, amikor elsőben a Bevezetés az egyiptomi nyelvbe 1. c. szeminárium első órája lett volna, -ha jól emléxem szerda reggel 8:00-tól- persze előtte a kedd estét masszívan végigvedeltem és képtelen voltam bemenni, mit bemenni, egyáltalán felülni az ágyban, vagy egyáltalán reagálni arra, hogy próbálnak felébreszteni, mert még reggel is annyira seggkészen voltam, hogy egy értelmes szót nem tudtam kinyögni. Welkámbek régiViki.

"nem akarom, hogy elhagyd magad. pedig te csinálod a legdurvábban mindenki közül, nem akarom, hogy a végére masszív alkoholista legyél."

Kössz tesó, majd igyekszem.

What's up?

Ha kérhetném ezt a kérdést mellőzze mindenki az elkövetkezendő időszakban, mert fogalmam sincs, hogy mégis mit válaszolhatnék rá. Persze úgyis tudom, hogy mindenkinek ez lesz az első kérdése, mert annyira közhely, hogy muszáj mindenkinek ezzel indítania a dialógust. Íme az opciók:
A: "Semmi jó" és elbőgöm magam
B: "Semmi különös" és tudván mekkorát füllentek, kurvanagyot mosolygok mellé, hogy hiteles legyen
C: Csak úgy szimplán in medias res elbőgöm magam.

Az egyetlen ember, aki tudja min megyek keresztül és minek nézek elébe, mit kell még végigcsinálnom az Éva, te vagy. Tudom, hogy most még nem érted miért. Majd kedden megérted.

Lementem, hogy megkajáljak, közben apa megbízott, hogy amíg elmegy tusolni, ébresszem fel anyámat.
A következő "párbeszéd" zajlott le kettőnk között 5 percen keresztül:
Én: "Anya!"
Anya: "Hm?" (csukott szemmel)
Én: "Kelj fel inzulinozni!"

Semmi...

Megint..

Én: "Anya!"
Anya: "Hm?" (csukott szemmel továbbra is)
Én: "Kelj fel inzulinozni!"

Semmi...
Megint..
Ezúttal a kisvillanyt is felkapcsoltam a fejénél. semmi. Aztán amikor utoljára szóltam hozzá, hogy keljenmárfelakurvaéletbeszúrniaztaretkesinzulint, nemes egyszerűséggel közölte velem, hogy "Fogd be".

Tegnap vagy fél órán át szólt a tűzjelző. Mit szólt, egyenesen üvöltött. Ilyenkor a portás dolga lenne kikapcsolni. Ez egy egész fárasztó mozdulatsort igényelne.. mindösszesen megnyomni 1 darab gombot. Miután ez nem történt meg a kib*szott lustaszar hájasseggűeknek köszönhetően, a szintünkön fél óra után úgy döntött valaki, hogy neki elege van ebből és nemes egyszerűséggel valamivel lezúzta a kis szirénát. Így a mi szintünkön hagyta először abba a visítást a ketyere. Utólag is thx érte.

Pécs

Szóval az este Milán pálinkájával indult, és az is tette be végül a kaput. Nem baj, ezen a tűzkeresztségen is át kellett esnem. Éjfélre már annyira szédültem, hogy muszáj volt technikai szünetet tartanom. Aztán éjfél után a tesco parkolójának játszóterén zabáltunk, mert annyira éhes voltam már, hogy bementünk kaját venni. Másnap 10-re mennem kellett mentortovábbképzésre. Az első 2 órában erősen koncentrálnom kellett, hogy be ne aludjak, aztán az ebédszünet után, meg azon imádkoztam, hogy nehogy szétdurranjak, úgy telezabáltam magam. Összességében azt kell mondjam egészen jók voltak az előadások. A pénteki este laza meccsnézéssel és Cooking Academy-val tellt. Szombaton még bolyongtam egyet az Árkádban, majd visszajöttem Bp-re. És most pedig igen erőteljesen tanulnom kellene.

Régen volt már ennyire eseménydús estém mint, a tegnapi. El is mesélem.
Úgy kezdődött, hogy volt lakótársammal találkoztunk és beültünk Oportóba. Ott összeismerkedtünk két BME-s sráccal. Az egyikről kiderült, hogy este koncertje lesz. Miután szarrá vertek minket csocsóban, átmentünk Mentsvárba inni, onnan pedig Rocktogonba a koncertre. Ami egészen felülmúlta az elvárásaimat, teljesen színvonalas volt, Nightwish számokat játszottak. Maga a hely elég kopár, egyszerű volt, még otthon 512 is jobbnak számít szerintem ennél. A koncert után meg volt beszélve, hogy Márkkal, 23:00-kor találkozunk a Blahán és átmegyünk Griffbe bulizni. Abból az lett, hogy fél 12-re értünk a Blahára, Márkék sehol, telefonom természetesen lemerülve, a számát nem tudtam fejből, SIM kártyát nem tudtunk cserélni Majával, mert nem volt kártyafüggetlen a telefonja. Oké, beültünk a körtéren a Mekibe kajálni, ahol összefutottunk az egyik unokatesómmal, akit ezer éve nem láttam. Milyen kicsi a világ.
Aztán hazajöttem az első éjszakaival, feltettem a telefonom töltőre, Márk hív. Fél óra múlva tali a Griff előtt. Hát mit ne mondjak. Baromi "sok" kedvem volt, de azért elindultam és oda is értem, zuhogó esőben persze. Hajnal 1-re. Kb. 3ig csak ültünk és hülyültünk és osztályozták a srácok a csajokat, én meg a srácokat, mert annyira botrányosan ocsmány zenéket játszott a Dj, hogy csak vihogtunk rajta. A buli végére, már ha 10-en táncoltak még, akkor lehet, hogy sokat mondok. Az utolsó fél órában álltunk be táncolni, akkor jöttek a partyszámok. Mint ez itt. Ez most az új favoritom. Summa summarum negyed 5-re értünk haza, 2 óra múlva megyek Pécsre barátnőm szülinapi bulijára, holnap pedig mentortovábbképzésre.
Ugyanazt csinálom, mint elsőben, csak más környezetben és sokkal jobb társasággal. Nem lesz ez így jó. Szakdolgozni kellene, meg nyelvvizsgázni, a tanulásról nem is beszélve, nempedig reggel két karszalaggal a kezemen ébredni.

ma megtanultam Ádámtól, hogy a jérce mell: "mezei csirke csöcs"

Eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy a nők hegyes orrú és magas sarkú cipőben rendesen tudjanak vezetni és ma sikerült rácáfolnom a saját hipotézisemre. Kísérletem abszolút sikerrel járt. Vezettem két falun keresztül, bejelentettem, hogy klasszul megy ebben a cipőben is, apám megörült és mondta, h akkor vezethetek akár majd hazáig is. Mondom oké, de nem hoztam jogsit. :D

Csak, hogy lássátok milyen családból származom!

Anya süti lenn a konyhában a palacsintát, egyszercsak felkiált, hogy a "telefonom", na mondom miaz. Előtte kinn ásott a kertben, kivitte magával, és kinn is hagyta, persze közben az eső nekiállt zuhogni. Szóval kiküldött, hogy hozzam be a kertből a zuhogó esőn pihenő telefonját. Hát. Nem is az én anyám lenne. Szerintem ezekután ne lepődjetek már meg semmin velem kapcsolatban. Apropó kapcsolatban. Ez az új állapot.

Ahogy várható volt: itthon vagyok őszi szüneten és nem történik velem semmi felettébb izgalmas. Tegnap az Arsenal legyőzte a Liverpoolt 2:1-re, innen is köszönet érte Bendtnernek és Pereznek. Egyébként pedig tanulok és sóvárgok, hogy visszamehessek már Pestre.

tegnap egy 4-5 éves kissrác gyermeki ártatlansággal kérdezte meg a mamáját, hogy : "mamaaaaaa, hogyan tudott gombokból fülbevalót csinálniiii?"
Ezt próbálta minél halkabban, de persze amennyire izgága volt,csak annyira volt az halk, mint amennyire warburton szűkszavú. Ennek következtében a busz előtt várakozók mind engem, helyesebben a fülbevalómat csekkolták egy darabig, aztán utána találtak maguknak más néznivalót. De a kissrác nem tért napirendre a dolog felett és még szemezett vele. meg tudtam volna zabálni.

Amennyire izgalmas volt tegnap a Debrecen-Fiorentina meccs első félideje, annyira öreganyám tempójú volt a második, leszámítva az utolsó 5 percet. Az első 10 percről maradtunk le Dáviddal, halljuk, lentről a büféből az ordítást. Meg is jegyeztem, hogy nemár, hiszen még el sem kezdődött a meccs, és az nem lehet, hogy mi lőttünk gólt. Ráadásul ilyen hamar. Leérek a büféhez, már 1-1. Mondom mivan?
Utána csocsóztunk egy jót és bebizonyítottam, hogy csak elméletben értek a focihoz.
Előtte voltunk kinn a Premier Outletben Biatorbágyon. Hát mit ne mondjak. Az mind szép és jó, ha a 30ezer forintos nadrágot leáraznak 15ezerre, de én azt ugyanúgy nem fogom megvenni. Egyrészt, mert nincs rá pénzem, másrészt, ha lenne se adnék ki annyit egy farmerért. Pont.

A kulcsos sztorihoz visszakanyarodva. Nem az én kulcsom volt a zárban. Megoldódott a rejtély. Tehát az első opció él: Mi hülyültünk meg Anettal.

Egyébként egészen mozgalmas hetem volt. Kezdődött úgy, hogy hétfőn gondoltam délután ledőlök kicsit aludni, aztán kicsi szundi után nekiállok tanulni. Aztán persze 10 perc se tellt el és kopogtak. Úgy tudtam. Ilyenkor sosem bírnak békénhagyni. De legalább olyan arc volt, akinek nagyon örültem. Márk. Nálam volt egész délután, aztán bementünk a városba és még elrángattak, hogy nézzek velük albérletet. Amit inkább nem is minősítenék, annyira kritikán aluli volt. Ki is vették a másikat. Csak annyit tudnék hozzáfűzni,hogy az öreg házaspár nagyon merész, hogy azt gondolja, hogy azt a lakást bárki kiveszi valaha is.
Aztán a már lassan szokásosnak mondható gang összefutott a Móriczon és jövő hétre meghívtak egy szülinapi buliba, mint egyedüli lányt. Éljen. Szóval este olyan 7 körül hazaestem, aztán amikor megint kopogtak (úgy,hogy egy sorozatot nem bírtam végignézni) legnagyobb meglepetésemre a szomszéd srác volt. Miközben bejött megkérdezte, hogy "Ha nem tévedek Tóth Viki, ugye?"
Nahúúbazmeg mondom magamban mi az istent hallhattál rólam MEGINT. De nem. Ekkor még nem derült ki, hogy a "hírnevem" már megelőzött. Reméltem,hogy tiszta lappal indíthatok, de persze a kedves kolis kis pajtások gondoskodtak róla még korábban, hogy ez ne legyen így.
Szóval az itthoni szomszédunk hozott fel nekem egy csomagot, és a köcsög portás néni nem engedte meg neki, hogy lerakja ott mondván "nem csomagmegőrzők". Így szegény megkereste a szobámat, de én órán voltam, a szobatársaim se voltak ott, bekopogott a szomszéd srácokhoz. Így fonódnak össze a szálak. De a srácok meg olyan gyanakvóan néztek rá, azt gondolták lopni akar (merthogy újfent sok a lopás a koliban) és visszaküldték a portára. Amikor felvettem a csomagot mellesleg én is végighallgattam egy félórás litániát Klári nénitől, hogy ide többet csomagot ne, mert tűnt már el, és ők nem vállalnak érte felelősséget. Oké, mondom.
És Dávid azért jött át, hogy bocsánatot kérjen, ha mogorván viselkedett a szomszédunkkal, de mivel engem nem ismertek (igen ilyen a kolesz most, hogy másfél hónap után se tudom kik a szomszédaim), nem értették az egészet. Aztán kiderült, hogy hallott már rólam korábban is. Mint kiderült, tavalyi ex-szobatársammal szaktársak, és hogy mesélt rólam, amit ő is hallott rólam, még mielőtt vissza költöztem volna. (!!!!)Lehet röhögni rajta, vállat vonogatni, meg egyebek, ha ez egy szokásos pletyka lenne. Mert azoknak legalább egy X százaléknyi alapjuk van. De annak, hogy én lopjak? Annak teljesen 0%. És ilyeneket terjesztettek rólam, azok az emberek, akik a haverjaimnak mondták magukat, akikkel együtt klubboztam, akik a mai napig csalfa mosollyal köszönnek nekem és pofátlanul a szemembe néznek, mikor találkozunk. Nem elég, hogy a gyomrom kifordul ettől, de vérlázító is. Amikor kiderült ez a dolog, úgy voltam vele esküszöm,hogy nem sok tartotta, hogy át ne robogjak ex-szobatársamhoz, hogy kitől hallotta ezeket.
Forr a vérem, komolyan teljesen kiakadtam most is, ahogy elmeséltem tesómnak. Meg Anett is mesélte, hogy még az előző szobánkba, ha akárki bejött és megkérdezte ki a 3. szobatárs és azt a választ kapták, hogy én, akkor túlnyomórészt ezt a reakciót adták: "TóthViki? hát tudnék róla mit mesélni." Igeeeeeen? hát csak hajrá. Kíváncsi lennék én minden ilyesmire. Főleg, hogy javarészt ez olyan emberek szájából hangzott el, akikkel kb köszönőviszonyban ha voltam. Tehát nemhogy közeli ismerősöm nem volt, de mégcsak beszélgetni se beszélgettünk soha. Most aki ezekután, az ilyen emberek véleménye alapján ítél meg, vagy egyáltalán relevánsnak gondolja azt, az jelentkezzen egy büdös nagy pofonért itt!!!
Amikor visszaköltöztem a koliba márciusban,elvarrtam az elvarratlan szálaimat azzal az 1 db emberrel, akivel kellett, még bocsánatot is kértem,(pedig nem az én hibám volt) csak azért, hogy teljesen tiszta lappal indulhassak a koliban újból. Ehhez képest az első hónap maga volt a pokol. Mindenki aki ismert mindkettőnket, olyan megvetően bámult rám, hogy az hihetetlen. Nem értettem akkor se és most sem, hogy miért ők a megvetőek, miért ők próbálnak bemocskolni a szobatársaim előtt, miért ők fintorognak, ha meghallják a nevem és miért ők terjesztenek rólam mindent, amikor csak közvetve érinti őket az egész és gyakorlatilag semmi közük nincs hozzá. Az, akivel úgy gondoltam rendeznem kell a soraimat, "semmi gond" választ adott a bocsánatkérésemre, ezekután ők hogyan jönnek ahhoz, hogy lépten-nyomon fikázzanak minden embernek? Remélem egyszer az összes nyomorult kamatostul megtapasztalja azt, amin én mentem át abban az időszakban. és Remélem, őszíntén remélem, hogy egyszer még ellátogatnak a blogomra és megtudják, hogy mennyire hányok tőlük, hogy mennyire gyerekesek, és hogy én vagyok az, Igen bazmeg a TóthViki, aki felülemelkedett ezen az egészen, próbál felnőtt módjára viselkedni, és hogy igazán példát vehetnének rólam.
Szerencsétlen szobatársaim nemtudom az elmondottak alapján milyen embernek képzelhettek el, de biztos tartottak tőlem, pedig őszíntén, minden nagyképűség nélkül, elég jól jár az, aki velem lakik együtt, mert nagyon toleráns és jófej, kedves szobatárs vagyok. Mondanám, hogy kész főnyeremény, de ezt már egy korábbi postban ellőttem, és ha leírom mégegyszer, még a végén azt hiszitek, hogy komolyan ezt gondolom magamról...
Miután Dávid könyörgött, hogy maradjak a seggemen és nehogy nekiálljak balhézni, gondoltam szótfogadok. Aztán beszélgettünk, kiderült, hogy teljesen jófej, korrekt srác, átmentünk megnéztük a szobájukat, és kiderült, hogy a szobatársai is jófejek. Akárhányszor átmegyek, tukmálnak rám kaját, piát. Kérsz egy bögre teát? kérsz rakott krumplit? igyál bort! egyél sütit! kérsz cigit? Meg egyfolytában a törkölypálinkával itatnak. Ami mellesleg eszméletlenül szar.
Szóval a sűrű hét történése jobbára mindennap a szomszéd szobával közös ivászat, vagy meccsnézés volt.

Az a jó abban, hogy nincs pasim és nem randizom, hogy minden gond nélkül ehetek hagymát.

Még tegnap megtaláltam a kulcsomat. Meglepő módon a táskámban volt. És tényleg nem értem hogy a francba került oda. Mivel mégha csak én állítanám, hogy este az volt a zárban, akkor azt mondom jólvan, megint csak én alkottam. De az egyik szobatársam is esküszik rá... Merthogy miután én lefeküdtem aludni, kiment és ő is lecsekkolta, hogy zárva van-e az ajtó, és hogy az én kulcsom volt a zárban. Tegnap reggel, mint már írtam is, hallottam, ahogy a 3. szobatársam babrál vele, és vártam is, hogy lerakja az asztalomra. Ez nem történt meg, én visszaaludtam, később magamhoz térvén konstatáltam, hogy nincs kulcsom, hát kérdezzük meg Őt. Aztán azt a választ kaptam, hogy sajnos nem tudja hol a kulcsom.
Szóval két opció van:
1.: vagy mindketten meghülyültünk Anettal, nem az én kulcsom volt a zárban, hanem végig a táskámban volt
2.: az én kulcsom volt reggelig a zárban, majd míg aludtam, Anna belecsempészte a táskámba és hirtelen amnéziás lett, ezért írta azt az smsben, hogy nemtudja hol a kulcsom.

A vicces, hogy amikor előhúztam a táskámból a kulcsomat,az én arckifejezésemnél már csak Anettét lett volna érdemesebb megnézni, annyira le volt döbbenve, hogy ott találtam meg, hozzá is fűzte a létező legértetlenebb arccal: "dehát ez nem lehet"

Na most akkor mivan????